Sopron anno

Címlap

Legutóbbi bejegyzések

A Sopron anno-ról...

Betűméret

A Sopron anno facebookos oldal 2011. augusztusában különösebb cél nélkül, pusztán kedvtelésből jött létre. A naponta következetesen közzétett rövid, közérthető, képekkel illusztrált bejegyzések rövid idő alatt nagyon népszerűek lettek a soproni illetve a Sopronhoz kötődő felhasználók körében, akik idővel nemcsak olvasóként, hanem szerkesztőként is szerepet vállaltak a Sopron anno hétköznapjaiban. Egyre többen adták közre családi archívumaik féltve őrzött kincseit, s ezekhez szüleiktől, nagyszüleiktől hallott történeteket mesélve elevenítették fel a régi soproni hétköznapokat, idézték meg egykor itt élt polgárok emlékét, vagy éppen a közelmúlt életképeinek fotóit megmutatva emlékeztek meg a klasszikus értelemben vett helytörténeti publikációk által még kevéssé dokumentált eseményekről. Így épülhetett fel egy generációkon átívelő, értékalapú közösség, mely Sopron város egykori jeles helytörténészeinek munkáiból merítve és saját emlékeit dokumentálva hozta létre Sopron városának első helytörténeti oldalát a facebook közösségi portál keretein belül.

A másfél év alatt elért széleskörű ismertség a vártnál jóval több felhasználót, hozzászólást és feltöltött anyagot jelentett az oldalon. Ezeknek az anyagoknak a kezelése a facebook keretein belül egyre nehezebben volt megoldható, többek közt azért, mert a facebook elsősorban kapcsolattartásra és szórakozásra létrehozott platform, az értékesebb tartalmak hosszú távú, nem reklámcélú megjelenítésére, tárolására és archiválásra nem alkalmas.

Ezen szempontok figyelembevétele mellett kellett olyan megoldást keresni, ami a közösségi portálon meglévő oldallal párhuzamosan, attól azonban némileg függetlenül, lehetővé tette a gazdag archívum rendszerezett bemutatását, illetve teret engedett újabb fejlesztéseknek is. Így született meg a sopronanno.hu, ahol az archívum rendszerezése mellett immár lehetőségünk van különböző, a felhasználói élményt nagyban növelő újítások bevezetésére is. Honlapunk indulása óta a bejegyzések mellett számos érdekes tartalom került fel oldalunkra, melyek teljesen újszerű megjelenítési formájuknak köszönhetően folyamatosan kiemelkedően magas látogatottságot eredményeznek Sopron első helytörténeti honlapjának.

A weboldal elkészítésével munkánk nem ért véget. Egyrészt, ahogy tettük eddigis, folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél értékesebb tartalmakat minél érdekesebb formában tudjunk megmutatni látogatóinknak. Ugyanakkor facebookos oldalunk is tovább működik, lelkes közösségünk nagyon sokat segít nekünk abban, hogy a számunka ismeretlen fotókat azonosítani tudjuk, illetve abban, hogy az ismert fotókról még bővebb információkat szerezzünk.

Büszkék vagyunk rá, hogy a sopronanno.hu-n is sikerült egy élő, aktív közösséget létrehozni, melynek eredményeképpen a város és a soproniak múltjának megismerése iránt elkötelezett látogatóink egyre gyakrabban és egyre szívesebben osztják meg velünk családi archívumaik kincseit, ezzel is hozzájárulva múltunk még átfogóbb megismeréséhez. Ezúton is köszönjük az egyre bővülő szerzői körnek, hogy a remek felvételek mellett írásaikkal is hozzájárulnak az imént említett céljaink megvalósításához.

Ugyancsak büszkeséggel tölt el minket, hogy a Sopron anno honlapja 2013-ban a Magyar Marketing Szövetség "Az Év Honlapja" pályázatán Egyéni és portfólió oldalak kategóriában a zsűri döntése alapján Az Év Honlapja lett. 2017. decemberében pedig Sopron Megyei Jogú Város közgyűlése a honlap szerkesztőjét, Kótai Mónikát Sopron Kultúrájáért díjban részesítette.

Fontosnak tartjuk elmondani, hogy a Sopron anno független, civil kezdeményezésként működik, munkánkban elődeink tisztelete és szülővárosunk szeretete vezérel minket.

Jó böngészést kívánva:
Kótai Mónika - szerkesztő
Wallon-Hárs Viktor - webmester

A füstben született város

Betűméret

(Sopron rövid története)

Írta: Hárs József, Pro Urbe-díjas soproni helytörténész (1925-2016)

Égetett vagy kiégett sánc vette körül azt a Belvárosnyi területet, amelynek születéséről azóta elmélkednek, amióta a régészek megtalálták. Am öden Burg – határozták meg helyüket, szekereik ponyvái mögül kikandikálva, a mellette elhaladó frankhoni kereskedők. A puszta vár nem volt üres: a honfoglalás állammá szerveződése idején alighanem itt táborozott Suprun ispán és figyelte a Bécsi-dombra települő tarka-barka népeket.

Miért éppen innen? Földvár volt a környéken több is. Ezek lakóival már nemigen találkozhattak Árpád apánk vitézei. Mint ahogy a barnán csillogó borostyánkő szállítására kiépült út római katonáival sem. Scarbantia csendes álmát aludta a mélyben. A szelídgesztenyék gazdátlanul maradtak. Az amfiteátrum nézőteréről nem hallatszott a tömeg biztatása, amely egykor a szőlőkig hatolt. A népvándorlás korának vad pusztításai földbe temették a Forumot, tűzvészben ezer darabra tört Jupiter. Annál inkább használták ki a kváderkövekből emelt várfal még akkor is tiszteletet parancsoló maradványait. A romokat időről-időre megerősítették, s a középkor folyamán a királyok elő is írták nekik. A többesszám nyelvtani fordulata jelzi, hogy jócskán benépesült a környék. A szorgalmas iparosok és kereskedők pénzéből megépült a Szent Mihály-templom első formájában, s a ferencesek belekezdtek templomuk tervének kivitelezésébe. Jegyezzük meg jól azoknak a századoknak legfontosabb dátumát, 1277-et. Attól kezdve város a város. Vezetői megőrizték a cseh uralkodó ellenében a koronás fő, Kun László számára. Lakói a budai polgárok jogrendje szerint éltek ezentúl. Legfőbb vezetőjüket Bürgermeisterként tisztelték, mert többségük német nyelvterületről vándorolt falaik közé. Nevükben a családnév jelzi, hogy honnan, vagy milyen foglalkozásból. Nem csak a céhekbe tömörült iparosok termékeivel kereskedtek, hanem elsősorban a borral. Gazdagodásuk folyamán sorra szerezték meg a környék falvai feletti hatalmat, s növelték földbirtokaikat. Főurakkal osztoztak a Fertő halászatán. Tekintélyük az országban annyira nőtt, hogy néhány királyi várossal szövetkezve hallathatták szavukat az országgyűléseken. Polgár nem lehetett akárki. Nevük az 1535-től megtalálható könyvekben őriztetett. A polgárok büszkék is voltak az így szerzett címre: szabad királyi város. Persze a fejlődés nem volt egyenes vonalú. Vitáik nem csak a szomszédos birtokosokkal voltak, hanem a katolikus egyházzal is. Ha már a kolduló szerzetes rendek, mint a ferencesek is, igyekeztek maguknak biztosítani az állandó jövedelmet, hát még az egyház szervezetei. Örök vita tárgya volt a mezőgazdaságban a tized behajtása, a várospolitikában a plébános személyének kiválasztása, a templomok, a javadalmas papok, egyáltalán a papság ellátása, mentesítése bizonyos polgári kötelezettségek alól. Pénz mindenkinek kellett. Az Új utcában tömörült zsidók, mivel nem engedték őket a polgári foglalkozásokba, kölcsönök adásával enyhítettek a pénzhiányon, egyben növelték az irántuk megnyilvánuló ellenszenvet, mikor közeledett a visszafizetés ideje. Ez odáig fajult, hogy 1526-ban kiűzték őket a városból. (Csak 1840-ben jöhettek vissza.) Az egyházra nézve ennél nagyobb veszedelem alakult ki akkor, amikor az árucikkekkel utazó kereskedők (mint Moritz kalmár) nyugatról behozták a lutheri tanokat. Hiába rendeztek nyilvános könyvégetést, rendszabályozták meg a polgárokat, a reformáció gyorsan terjedt. A papok között is. A győri püspöknek most már nemcsak egyes személyekkel, a tized fizetése alól kibújókkal, hanem magával a városi tanáccsal is meggyűlt a baja. Moritz Pál kalmár adósainak könyve az egyetlen olyan üzleti könyv, amely a 16. század elejéről Sopronból megmaradt. Ebben olvasható, hogy az országban nálunk folytatták le az első vizsgálatot a reformáció tanai ellen, mégpedig 1524. október 22–30-ig. A polgármester, a városbíró és tíz belső tanácsos vallotta, hogy a kalmár és neje bőjti napokon húst és tojást esznek és számos lutheránus könyvük van. Ezeket Moritz beszolgáltatta és tulajdonlásukért 30-án nyilvánosan és ünnepélyesen bocsánatot kért a Fő téren. A máshonnan is összeszedett példányokkal együtt ezeket a városi hóhérnak 1525. január 2-ig a Fő téren el kellett égetnie. (Moritz ennek ellenére 1526-ban városbíró.) Négy évtized múltán már annyi hívőt talált a német földről érkezett Gerengel Simon lelkész, hogy 1565-ben megszervezhette a helybeli gyülekezetet. 1597-ben a katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyv már csak 20 katolikus családot vehetett nyilvántartásba a körülbelül 5000 lakosú városban.

Sopron 1602Ekkortájt emelkedik ki a polgárok közül a máig elismert nagy szervező, diplomata és városvezető, Lackner Kristóf. Az apjánál kezdő ötvösmester a páduai egyetem doktoraként került a város élére. Meghatározó szerepet vállalt a kulturális életben a Soproni Nemes Tudósok Társaságának megalapításával és működtetésével, iskoladrámáival és számos humanista értekezésével stb. Sikerült úgy egyensúlyozni a császár és a lázadónak minősített Bethlen között, hogy bár utóbbi másfél évig megszállva tartotta a várost, ennek később nem lett gyászos következménye. Ezt a diplomáciai tevékenységet csak biztos gazdasági háttér előtt folytathatta, alapja ennek a bor volt.

A nehéz idők akkor következtek be, amikor megindult az ellenreformáció gépezete. Sorra szerezték vissza pozícióikat a katolikusok. Amíg élt, még Eggenberg hercegné tudott tenyérnyi helyet biztosítani az ágostai hitvallás követőinek. A Wesselényi-féle összeesküvés leleplezésével és Vittnyédi ügyvéd halálával a nagyobb távlatú támogatásnak is befellegzett. A lelkészek sorsa gyakran a gályarabság lett. És a város lakosaié?

1676. november 28. délután félkettő. A mai Erzsébet utca 2. és Rákóczi utca 1. helyén állott Warkoweil-ház udvarán a gyerekek gesztenyesütéshez készülődtek. Pillanatok alatt felcsapott a láng: égett a szélben a szalmakazal, aztán a ház, aztán az utca, aztán az utcák sora. A Szent György-templom harangjai lezuhantak, a tűztorony kiégett. Másnap vasárnap. Az istentiszteletet az elhamvadt fatemplom romjainál tartották. A meggyötört nép eltemetett ezzel egy hosszú korszakot, s elindított egy újat. Amikor a füst eloszlott, megkezdődött a barokk.

Addig azonban el kellett még viselni egy országgyűlést (igaz hogy felújították a várostornyot, s rajta az órát az ide szállásolt Lipót császár tiszteletére), a Thököly előtti meghódolást és a kuruc Vak Bottyán vezette ostromot. A 18. század sem múlt el zavartalanul. Megszaporodó krónikáink beszámolnak a magisztrátus törvénytelenségeiről, felháborodott polgároknak a császárnál tett panaszáról, II. József intézkedéséről. Schilson báró 1782-ben mint a már kilencedik éve tartó ügy lezárására kijelölt komisszár, mai szóval kormánybiztos, úgy csinált rendet, hogy kiosztotta a példás büntetéseket, rendbe hozta a város zilált pénzügyeit és gazdálkodását. Mindent áruba bocsátottak, bérbe adták az erdei vadászatot, a vámot, a piacfelügyelőséget, a mérlegházat, benne a lemérést, a kántorbőjti bormérést, még a szemetet is, amit a piactéren összedobálnak – idézi Schuster János Károly krónikájában. – Röviden: minden a legkisebbtől a legnagyobbig, amit a város azelőtt beszedett, az utóbb a királynak és a kamarának jutott.

A 19. század járványok után és Napóleonnal a látóhatáron indult. Tanoncok és mesteremberek rendre megtöltötték a szárazmalomból kistafírozott színház nézőterét, majd a felfokozott igényeket is kielégítő előadásoknak örültek gróf Pejácsevics Károly kaszinójában. Például Mozart Varázsfuvolájának tapsolhattak, és innen indult a később világhíres szoprán, Liebhardt Lujza pályája.

1808-at a krónikás a borzalom évének nevezte. Eleinte semmi különös sem történt, csak egyre nagyobb lett a szárazság és egyre forróbb lett a levegő. Mindazonáltal csendes nyugalom uralkodott a városban, egészen július 19-ig. Egy óra körül váratlanul megszólalt a vészharang, s máris lángokban állott a Szentlélek-templom szomszédságában a Pflaszter sarokháza. Égett a szénával dugig tömött padlás. A nyomban feltámadt szél elvitte csóváit nagy ívben a domonkosok templomának keleti faláig, több mint kétszáz ház pusztulását okozva ezzel. A második tűz 22-én, szintén a nap legmelegebb órájában, ezúttal egy Hátulsó utcai tűzhelyre dőlt forró zsírból tört elő és kavargott végig az első fertály háztetőin. Utoljára a 24-én vasárnap hajnali félötkor támadó tűz első füstjét a Szentlélek utcában vették észre, esőfelhőnek, ködnek vélve azt. Áldozatul esett a Kisvárkerület, az Ikvahíd páratlan oldala, a Szentlélek és a Rózsa utca, valamint a Szélmalom utca egy része, a Víg paraszt vendégfogadóig. Itt merült fel a legkomolyabban a gyújtogatás gyanúja. A pusztulást a csornai premontrei krónikaíró a bibliai Sodoma és Gomorrha sorsával veti össze, célzással a város túlnyomóan protestáns lakosságára. Ismét eloszlott egy füst, hátrahagyva legalább 244 lakóház és melléképületeinek romjait, nem hozzászámítva azt a 39 építményt, amelyet a tűz útjának megszakítása végett rontottak le. Ez aligha ért többet, mint az öt nagy réz fecskendő vízsugara. Jobb későn, mint soha alapon végre 1811-ben elkészült egy alapos tűzrendészeti szabályzat a tűzoltás rendjéről. A megelőzés lényege, a szervezésen kívül, nádfedés helyett cserép.

A borzalmas csapás emléke igen hamar elenyészett. Fiedler krónikájában szemrehányóan jegyzi meg, hogy a népek máris a szórakozások felé fordultak. Pedig már a sarkában nyomulva érte el a várost a következő csapás a francia megszálló sereg képében. 1809. május 29-30-án jelent meg előőrsként 4-5000 fő, s a legtöbb, 22000, júniusban követelt magának ellátást és részben szállást. Bár ami a számot illeti, igaza lehet Fiedlernek, amikor a folytonos jövés-menés miatt ezt pontosan nem igen lehetett megállapítani. Az utolsó száz francia katona november 18-án vonult el Sopronból.

1817-ben a városházán gabonát osztottak a szegény éhezőknek. Különben fejlődik a város, rendezik a Promenádot, s 1830-ban már arról ír Geiger Márton kosárfonó szép, színes krónikájában, hogy a Várkerületen, először Pozsony után, Sopronban burkolják faragott kővel az úttestet. A hivatalos iratok szerint ez a helyi kőbánya gneisze. Egyébként is épül, szépül a Várkerület.

Májusban kórházat avatnak. Szükség is van rá: egyre több a hír a terjedő koleráról. Aztán eléri Sopront. 1832-ben a nagy nyári hőségben volt olyan nap, amikor 23 halottat temettek. Nem akárhogyan, mert azt már tudták, hogy érintéssel is terjedhet a kór. Különösen az élelmiszer-kereskedelem sínylette meg a különféle vesztegzárakat, a szállítások, vásárok leállítását. De egyszer csak ez is elmúlt. A megakadt fejlődés tovább folytatódott.

SzínházA Pejácsevich-kaszinó leégett ugyan, de rövidesen megújították. Sőt a közelében nekikezdtek az új színház felépítésének. 1841-ben nagy pompával megnyílt és zsúfolt házakkal működött hosszú évekig.

A reformkor legnagyobb alakja, gróf Széchenyi István, nagycenki kastélyából kitekintve sokat tett a városért. A Kaszinó, Takarékpénztár, Szeder-egylet elnevezések mögött óriási szervezőmunkája áll.

Pályaudvar1845. május 6-án megkezdték a Sopront Bécsújhellyel és ilyenformán a világgal összekötő vasút építését. Összehívták a magyar természetbúvárok vándorgyűlését 1847 augusztusára. Hogy megmutassák, mit tud ez a város, megszervezték az iparmű-kiállítást és nagy népünnepélyt tartottak a Neuhof fái alatt. Sok felújítást, szépítést erre az alkalomra időzítettek. Kicsit későbben, 1848. augusztus 20-án indult el az első gőzvontatású vasút.

A politika izzó légköre Pozsonyból fejlődött országos mozgalommá, s a közeli Bécsben polgárháborúvá. Az utóbbit leverő Windisch-Grätz 1848 utolsó heteiben indította el hadjáratát Kossuth szabadságharca ellen. Seregének oldalszárnyán nyomult előre Petrichevich-Horváth János erdélyi származású ezredes dandárja, s december 16-án délben sorakozott fel Sopron főterén. Ezzel számunkra befejeződött az alig elkezdett fegyveres küzdelem.

LíceumA győztes császár önkényuralmának időszakában Sopron az elnyomó rendszer egyik fontos, hivatalokkal és hivatalnokokkal megrakott helytartósági kerületi székhelyévé duzzadt fel. Az evangélikus líceum mint sziget kivételével jóformán csak német szó járta az épülő kaszárnyák, a szaporodó kávéházak környékén. A társasági élet középpontja a színház, a kaszinó, esténként a Promenád. A légkör enyhülésével a polgárság sorra alakította ki egyesületeit. 1867-ben szervezték meg a Sopron városa történetének és művészetének fejlesztésére alapítandó egyesületet. A Dalfüzér, a már 1829-ben alakult és újra erőre kapó Zeneegyesület mellett a sport kedvelői is szóhoz jutottak. Vitorlázók a Fertőn csónakházat, tornászok és tűzoltók egyletbe (Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület) tömörülve felépítették a Papréten a Tornacsarnokot. Nem feledkezhetünk el az 1863-ban megszervezett országos hírű Dalosünnepről sem. A Dalos-hegy őrzi emlékét.

Hatvan Ferenc turistaházMindenekelőtt azonban a Flandorffer Ignác és Braun Nándor művét a Soproni Városszépítő Egyletet kell említenünk. Hivatalos alakulásuk éve 1869. Számos, sőt mondhatjuk: számtalan alkotásuk máig hirdeti a lokálpatrióták városszeretetét. A Dunántúli Turista Egyesület már messzebbre nézett. Hatvan Ferenc tanár alapította 1903-ban, s mindjárt – Thirring Gusztávval – turistakalauzokat, térképeket adott ki, s jelzésekkel látta el az erdei utakat.

A Millennium budapesti ünnepségeiből kiállított tárgyainkkal vettünk részt, idehaza többek között új városházával és Széchenyi-szoborral, ami azonban kissé későbbre sikeredett.

A várostól északra a Fertőig a poncichterek (babtermelőknek mondták őket, mert a tőkék sora közé, kihasználva a területet, babot ültettek) szorgalmas munkával lettek urrá a 19–20. század fordulóján a filoxéra veszedelmén.

Sokak számára jelentett anyagi romlást az évtizedeken át sikertelenül tőzsdéző Építőbank bukása 1901-ben.

Az egyre nagyobb tért nyerő magyarság egyik meghatározó egylete volt a Frankenburg Irodalmi Kör és a Színpártoló Egyesület. A festők és a fotósok a Festőteremben mutatták be alkotásaikat. (A fotósok a nagyvilág nemzetközi kiállításain szereztek később világhírnevet.)

KaszinóA magyarosodás egyik nagy eseménye zajlott 1942-ben. Az 1872-ben átadott és az 1940 körül eladásra kínált Kaszinó épületét a Volksbund elől sikerült megvásárolni. Ekkor került föl homlokzatára a Magyar Művelődés Háza felirat.

Lőver körútA város közben egyre terjeszkedett. Délen, a közeli dombokon már a 18. században fel-feltűnnek kis faházak, például Fabriczius Teofilnak, a híres polgármester apjának a tulajdona. A lőverek megszaporodása a 19. század második felére tehető. Tulajdonosaik szervezete később a Városszépítőkhöz csatlakozott. A területet ma sajnos, egy erőszakos magyarítás következményeként Lövérnek, Lövéreknek, újabb változatban – eredetet és értelmet feledve Lővéreknek hívják.

Nagy léptekkel haladt előre a 19–20. században a technika.

A vízvezeték építésére 1891-ben került sor. Az első kapavágásra május 20-án délután négy órára hívják a hivatalosakat és érdeklődőket egyaránt az újságban. Városi Vízművek

A gázgyártás a soproni polgárok pénzéből 1866. december 31-én kezdődött. Flandorffer Ignác a működtető részvénytársaság alapítója és elnöke. Ma már nem szénből állítják elő, hanem földgázt kapunk. A helyi gyártás megszűnt.

A Soproni Világítási és Erőátviteli Vállalat 1898. február 26-án alakult meg.

VillamosTársaskocsik a Várkerülettől a Déli vasútig, majd a másik pályaudvar 1876-beli megnyitásától odáig is közlekedtek. A két vasúti pályaudvar közötti összeköttetésre építették meg a kényelmesebb villamost. 1900. április 22-én indult az első próbajárat. Áramot Ikervárról légvezetéken kaptak. 1923. május 31-ig közlekedett. Lassúsága és a megcsappant forgalom miatt szűnt meg.

A soproni állami távíró állomás 1855. november 1-jén nyílt meg. Előbb a Széchenyi tér 13. helyén, majd az Újteleki utca 8. emeletén üzemelt. Egy Morse-gépet használtak, amely elemekkel működött. A rézvezeték a bécsújhelyi távirdától indult. A hivatal évtizedek múlva egyesülvén a postahivatallal, annak a Színház utca 33. sz. házban lévő székhelyére költözött. Itt annál is inkább szűk volt a hely, mert ide telepítették a telefonközpontot is 1890 november 1-jén. A Postaigazgatóság Széchenyi téri felépülése után mindkét hivatal oda került.

Károly-kilátóAz első nyilvános tévéközvetítés műsora a bécsi Fidelio volt 1956. október 2-án, a Kaszinó nagytermében, a Budapestről hozott kis képernyőn a nagyszámú és kíváncsi nézők örömére. Reléállomás működött a Károly-kilátón, amíg fel nem építették a ma már használaton kívüli nagy tévétornyot. Még nem volt készen, amikor az építésvezetővel együtt hiába javasoltuk az illetékeseknek, hogy a berlinihez hasonlóan, legyen fenn kávéház rajta, a hatóságok nem engedélyezték.

A technika vívmányainak birtokában vált lehetővé a mozi elindítása közönség-befolyásoló útjára. Sopronban először 1896. december 10-én pergett közönség előtt mozgófilm, természetesen helyi áramfejlesztővel. 1908-ban az Elektro-Bioskop, 1913-ban a Városi Mozi nyílt meg, s versengett egymással a második világégés utánig. Egyebekről nem is beszélve. Ma újra van Elit Mozink.

A történelem nem állt meg a város falainál. Az első világháborúban nem váltunk ugyan hadszíntérré, de a Trianonban aláírt békeszerződésben Sopron az osztrákoknak ítéltetett.

Nálunk még akkor a Proletárdiktatúra 133 napja telt.

1921-ben azonban, a közismert népszavazás eredményeként, Sopron és környéke magyar maradt. A várostorony kapuján olvasható Civitas Fidelissima, a leghűségesebb város, az Országgyűlés 1922-ben hozott törvénye szerint.

EgyetemSopronyi-Thurner Mihály 1918–1941 között volt Sopron polgármestere és akkor ment nyugdíjba, amikor már benne voltunk a második világégésben. Szegényeket pártoló, következetesen takarékos gazdálkodása megóvta a várost a gazdasági világválság súlyos következményeitől. Máig ható tette volt a Magyarországra menekült Selmeci Akadémia (a mai Nyugat-magyarországi Egyetem) letelepítése. Nem hiába állított a tárgyilagosan ítélő utókor szobrot neki.

Sopron nem csak iskolaváros, hanem a múzeumok, a műemlékek városa is. Amennyire dicséretes a múlt, sőt régmúlt ápolása, annyira sajnálatos, hogy annyi érték ment veszendőbe az évek során. Ezt a pusztulást csak részben lehet azokra a bombatámadásokra visszavezetni, amelyek a második világháborúban értek minket, nem beszélve az értékes emberek elvesztéséről (a zsidóság elhurcolása 1944-ben, majd a németek kitelepítése 1946-ban). Természetesen nem becsülhetjük le azoknak a bombáknak a hatását. 1944. december 6-án kezdődően, az a füst olyan lángokból szállt az ég felé, amelyek egy hosszú korszak végén csaptak elő.

Ismét újra kellett kezdeni egy város életét. De hogyan!

A megszállók nálunk a Nyugat közelsége miatt óvatosabbak voltak, mint máshol.

Viszont Rákosi, a hajdani soproni kisdiák, nem mutatott megértést a város lokálpatrióta érzelmei iránt. Hiába mutogatták neki és sleppjének a Széchenyi Gimnázium egyik szobáját, ahol kis múzeumot rendeztek be tiszteletére, mellőzött porfészeknek szánta a települést.

Ami biztosan rossz volt akkor: az aknazár és határsáv szigora a Páneurópai Piknikig. Annyi hasznot húztunk belőle, hogy elkerülték légterünket a Schwechatról felszálló vagy oda érkező gépek.

Ami jó volt: a Soproni Ünnepi Hetek, ismét Városszépítők, a Fedett uszoda, a Barlangszínház, a műemlékesek tevékenysége, az Erzsébet-kert előtti aluljáró. És Csatkai Endre magyarázatai a városi múltról és Bognár Dezső, aki befogadta ezeket.

És nem mellesleg a lakótelepek panelházainak sokan örültek.

Tudunk mi békésen is újjászületni. Nap mint nap. Ahogy fényesen kel a Nap.

Források:
Csatkai–Dercsényi: Sopron és környéke műemlékei. Budapest, 1956., 2. kiadás.
Geiger Márton krónikája SL XV/3/12 [SL = Soproni Levéltár]
Hárs József honlapja: http://harsjozsef.hu
Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban a legrégebbi időktől napjainkig. Az 1896-ban megjelent eredeti hasonmás-kiadása 2007.
Soproni Szemle, alapítva 1937.

Kapcsolódó és ajánlott linkek

Betűméret

Hárs József soproni helytörténész honlapja: http://harsjozsef.hu
Hárs György építészmérnök, építőmester emlékére készült honlap: http://harsgyorgy.wahavi.hu

Sopron és környéke képes történeti utcanévjegyzéke: http://harsjozsef.hu/utcanev_kereso

Visszaállítás
Bezárás