Dr. Mollay Károly

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt; a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja, a magyarországi germanisztika nagy egyénisége, a helytörténetírás polihisztori tudású, szenvedélyes művelője; negyedszázadon át a Soproni Szemle főszerkesztője.

1913. november 14-én született Sopronban iparos paraszti családból. A kétnyelvűséget, a nyelvjárások ismeretét a későbbi nyelvtudós — mint hamuba sült pogácsát — már gyermekkorában útravalóul kapta. 1932-ben kitüntetéssel érettségizett a Széchenyi főreálban. A biológiából, kémiából, matematikából és fizikából egyaránt kiváló diák végülis — Bartha Miksa kedves tanárának tanácsára — nyelvész szakra jelentkezett. Az egyetemet az Eötvös József Kollégium tagjaként végezte el német-francia művészettörténet szakon. 1937-ben a
Thurnertől kapott városi ösztöndíjjal a bécsi Collegium Hungaricum lakója volt. 1938-ban Középkori soproni családnevek c. dolgozatával summa cum laude minősítéssel szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. 1940-1942 között gimnáziumi tanárként tanított; 1942-ben a felnevelő Eötvös Kollégium főiskolai tanára lett. 1943-ban megnősült; felesége Balogh Erzsébet volt. 1944-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett Scarbantia, Ödenburg, Sopron c. értekezésével. 1944 májusában — német kívánságra — frontszolgálatra hívták be a náciellenes tudóst. Nyelvismeretének, gyors- és gépírói tudásának köszönhette életben maradását; a harctéren a hadosztályparancsnokság írnoka lett. Ausztriában esett szovjet fogságba, ahonnan egy Kaukázus vidéki hadifogolytáborba került. Szépírónak is becsületére váló naplóban számolt be később fogsága kalandos, embert próbáló éveiről. (Amikor a Kaukázusban orvos voltam, Soproni Füzetek 1993). 1948 karácsonyán tért haza. Igazolták, és újra az Eötvös Kollégiumban taníthatott. A kollégium szétveretése után 1951-tól az Idegen Nyelvek Főiskolájára került. 1954-tól nyugdíjba vonulásáig az ELTE német tanszékén dolgozott előbb docensként, később tanszékvezető egyetemi tanárként. A tanszéken a régi német irodalmat, a német történeti és leíró nyelvtant tanította. Ő volt a hazai német paleográfia megalapítója. 1956-ban a közbizalom a forradalmi bizottság testületébe delegálta Mollayt. Emiatt a számonkérés idején rektori megrovásban részesült. Szakmai érvényesülését a szélsőbal minden eszközzel gáncsolni igyekezett. Kandidátusi disszertációja vitáját csak akkor tűzték napirendre, amikor az NDK-ban már a nagydoktori címet is felajánlották számára... Csak 1990 tavaszán rehabilitálták.

Mollay a legnehezebb időkben is vasakarattal dolgozott. 1962-től vezette a „Magyarországi korai újfelnémet szótár' munkálatait, miközben három akadémiai bizottságnak is aktív közreműködője volt. Sokszor szerepelt nemzetközi konferenciákon. Előadásokra képes szinten bírta a német, francia és az orosz nyelvet, s ha kellett, angol, olasz, lengyel és szerb-horvát nyelven is felszólalt.

Mollay 1975-ben szerezte meg az akadémiai doktori fokozatot. Nagydoktori értekezése a filológia mesterműve; német jövevényszavaink szuverén etimológiai szintézise. (Német-magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig, Bp. Akadémia 1982).

Az európai rangú tudós — a Soproni Szemlén keresztül — egész életében szoros kapcsolatban maradt szülővárosával. A Szemlének alapításától kezdve (1937) belső munkatársa, 1942- től pedig szerkesztőbizottsági tagja volt. Neki és Peéry Rezsőnek volt alapvető érdeme abban, hogy az 1944-ben megszűnt folyóirat, 1955-ben újra indulhatott. Csatkai Endre halála után (1970) Mollay került a patinás folyóirat élére. Elsősorban az ő érdeme, hogy a Soproni Szemle országosan ismert és elismert folyóirat lett. Mollay Károly 1984-ben vonult nyugalomba, de még a 90-es évek derekán is megtartotta az egyetemen német paleográfiai óráit.

1997. április 3-án hunyt el, életének 84. évében. Szülővárosa 1971-ben Lackner Kristóf emlékéremmel, 1987-ben Pro Urbe Sopron díjjal jutalmazta tudós fiát. A legmagasabb elismerést, a díszpolgárságot, már nagybetegen vette át 1996 decemberében. Korábban is tulajdonosa volt a Révai Miklós és a Pais Dezsó-díjnak; 80. születésnapján pedig megkapta a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Mollay Károlynak tizenkét önálló könyve jelent meg életében. Ennek egyik fele Sopronról szól, a másik fele német nyelvtörténet. Publikációinak száma megközelíti a négyszázat. Imponáló tudományos teljesítményénél csak emberi magatartása volt példaadóbb. Tévedhetetlen ítélőképességgel és tántoríthatatlan erkölcsiséggel tudott soproni, magyar és európai maradni a legnehezebb történelmi időkben is. Mollay Károly valaha a Balfi utca 24 számú házban látta meg a napvilágot. Szülőháza ne maradjon sokáig emléktábla nélkül!

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor

Az írás szerzőjének óhaja dr. Mollay Károly születésének 100. évfordulóján, 2013-ban teljesült, ekkor helyeztek el emléktáblát Balfi úti szülőházán.