Hirschler Rezső

Hirschler Rezső Sopron város közmegbecsülésének örvendő és legkeresettebb Üvegesmestere volt a múlt század derekán. Az ő szorgalma, tehetsége és teremtő akarata indította el sikerei útján Sopron mindmáig legjelentősebb üveges-dinasztiáját.

Édesapja, a tizenkét gyermekes üvegesmester Locsmándról települt Sopronba a XIX. század végén, ahol 1899-ben üvegesműhelyt alapított. Hirschler Rezső már városunkban született, 1910. április 23-án. Elsőszülött fiú volt, aki kisiskolás korától ott szorgoskodott édesapja mellett, és elsajátította a mesterség minden fortélyát. Az ipari iskola elvégzése után, 1935-ben szerezte meg mesterlevelét, és önállósította magát Még ez évben házasságot kötött Kerschbaummayer Erzsébettel (1912. aug. 30 - 1985. dec. 15), aki nem csak hűséges hitvese, de leghívebb munkatársa is volt. Erzsébet asszony kitanulta az üveges-szakmát, s egy életen át segítette férje és családja boldogulását.

Hirschler Rezsőt, a 7. tábort tüzérezred tizedesét a második világháborúban, 1942 május 19-én a keleti hadszíntérre vezényelték, ahol megjárta a Don-kanyar poklát, de szerencsésen hazatért. 1945-ben, a front elmúltával, erőt és időt nem kímélve vette ki részét szeretett szűlővárosá újjáépítéséből.

Az agyonbombázott város és városkörnyék ablakainak beüvegezése során - az üveghiányos, nehéz hónapokban - minden találékonyságára szükség volt. Pótolhatatlan mesterségbeli tudásának köszönhette, hogy - bár családostól rajta volt a kitelepítésre ítéltek listáján - végül is itthon maradhatott.

A szövetkezetesítésnek körömszakadtáig ellenállt. Elnöki tisztséget kínáltak neki, de ő nem adta fel iparát. Önálló, független polgár akart maradni a saját műhelyében. Szakmai hozzáértését leginkább templomaink és műemlék épületeink ablakainak ólomüvegezése során kamatoztatta. A Káptalan-terem, az Orsolyiták és a Domomkosok temploma, a Stomo-ház, az Evangélikus templom és a süttöri istenháza dicsérik keze munkáját. Sikerrel foglalkozott üvegcsiszolással, és a homokfúvott, mintás üvegek készítésével is. Stílusos képkereteit előszeretettel keresték a város legjelesebb képzőművészei. Horváth József, Ágoston Ernő, Mende Gusztáv, Mühl Aladár, Szarka Árpád csak hozzá fordultak ha festményeikhez méltó keretet akartak kapni.

Hirschler Rezső 1976. szeptember 5-én hunyt el Sopronban. Hirschler Rezső és Kerschbaummayer Erzsébet házasságából két gyermek született: Erzsébet (1937), a későbbi Piacsek Istvánné, a Benedek Elek Óvóképző Főiskola Főigazgatói Hivatalának vezetője) és Rezső (1939). Rezső fia Rezső, a jeles tükörkészítő mester, a rendszerváltás után Sopron első polgármestere - atyja nyomdokaiba lépve -, immár nagyüzemi szinten folytatta a hagyományos családi ipart.

Az elmúlt évtizedben két új üzemet épített az Ágfalvi úton, ahol elsősorban visszapillantó tükrök készülnek a hazai, sőt az európai piacokra. A két üzem száz soproni munkáscsaládnak ad biztos kenyere. Méltán áldotta meg ezeket a munkahelyeket az evangélikus egyház igazgató-lelkésze is.

Ifj. Hirschler Rezső és felesége, Steiger Anna Mária házasságából három gyermek született: Tamás (1963), László(1965), és Judit(1969). Tamás a város kitűnő kőfaragó mestere, Judit jóhírű varrodatulajdonos, akinek bébiruhái itthon és külföldön egyaránt keresettek. A család ősi tradícióját László folytatja, aki Pozsonyi úti és Ipar körúti korszerű üzemében szélvédő üvegek gyártásával vívott ki magának hazai és külföldi elismerést. Apa és fia munkájának jelentőségét mutatja, hogy a Széchenyi Terv pályázatai során mindketten vissza nem térítendő kölcsönt kaptak jövőt építő vállalkozásaikhoz.

A Hirschler-építkezésekről írta Kubinszky Mihály: „Örvendetes, hogy ilyen ipari épületek a soproni polgárok erejéből és szorgalmából ékesítik városunkat.” A tehetséges Hirschler család nemzedékek óta a soproni ipar jó hírének öregbítője - s egyben a tudományok és a művészetek mecenatúrájának is egyik letéteményese városunkban.

Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor