Életrajz
Kecskeméten született 1885. március 9-én, egy állami hivatalnok fiaként. Budapesten, a piaristák gimnáziumában kezdte és végezte középiskolai tanulmányait. Az államtudományok doktora címet pedig a kolozsvári egyetem jogi karán nyerte el 1907-ben. Utána ismét a fővárosban tanult, ekkor a Kereskedelmi Akadémián. Már Kolozsvárott az egyetemi klub alelnöke, az Akadémián pedig az ottani hallgatóság egyesületének élére került.
1908-ban a Magyar Államvasutak szolgálatába lépett. Fogalmazó, a kereskedelmi osztály előadója, a titkárság szorgalmas tisztviselője, majd felügyelő. 1919—1923. a Magyar Vasutasok és Hajósok Klubjának titkára, mint ilyen a Vasúti és Közlekedési Közlöny szerkesztője, 1920-tól 1923-ig. Ugyanakkor munkatársa a Vasúti és Hajózási Hetilapnak és a Szállítmányozási Közlönynek.
1924 elején — hívásra — a Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút üzletigazgatói állását foglalta el, s maradt végig ebben. Mindössze kerek tizenkét évi működése korszakalkotó volt vállalata történetében. A közlekedés javítása érdekében növelte és modernizálta a kocsiparkot, és részben motorizálta a személyforgalmat, vagyis sínautóbuszokat állított üzembe. Csinosabbá, kényelmesebbé és — virágossá tette az állomásépületeket. Gyümölcsfákat ültettetett a sínpárok mellé, hogy a terméssel növelje a vasutasok életszínvonalát. Ugyanezért a bakterok háztájit tarthattak, zöldséggel, aprójószággal. Igyekezett barátságosabbá, emberibbé tenni az „üzemet”, s ezzel és egyéb szervezéssel a forgalom jelentős növekedését érte el.
Nem elégedett meg azzal, ami a szigorúan vett hivatali feladata volt, hanem sokoldalúan és fáradhatatlanul, ötletekkel és anyagi támogatás biztosításával vett részt Sopron életében. Mindenek előtt tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, s így részvevője a város Thurner polgármester alatti fejlődésének. Támogatója volt a szociális és humanitárius intézményeknek. 1934-ben megkapta a kormányfőtanácsosi címet.
Sportszeretete már egyetemista korában megnyilvánult, amikor megalapította a Hungária evezősegyletet. Sopron és a vasutasok sportja érdekében támogatta a Soproni Vasutas Sport Egyletet (SVSE) többek között egyleti otthonnal és a pálya bővítésével. A cserkészek mozgalmát segítette, kézzelfoghatóan is a Végvári vitorlázó-repülősöket, hely és anyag biztosításával, hogy megvalósíthassák repülőgép-építési tervüket.
Egy időben elnöke volt a soproni Képzőművészeti Egyesületnek. Gyűjtötte az értékes alkotásokat, biztatta a fiatal tehetségeket, és a vállalat pénzéből képeket vásárolt a magasabb osztályú várótermek díszítésére. Képzőművészeti alkotások díszítették a vasúti kocsik fülkéit is.
Az ő javaslatára teremtették meg a vasutas-zarándoklat szokását Nagycenkre, Széchenyi sírjához. A vasút nagy támogatójának emlékszobát javasolt a Soproni Múzeumban. Erre a pénzt két jótékony célú hangversennyel teremtette elő.
A Fotóklub háború utáni felvirágoztatásában nagy része volt. Nemzetközi fotólapokra fizetett elő, hogy bekapcsolódjanak ennek a művészeti ágnak világméretű hálózatába. Ezüst serleget adományozott, hogy az előző év legeredményesebb tagjának nevét a serleg-vacsorára felvésethessék. (Természetesen megszavazták, hogy az ő neve kerüljön a serleg talpára először.)
Jelentős gyűjteménye volt soproniensiákból, kezdve festményekkel, ötvösmunkákkal, érmekkel egészen az exlibrisekig. A Csipkés rendezte nagy egyházi művészeti kiállításon számos tárggyal (porcelánok, órák stb.) szerepelt.
1935 decemberében influenza támadta meg, amelynek különböző komplikációi miatt meg kellett operálni. A javulás azonban csak időlegesnek bizonyult, újra kórházba került, s 1938. június 11-én élete véget ért. Esztergomban temették el katolikus szertartás szerint.
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt.
Sötét/Világos mód