Braun Nándor

Még életében csak így, a keresztnevén Nándor fasornak nevezték el a mai Ady Endre utat, amely nyílegyenesen vezetett a vasúttól a Bánfalva fölé magasodó Nándor-magaslatig. A népszerű gyertyamártó- és szappanfőzőmester érdemes polgára volt városának. 1802-től 1877-ig élt. Tisztelői már egy évvel halála után obeliszket emeltek a magaslaton.

A Soproni Dalfüzér (Liederkranz) elnöke avatóbeszédében leszögezte, hogy a város- és nemzetfenntartó polgár jellemzője az anyagi jólétre alapozott függetlenség, s az ebből eredő szabadság. Braun boldog családapa volt, szorgalommal szerezte vagyonát. Szerény, nem hivalkodó magatartása nem párosult visszahúzódással, hiszen megemlítésre érdemes közéleti szereplése és az evangélikus egyházban betöltött szerepe is.

A család 1686-ban települt be a városba. Hamarosan felcserélték a bognáripart a szappanfőzéssel. Azon túl már csak - a keresztnévvel együtt - ezt örökölték a fiúk. A harmadik generációbeli Nándor, akiről szólunk, a líceum alsóbb osztályainak elvégzése után beállt apja műhelyébe. Az inast apja 1818-ban szabadítja fel. A vándorévek után visszajőve, 1828-ban megnősült. (Felesége halála után másodszor is, 1850-ben.) A céhben egyre előrébb került, egy ideig céhmester. Az 1847. évi iparműkiállításon 25 termékét nézhették meg az érdeklődők. Az iparűzéssel 1856-ban hagyott fel. A ház, amelyben élete végéig lakott a ma 47. számon nyilvántartott várkerületi lakóépület.

1848-ban közgyűlési tagnak választották. Az önkényuralom ezt a testületet feloszlatta, de az új magisztrátusba már 1849 augusztusában bekerült s maradt amíg ez az intézmény meg nem szűnt. Az enyhülés után ismét felállt képviselőtestületnek is tagja, egészen haláláig. Feladata részben jótékonysági, részben gazdasági ügyek intézése.

Amikor felhagy iparának gyakorlásával, figyelme a város környékének megszépítése felé fordul. 1856. május 1-jén, születésnapján, adja át a nagyközönségnek a Nándor-magaslatra vezető sétautat és annak legmagasabb pontján a kilátóhelyet. Természetesen „zsebből” fizette ki a költségeket. (Hozzátehetjük, hogy már két év múlva ezt-azt pótolni kellett a vandálok pusztítása miatt).

Egyike annak a héttagú társaságnak, amely magánszépítő egylet felállítását kéri a hivatalos szervektől. Amikor alapszabály nélkül működni kezdenek, vezető szerepet vállal közöttük. Főleg az utcák fásítását tartották szívügyüknek.

Braun Nándor nem marad ki a hivatalos engedéllyel megalakuló Soproni Városszépítő Egyesületből sem. Az Egyesület tagjai gyakran tartanak megbeszéléseket a kertjében. Az akkor még meghatározó társadalmi és politikai befolyással rendelkező evangélikus konvent elnökévé választják 1856-ban. Az előző évszázadban torony nélkül engedélyezett templomépítés befejezéseképpen határozatot hoztak a torony megépítésére. Braun az erre a célra alakult bizottságba kerül, ahol adományával segíti elő az építkezést. 1862-ben avatják a tornyot. Konventelnöki tisztségéről azonban 1860-ban politikai okokból lemondott. Az ok valószínűleg az, hogy mint kistisztviselő nem támogathatott egy császári pátens elleni országos tiltakozást. Tevékeny tagja volt a kaszinónak. Elnöke, majd dísztagja a már említett dalegyletnek. Az ország ötödik gázgyárának egyik alapítója részvényeivel. Választmányi tagja a Soproni Általános Takarékpénztárnak.

Vagyoni helyzete iparának feladása után sem romlott. Tőkéjét már korán kölcsönök formájában helyezte ki. Voltak földjei és nagy bérházat vásárolt 1867-ben. Élete végén az ötödik a város legtöbb adót fizető polgárainak sorában.

Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor