Nagyapám rövid életének története szinte belesimul dédnagyapáméba. Már a névazonosságuk okán is – nehéz szétválasztani, hogy mi tekinthető a fiatalabb Harald munkásságának, és mi nem. Az első kis „napház” vagy fényirda az Újteleki utcai otthonuk kertjében, majd szemközt - az apró műterem az após bérházában, vagy a favázas Kossuth úti fotó „fényterem” még egyértelműen Harald Lobenwein nevéhez kötődik, ahogy a „foto Lobenwein” cég alapítása is. Más a helyzet a szintén Kossuth utcai „Lobenwein – házzal", s benne a korszerű műteremmel és laborral! Ez már közös munka, közös érdem. De erről majd később…
ifj. Lobenwein Harald édesapja Harald Lobenwein (1875-1968) Klagenfurtból (Ausztria) való. Onnan örökölte, és hozta magával képi látását és fotóművészi alapismereteit a szintén fényképész (vándorfényképész) apától Vinzenz Lobenweintől (1845-1907). Az édesanya - Weidinger Mária (1876-1943) ősei németországi gyökerekkel bírnak. Ők korábban vándoroltak magyar területre. A felmenők gazdálkodók, majd beköltözve Sopronba az asztalos mesterséget űzik (id./ifj. Weidinger István). Tegyük hozzá, hogy a bútorkészítésnél is alapvető a térlátás, a pontosság és az esztétikai megjelenítés. Tehát mindkét szülő részéről volt genetikai alap a fotográfusi mesterséghez.
ifj. Lobenwein Harald 1900 február 24-én született, a már említett - Újteleki utca 54-ben. Ahogy sorra testvérei is: Lobenwein Oskar (1902), Lobenwein Ernestine (1905), Lobenwein Marie (1912). A gondtalan gyerekkort talán csak a család megélhetését biztosító üzlet gyakori költöztetése zavarhatta. De a vándorfotográfusi tapasztalatokkal bíró apa, látva hogy várakozása, azaz üzletek látogatottsága, nem hoz eredményt, mindig gyorsan tovább lépett. 1909. év végén Sopron sz. kir. város tanácsa engedélyezte a Kossuth Lajos út 5. szám alatt „fényképészeti terem és dolgozó helység” létesítését. A munka kivitelezése 1910 tavaszán befejeződött és megkezdődött az érdemi fotográfusi munka. Az ifjú Harald itt szerezte első fényképész tapasztalatait – játékosan! Nem is sejthette, hogy alig öt év múlva 1915-ben, mikor édesapját a Nagy Háború olasz frontjára szólítják, már neki kell helytállnia édesanyjával, fiútestvérével a műteremben és laborban egyaránt.
|1||2||3|
Ifjabb Lobenwein Harald tehát ezekben az években (1915-1918) esett át a „tűzkeresztségen” – elkötelezett fotográfus vált belőle. Úgy is fogalmazhatok, hogy nála igen szerencsésen ötvöződött a szakmai érdeklődés és tehetség. Bár délelőttönként a Soproni Állami Négy évfolyamú Fiú Felső Kereskedelmi Iskola tanulója volt, délután a műteremben és a laborban segédkezett. Rendkívül kitartóvá és szorgalmassá tette őt a kényszer. Az érettségi után, továbbra is apja mellett segéd. 22 éves, amikor – apjához hasonlóan – Ő is tanulmányi útra indult. München, Drezda és Bécs fotóműtermeiben ismerkedett az új technikákkal és láthatóan igen komoly hatást gyakorolt rá a német fotóművészet is. 1924-ben járt Klagenfurtban, ahol valaha nagyszülei éltek.
Weidinger Mária hozománya és a kis üzlet bevételei elegendő tőkealapot biztosítottak egy komolyabb telek megvásárlásához, melyen hamarosan földszintes, majd emeletráépítéssel fotóműterem is épült. Ahogyan emlékszem – széles lépcsősor vitt fel a fogadótérbe s onnan a műterembe. A sötétkamra, a filmelőhívó és labor, az üveglemez raktár - rejtve maradtak a látogatók előtt. Ezek tervezésében, kialakíttatásában már részt vett ifj. Lobenwein Harald is. A műtermi- és labortechnika fejlesztése, a helységek korszerűsítése (napfénytető helyett villanyvilágítás bevezetése, fűtés korszerűsítés), a festett hátterek elhagyása és helyettesítése fényhatásokkal - márpedig egyértelműen az ő érdeme - ahogyan ezekről beszámol jövendőbelijének egyik levelében (1929).
|4|
Ifj. Lobenwein Harald 1931 –ben nősült. Elvette feleségül a tatabányai születésű Kubik Stefániát (1909 – 1999). Négy gyermekük: Harald (III) (1932), Stefánia (1935), Erika (1938 – 2004) és Frigyes/Tamás (1943 – 2005).
|5|
A megnövekedett igény a műtermi családi fényképfelvételekre, az elsőáldozó- és bérmálkozó gyerekek megörökítése, a végzős diákok tablóképei, a személy igazolvány hivatalos bevezetése, az amatőr fotózás széleskörű elterjedése, a „garnizonná” fejlődött Sopron katonáinak képigénye, ect. mind – mind maga után vonta a cég folyamatos személyi bővítését (segédfényképész, laboráns, fényképész tanuló, adminisztrátor, „kifutófiú”) alkalmazását és a fotótechnika üzemi szintű fejlesztését (nagyító- és másoló gépek). A magas szintű minőségi követelmény (a németes alaposság) a gyarapodó létszám ellenére is folyamatos követelmény maradt a cégvezetők és alkalmazottak számára egyaránt.
|6|
Formailag a fényképész üzlet a 30-as évek végéig (1938) Harald Lobenwein nevén volt, de a gyakorlatban már jóval korábban átkerült az irányítás ifj. Lobenwein Harald kezébe. Ezt jelzi, hogy a műtermi fényképezés mellett fényképezőgépek eladásával, majd filmfelvevők és vetítők forgalmazásával is foglalkoztak; azaz fotócikk kereskedelemmel bővült a profiljuk. Ez utóbbiak használatával a családi archívum is jócskán gyarapodott 8 mm-es mozgó képekkel. Sőt, az első soproni „western” játékfilm forgatása is ifj. Lobenwein Harald nevéhez kötődik – „A Dudlesz réme” hangzatos címével! Bemutatója 1937-ben volt.
Sajnos a II. világháború nem múlt el nyomtalanul a Lobenwein família felett sem. Ifjabb Lobenwein Harald – a békeszerető, nyugodt természetű fényképész és amatőr filmes mester 1945 márciusában sebesülten, orosz hadifogságban „eltűnt”.
A 39 évig prosperáló „Foto Lobenwein” céget – ifj. Lobenwein Harald felesége özvegyi jogon működtette tovább – még hat évig, majd 1951-ben az üzlet végleg bezárt, megszűnt. id. Harald Lobenwein megélte, hogy az Ő és elsőszülött fia élete munkája (házuk és cégük) a szocializmus állami kisajátítása és a szövetkezeti mozgalom következtében teljes egészében odaveszett. A „Lobenwein- házba" új lakók költöztek, az emeleti fotóműteremből és laborból két lakást alakítottak ki. A munkaeszközök és tárgyak pedig az 1951-ben létrejött Soproni Fényképész Kisipari Termelő Szövetkezetbe vándoroltak.
|7|
Értsd, a műtermi kamerától, a derítő lámpákig, a filmelőhívó tankoktól a nagyító, másoló berendezésekig, krómlapos képszárítókig…, minden. Özv. Lobenwein Haraldné és idősebb leánya Lobenwein Stefánia szövetkezeti alkalmazottként használhatta az elrekvirált, egykori munkaeszközeiket. De itt dolgozott retusálóként Németh Károlyné (Harald húga), valamint tanulmányai befejeztével a legfiatalabb unoka: Lobenwein Frigyes Tamás is. Az Ő személyével együtt összeállt az a „dinasztikus” névsor, mely a „Lobenwein” névnek máig ható „patinát” adott Sopronban. Vinzenz Lobenwein, Harald Antal Lobenwein, ifj. Lobenwein Harald és Lobenwein Tamás életútja felöleli a fotográfia történetét a vándorfotográfusi kezdetektől egészen a digitális fényképezés térhódításáig.
Részletesebb családtörténet megtalálható „A soproni Lobenwein család címerpajzsa” illetve a „foto: Lobenwein” pdf formátumú könyvekben.
Képek: Lobenwein Archívum, szöveg: Tóth Zoltán - 2016
