A Hattyúskút az Orsolya téren háttérben az iskolával és a zárdával

Keresés az archívumban

Az Orsolya tér a Hattyúskúttal
Eredeti méret

1917-ben állították fel az Orsolya téren a Hattyúskutat - más írásmód szerint Hattyús kutat -, mely mindössze 12 évig díszítette a teret, mivel szellemiségét nem találták eléggé méltónak a tér hangulatához. Így a műalkotásnak költöznie kellett. Az akkori gróf Tisza István út (ma Béke út) és Hunyadi János utca találkozásánál új otthonra lelt kút nem sokkal később Sopron egyik legismertebb egyetemi legendájának és egy azóta is élő hagyományának főszereplője lett.

Zsabokorszky Jenő most bemutatott felvételén még eredeti helyén látható a kút, háttérben a Szent Orsolya iskolával és a zárdával, egy korábbi bejegyzésünk pedig az intézmény felől a Lábasház irányába fotózva tárja elénk a teret a szoborral.

Zsabokorszky mérnök jellegzetes feliratokkal ellátott képeslapjaiból összeállított, folyamatosan bővülő sorozatunkat ide kattintva nézhetik meg, míg a Hattyúskútról további érdekességeket olvashatnak a kép feletti vonatkozó címkére kattintva.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép keletkezési ideje
1920-as évek
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1925
5888-1915
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2019. március 11.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.