Ferenczy János

Az akkori Sopron vármegyéhez tartozó Völcsejen született 1879. február 8-án. Elsajátította a cipészszakma fortélyait, s ezzel kereste kenyerét azután is, hogy beköltözött a megyeszékhelyre, ahol rövidesen kapcsolatot talált a szerveződő szociáldemokratákkal. Az 1906-ban megalakult soproni szervezet vezető tagja lett. Figyelmét elsősorban a bérek alakulása kötötte le, s ezen a téren próbálta a munkások jogait érvényesíteni a törvények és fennálló társadalmi rend adta lehetőségeken belül. Ezért később a kommunisták nem tartották igazi baloldalinak, viszont a város polgársága befogadta a törvényhatósági bizottság tagjai közé.

Addig azonban még történt egy s más. 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom idején megalakult Nemzeti tanácsnak tagja volt (éppúgy, mint Thurner Mihály polgármester). Mint szakszervezeti funkcionárius bekerült a Munkásbiztosító pénztárba, elítélte a háborút, s arra törekedett, hogy a munkásokat a kocsmáktól a természetbe vonja el. Fontos szerepe volt a Természetbarátok Turista Egyesületének helyi megalakulásában. (A Bécsből elterjedt Naturfreunde egyik alapító tagja Karl Renner, a későbbi osztrák kancellár.) Ennek a rohamosan fejlődő - Budapesten, de Svájcban is gyökeret verő - egyesületnek soproni csoportját azonban 1911-ben még csak hónapokra sikerült életre kelteni. Nálunk igazi tevékenysége akkor kezdődhetett, amikor Sopron szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselőt választott dr. Hébelt Ede jogtudós személyében.

Ferenczy 1925-tól könyvelője a Sopronmegyei Fogyasztási és Termelési Szövetkezetnek és egyik szervezője a Soproni Munkás Sportkedvelők Egyesületének (ez végül is nem alakult meg). A Magyarországi Természetbarátok Turista Egyesületének második megalakulása 1923. április 15-én zajlott le az egyik gazdanegyedbeli kocsma különtermében, tíz nyomdász és 14-15 más foglalkozású munkásember részvételével. Vasárnap volt. Délután a munkásdalárdával közös kiránduláson vettek részt. A továbbiakban rendszeresen hirdetik kirándulásaikat a Kaszinó kerítésére szerelt táblájukon és a sajtóban. Céljuk volt menedékház építése. Mivel bevételük kevés volt, s azt a budapesti központ sem nagyon növelte, az eredeti ábrándok helyett csak szerény kis épületet hoztak össze a rendszeresen szervezett munkatúrák során, 1930-tól 1937-ig az Istenszékén. Energiáik java része erre az építkezésre ment el.

A Természetbarátok 1923-tól addig működhettek, amíg a nyilasok 1944 márciusában be nem tiltották, rokon egyesületével, a Testvériség dalárdával együtt. A Természetbarátok taglétszáma a húszas évek közepén a kétszázat is elérte (Ausztriába kiránduló tagjainak számos kedvezményt tudott biztosítani), de aztán fokozatosan csökkent harmincegynéhányra. Feloszlatásuk után - 1944-ben - menedékházukat a Dunántúli Turista Egyesület szerezte meg. Mivel közvetlenül a határ mellé építették, sorsa a háború után megpecsételődött.

Ferenczy Jánost nyilas lista alapján deportálták Buchenwald haláltáborában pusztult el 1944. december 22-én. Emléktáblája - Sz. Egyed Emma alkotása - az Újteleki utca 54. szám alatt, azon a házon található, ahol szerény lakása volt. Utcát is kapott. Jellemző megítélésére, hogy ez utóbbi hír vételekor a fővárosból illetékesek megkérdezték, ki az a Ferenczy János? Ha életében jobban igyekezett volna saját karrierjének kiépítésére, talán a városon kívül is megismerik. Nem biztos, hogy hasznára vált volna, különösen, ami az utóéletét illeti. Ma már - az emléktábla ellenére - nem igen tudják, kiről van szó. Talán az is zavar, hogy y-nal írta a nevét.

Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor