Soproni gyerekek - Szilánkok Ostoros György erdőmérnök-hallgató életéből

Gyerekkoromban, amikor még végtelennek látszott az élet, elhatároztam, hogy amikor nagy leszek, előhívatom azt a sok rejtélyes negatívot, amelyet Anyu egy dobozban őrizgetett. Egy-kettő ismerősnek látszott, ahogy az ablak felé tartva nézegettem. Húsz év elteltével éppen egy vizsgafilmet vágtam, amikor eszembe jutott, hogy a Főiskola laborjában nagyíthatnék belőlük képeket. El is készítettem párat, néhányat kiszíneztem, de végül nem tudtam mit kezdeni velük. Ötven év elteltével a kor felnőtt a feladathoz és belekezdhettem a képek digitalizálásába, illetve a családtörténet megírásába. Tettem mindezt abban a reményben, hogy az olvasók között lesz, aki magára vagy közös őseinkre ismer a történet szereplőiben.

Fájth István vasutast 1910-ben, dicsérő szolgálati bizonyítvánnyal ellátva Szekszárdról Fiumébe helyezték át.

|1|

Ott találkozott, a szintén odairányított Steier György négy lánya közül a legidősebbel, Máriával, akit aztán feleségül vett. Ők lettek az én nagyszüleim.

|2|

A testvérek házasságkötésük után is rendszeresen tartották a kapcsolatot. Fényképeket küldözgettek egymásnak, azonos neveket adtak a gyermekeiknek. Ezt a példás családi összetartást szaggatta szét a háború.

A korán megözvegyült négy lánytestvér rendszeresen találkozott.

|3|
|4|

A Fájth házaspárnak két gyermeke született, György és István. Felnőttként ők nevet változtattak. Ostoros lett a vezetéknevük. 1939. május 10-től Apu, aztán 1952. november 21-től a nagymamám – maga választotta becenevén Ómika – Ostoros lett.

Apu Szekszárdon született 1920-ban. Szekszárdról Tolnamözsre, onnan Töbörzsökre, ez a Sárbogárdi vasútállomással szemben lévő puszta, aztán Decsre költöztek. Miután fiatalon megözvegyült, minden találékonyságára szüksége volt a nagymamámnak, hogy a gyerekeit etetni tudja. Csicsókát, sóskát szedett, bodzabelet rántott, azt ették. Hajtotta őket, hogy olvassanak, tanuljanak. Ómika 96 Ft nyugdíjat kapott. Szükségük volt a napszámra is, amit a reggeli vagonrakodásért a fiúk kaptak. Vagononként 30-40 fillért kaptak egy kirakásért, amiből 20-25-öt adtak anyjuknak, a többit megfelezték. Cigit vettek vagy csokit. Két fillér volt egy nagy szelet csoki. „Másképpen volt akkor a pénz” – mesélte Apu.

Apu romantikus, verselgető fiatalember volt, a természet közelében akart maradni, így határozhatta el, hogy erdőmérnök lesz.
„Elindultam Sopronba, hogy erdőmérnök legyek, de pár hónap után rájöttem, ha nincsen pénzem, nem tudom folytatni a tanulást. Állandóan éheztem. Népkonyhára jártam, de még a népkonyha levesét sem tudtam kifizetni, viszont sokat verseltem, meg is jelentek a verseim. Pénzt ugyan nem kaptam érte, de némi ismertségre tettem szert.”

|5|

Sopronban hamarosan megjelent az első, akkor még nem tudta, hogy egyben az utolsó verseskötete.

|6|

„Anyám utánam jött Sopronba” – mesélte, „hogy segítsen”.

|7|

A Fő téren béreltek egy másfél szobás lakást. Eközben már érkeztek az első behívottakról a halálhírek.

|8|

„Anyám azt tanácsolta, hogy egy ismerős orvos révén próbáljunk meg engem felmentetni. Sikerült is, de ő meg azt javasolta, hogy tűnjek el, iratkozzam be valamelyik egyetemre, talán onnan nem visznek el. Le is mentem Pécsre, ahol felvettek a József Nádor Egyetem jogi karára. Óriás Nándort is hallgattam."

Apu három évet járt Sopronba vagy még többet is, de a diplomáig nem jutott el a háború miatt. Ezeken a képeken a szép soproni lányok látszanak, akiknek udvarolt. Sajnos, csak keresztnevekkel.

|9|
|10|
|11|
|12|

Egyik, Apu szerelmei közül - „Mátyás király unokája”. Lehet, hogy Hunyadinak hívták a leányt?
Róla is sok kép készült.

|13|
|14|

Ostoros György és Ostoros Istvánné már a háború előtt megkezdték gyermekbaráti tevékenységüket, amit a háború után hivatalos keretek között folytattak.

|15|
|16|
|17|
|18|
|19|
|20|

Ostoros Istvánné gyermekbaráti tevékenységét később is számon tartották. A 60-as évek szokásainak megfelelően, nevezetes alkalmakkor meghívták az iskolai ünnepségekre, vagy felkeresték a veszprémi úttörők, műsort adtak neki, énekeltek, verset mondtak.

|21|

Apu egyszer, ahogy mondta, a Kurucdombi szegénynegyed rosszindulatú papjával került kapcsolatba. Az ottaniak mostak a katonákra. Kitalálták, hogy facipő gyárat létesítenek. Neki azt tanácsolták, járja a környéket, próbálja meg a facipőket eladni. De csak filléreket keresett, pedig volt úgy, hogy tíz párra is szerzett megrendelést.

|22|

A katonáskodást nem lehetett elkerülni. Az Akadémia díszruháját leváltotta a katona mundér.

Hiába a felmentés, mégis megkapta a SAS behívót azzal hogy a soproni 7. tüzérzászlóaljnál jelentkezzen. A kép feliratából látható, hogy a humora még veszély esetén sem hagyta el.

|23|
|24|

A háborús idők világvége hangulatát őrzi ez a kép is.

|25|

Hangay Sándor, a költőtárs, egyik átmulatott éjszaka után, az alábbi sorokat írta a kép hátoldalára.

Az éjtszakáim lázas nászak éje
A nappalokat átalszom tunyán
Este futok az új hajnal elébe
S, reggel járok a tegnapok után

Apu nagyon bátor ember volt. Olyan, akiről a hősöket mintázzák. Amikor én megismertem, már elmúltak a háborús idők, nem láttam őt belenézni puskák torkolatába. De, azok az évek letörölhetetlen nyomot hagytak rajta. Hogy hősök vére csörgedez az ereiben, azt a hétköznapok kis bátorságpróbáin mutatta meg. Amikor a szemünk láttára ütöttek el egy fiatal nőt. A járókelők a csattanás hangjától hipnotikus álomba dermedtek. Mint egy megállított filmkockán, mindenki rémülten egy irányba meredt, az úton heverőre. Csak Apu szaladt a mozdulatlanok között, hogy segítségére legyen. Amikor egy kiránduláson, a fák közül, egy megvadult kutya rontott ki és rátámadt a mi kiskutyánkra, Apu tétovázás nélkül felkapta Negrót és a feje fölé emelte. Azt hiszem, eszébe sem jutott, hogy a bestia rátámadhatna.

Úgy képzelem, hogy ez a nekem ismeretlen család lehetett a segítője katonáskodása idején.

|26|
|27|

Az orvost, akitől a felmentést kapta, már korábban bezárták, ő meg azonnal istállófogságba került. Két hétig volt istállófogságban. Aztán megint szerencséje volt, mert a hadnagya emlékezett a nevére, meg arra, hogy verselget és megbízta, hogy írja meg a „Borbála-tekercset".

Írhat mindent, amit akar katonákról, tisztekről, persze dehonesztáló ne legyen. 20-30 métert kellett teleírnia. Borbála napon felolvasta. „Hát a parasztfiúk nem értették, de a tisztek is csak ritkán mosolyogtak” – mesélte. Nem lett elég humoros.

Ennek a tekercsnek sajnos, nem leltem a nyomára, de egyik szép versét ide másolom.

Éj.

Csattogva trillázott ezer madár,
Zengett a mámoros csodaerdő.
Csilingelt, kacagott minden, akár
Élő volt vagy holt. Fényes, csicsergő
Madarak csapongtak a kék légben.
- Őrültek voltak a szerelemtől,
Melyben sziporkáztak és vérükben
Minden sejt tüzes volt az élettől.
A nap sugarai már a földről
Nyilaztak és a végtelenben a vén
Földteke csókban csüngött a napról,
Míg sugarai elfordultak szendén.
Mámoros, nagy készülődés forrott
A természet ölén. Jött az este.
A sok tavaszi pár hazatartott,
Minden fészek a gazdáját leste.
Sejtelmes, borzadó titkok kéltek,
Torzképpé vált ott minden fadudor;
A csókosszájú madarak féltek,
Árnyképek torzultak minden oduból.
Az álom fátyol-szárnyakon osont,
És rálehelt a nyitott szemekre,
Alvás előtti mocorgó csend volt,
Majd álom-szőnyeg szállt a berekre.
Még egy-két suttogó nesz remegett,
De aztán az is alábbhagyott.
A sok, apró test szendergett,
A tölgy ejtett egy magot,
A fű is lapult,
Pihegett a föld.
A harmat hullt
És a völgy
Aludt

Ostoros György összes verse elolvasható a: http://ostorosagnes.hu/?page_id=48 oldalon.

Mire visszakerültek Sopronba, az oroszok kórházat csináltak a lakásukból, nem tudtak beköltözni. Egy Kovács nevű iparművész, akinek a műhelyében „égő szállal" – ahogy Apu nevezte – rajzoltak képeket, helyet csinált nekik a pincéjében. Ómika viszont a lakásában lábadozó oroszoknak segített, mosott, főzött rájuk, és a tudomásukra hozta, hogy voltaképpen az ő lakásában élnek. Erre ők megoldották, hogy amikor felgyógyulva egyenként távoztak, a helyükre ne jöjjön senki. Így aztán a lakásukat is visszakapták.

|28|

Mária néninek 47. születésnapjára szeretettel az Iparművészek! Sopron. 94i. VIII 26." (1947) Egy díszített fadobozon van ez a felirat. Ezt a dobozt nyilván azok az iparművészek készítették, akik tüzes szállal dolgoztak és szállást adtak nekik.
Apu arra emlékezett, hogy a háború után Ómika kis cipókat sütött, amelyeket tálcán nyújtottak fel a vonatablaknál álldogáló utasoknak. Így lett pénzük, amiből lisztet vettek, no meg maradt másra is.

„Beléptem a Pártba, 45-ben. Azóta is annak a pártnak a tagja vagyok. A neve persze többször változott, de én nem.
Felvettem a kapcsolatot a régi munkahelyemmel.” - Itt a Kurucdombon elindult szerveződésre gondolt. – „Szociális felügyelő lettem az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó Szociális Felügyelőségen. Fizetést is kaptam.”

Dávid Ferenc, az akkori megyei párttitkár Sopronban, azt mondta, hogy legyenek képzettebb emberek a pártban. Először adminisztrációt bízott rá, aztán amikor a mozgalmi élet kiteljesedett, a MADISZ megyei titkárának javasolta. Pestre ment a MADISZ központba, továbbképzésre. Megyei MADISZ titkár lett, aztán az úttörőmozgalom titkára.
Az iratok alapján úgy látom, hogy 1948 elején kezdte meg az úttörőmozgalmi munkát Sopronban. Az úttörővezető képzésbe az édesanyját is bevonta.

|29|

Aztán felosztásra kerültek újra a megyék, és őt hívatták, hogy elvállalja-e Veszprém megye gyógyszertár hálózatának megszervezését. Kinevezték a Veszprém Megyei Tanács Gyógyszertári Központja igazgatójának, aminek meg is maradt 35 éven keresztül. A tények ismeretében úgy tűnik, hogy eredményesen munkálkodott.

Pestre Ómika nem követte Aput, Keszthelyen lakott egy nagyon szép lakásban, amiről senki sem tudja, hogyan jutott hozzá. Akkor csatlakozott ismét a fiához, amikor az újra megnősült és mi megszülettünk.

Az már örök rejtély marad, hogyan tudott két gyereket felnevelni, önállóan élni, lakásokhoz jutni úgy, hogy önkéntes munkán kívül egyebet nem végzett, tanult szakmája nem volt.

Bárhogy is volt - ami a részleteket illeti, a legfontosabbat teljesítette. Mindkét fiát taníttatta, értelmiségivé nevelte. Unokái lettek, akik fölött nem múlt el nyomtalanul a vele való találkozás élménye. Az öröksége még, aminek most az olvasók is haszonélvezői, hogy gondosan megőrizte kalandos élete fényképeit és rám bízta a nyilvánosságra hozatalukat.

Ómika és a család története – még több képpel - megtalálható a: http://ostorosagnes.hu/?page_id=2015 oldalon.