Életrajz
Jóravaló, hűséges, makulátlanul tiszta jellemű férfinak jellemzik a róla írt nekrológban. Olyan ember volt, aki egyenesen, nyíltan és melléktekintet nélkül kimondja a véleményét a hivatalos életben éppúgy, mint a magánszférában. És mindig megtalálja a helyes utat, mert a magas fokú, természetes józan ész, a szándék becsületessége, az élesszemű széles látókörűség az alaptulajdonságai. Példás családapa volt, ugyanakkor valódi atyja a közösségnek. Ahol a polgárok érdekeit szolgálhatta, ott példamutató energiával és odaadással lépett közbe. Nem volt számára fontosabb, mint Sopron felvirágoztatása és jóléte.
Apja mint bognármester, derék, szorgalmas és ezért általánosan tisztelt polgára volt a városnak. Fia, András, Sopronban született 1811. január 11-én. Apjának az volt a célja, hogy minden erejével elősegítse fiának fejlődését és feljebb jutását a társadalomban. Ezért a lehető legjobb képzést biztosította számára.
A líceumban végzett 1830-ban, a legjobb eredménnyel és a győri jogakadémián folytatta tanulmányait. Kőszegen és Pozsonyban gyakornokoskodott, majd jó eredménnyel tette le Pozsonyban az ügyvédi vizsgát.
1835-ben Kőszegen telepedett le mint ügyvéd. 1838. október 11-én kötött házasságot Polster Zsuzsannával. Közkedveltségének jele, hogy hamarosan képviselővé és közjegyzővé választották. 1849-ig, amíg a királyi körzeti táblát fel nem oszlatták, ott tevékenykedett. A szabadságharc körülményei lehetetlenné tették ezt a jogászi működést, ezért belépett a Kőszegi Takarékba titkárnak és pénztárosnak. 1850. július 20-ig gyűjtötte ott a pénzügyi tapasztalatokat. Akkor Pinkafőn lett körjegyző. Anélkül, hogy bármit is tett volna azért, hogy onnan elkerüljön, a kormánybiztos felfedezte és beültette a soproni polgármesteri székbe, ha ideiglenesen is. Nem volt appelláta, a belügyminiszter leirata megerősítette a végzést. 1852. december 28-tól 1861. március 13-ig töltötte be ezt a tisztséget. A katonai és rendőri uralom ellenére sikerült sokmindent elintéznie a városban. Keresztülvitte, hogy a nyolc volt jobbágyközség megválthassa a robotot, a posztósok belvárosi kallóját megszüntette, lebontatta a Brückl-tornyot, a [bástyát], amelyiknek a helyén ma a Magyar Művelődés Háza áll, és a (Pejacsevich-féle) régi színházat is. Ott utcát nyitott a Belváros felé. Megvalósította a csatornázást. Szabályozta az Ikvát és tőkét gyűjtött egy kaszárnya felépítésére, hogy a katonaság polgárházakba való bekvártélyozását felszámolhassa. Stb., stb. Hivatali idejének legnagyobb eseménye volt az uralkodó látogatása 1857-ben, amikor a polgárság hódolatát vezethette. Meg is kapta ezért a jutalmát: Ferenc József 1857. szeptember 20-án dekrétumban adományozta számára a királyi tanácsosi címet.
Az önkényuralom pillanatnyi szelídülésekor 1861. március 13-ára kiírták a városi tisztségviselők választását. Kurz és vele a tanács formailag beadta lemondását. Mégsem választották meg akkor polgármesterré, mert érvényesült a régi szokás. Mivel a korábbi vezető evangélikus volt, most katolikus került az élre, Kánia Nándor személyében. Kurz mint evangélikus a második helyre szorult: városbíróvá választották. Ebben a tisztségben is egyre népszerűbbé vált. Felesleges adminisztráció nélkül oldotta meg az ügyeket, s békítette ki az ellentéteket a polgárok között. Ezért aztán, amikor újabb választásra került sor, 1867. május 21-én, a 813 leadott szavazatból 565 esett rá. Polgármester lett akkor, majd egyhangúlag újabb hat évre. Ezalatt rengeteget tett a városért, kezdve a közbiztonság javításával, folytatva az utcakövezéssel, a brennbergi szénbánya megszerzéséig és a közvagyon gyarapításáig.
Betegség és öregség okán újabb időszakra már nem vállalkozott. 1879. május végével, 26 év és 5 hó szolgálati idő után nyugdíjba ment. 1895. február 20-án, az egy évvel előbb elhunyt felesége után, ő is befejezte földi pályafutását. Koporsóját a Színház tér 3-ból nagy gyászoló tömeg kísérte az evangélikus temetőbe.
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt.