A Bécsi út

Hozzászólok
Bécsi út
Bécsi út
Készítés ideje: 
1900-as évek eleje
Készítés ideje: 
2013
Készítette: 
Ismeretlen
Készítette: 
Wallon-Hárs Viktor

A több, mint 100 év különbséggel készült felvételeken a legszembetűnőbb változás az egykor a Víg paraszt fogadónak is otthont adó, később nevelőotthonként működött épület változása, melynek tűzfalán ablakokat nyitottak és a tetőteret is beépítették, mikor az épületet lakóház céljára átalakították. A mellette lévő kis ház eltűnt, viszont a Szent János-kápolnán szinte semmi sem változott. Az út túloldalán ma már nincsen meg a régi képeslapon még kivehető üzlet.

A bejegyzés létrehozása: 2013. július 10.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

Az üzlet Bécsi utca 18. Mühl Nándor pék sütőműhelye.

Dr. Schöberl Miklós Béla képe

Az egykori Víg parasz fogadó helyén Scharmar János 1905-ben készült tervei alapján épült fel a sérült beteg gyermekek gondozására szánt Maria Josephinum ház. 1918 tól az Országos Katholikus Szövetség hadiárvaháza, ahol 60 növendék ( 6 - 14 éves leány) kap elhelyezését, ellátást, taníttatást. Gondozásukat az Isteni Megváltó Leányairól nevezett nővérek végezték.
Az épület külseje 2005-ig nem változott, mai formáját ekkor kapta meg.