Életrajz
Az első világháború előtti évtizedek magyarosodása magával hozta a szórakoztató zene magyarosodását is. Mi mást jelenthetett ez, mint a cigányzenekarok térhódítását. Munczy Lajosék mellett a Nyári Rudi-féle „banda” képviselte a legmagasabb színvonalat. Mindkét prímás virtuóza volt hangszerének, és sikeres körútjaikon — hasonlóan jól képzett zenészeikkel — szállók éttermein és fürdőhelyeken át eljutottak Amerikáig.
Nyári (Nyáry) Rudi (Rezső) Nyári Lajos és Rugli Éva gyermekeként 1881. január 17-én született Sopronban. A prímás közönségét nem csak úgy általában hódította meg. Amikor Münchenben muzsikált a Savoy Szálló vacsoravendégei előtt, megigézte a szép, fiatal Festetics Vilma grófnőt, aki annyira beleszeretett a csinos, ugyancsak fiatal prímásba, hogy azon nyomban vele akart menni akárhová. Nyári Rudi szerelme is fellobbant a lány iránt. A lány zord apja akkor még meg tudta akadályozni ezt a kalandot, de a következő évben, amikor Vilma grófnő nagykorú lett, már mi sem állt útjába, hogy nagyúri környezetének, s benne Spretti Zsigmond gróf gárdahadnagynak, vőlegényének, hátat fordítson.
A szerelmespár Sopronba húzódott vissza. Festetics Pál gróf, az apa, utánuk küldte ügyvédjét, hogy 20 000 korona ellenében vegye rá a cigányprímást, a társadalmi különbség miatt szakítsa meg a kapcsolatot. A fiatalember erre nem volt hajlandó. Már csak azért sem — szellőztették az újságok —, mert addigra már a nevén volt a grófnő nagy értékű budapesti háza. Megtartották az eljegyzést. A grófnő a prímás anyjánál lakott az Ezüst (Ötvös) utcában. Nagyon megszerette az asszonyt.
A fiatalok előbb felmentést kaptak a kihirdetés alól, majd meglepetésszerűen beállítottak a zenekar két tagjával mint tanúkkal az anyakönyvvezetőhöz, hogy polgári házasságot kössenek. Sikerült is minden feltűnés nélkül távozni a városházáról. A pletykára éhes közönséget azonban nem lehetett hírek nélkül hagyni. Hamarosan kinyomozták, hogy Nyári Rudi egy ugyancsak szép kisasszonynak már házasságot ígért. A hoppon maradt menyasszony, a megszólaló nagynéni szavai szerint, nem lesz ezért öngyilkos. Jobb is, hogy most szakítottak. Amúgy sem él Sopronban.
A következő suttogás arról szólt, mi lesz az egyházi esküvővel. Nem, nem marad el, csak előbb a húsvéti házasodási tilalom, majd a pénzhiány hátráltatta, végül az a terv, hogy a lakodalmat együtt tartsák Rudi öccsének az esküvőjével. Nyári Jóska ugyancsak Münchenben talált rá jövendőbelijére, de annak előbb el kellett válnia mérnök férjétől.
A fiatalok a Szent György utcában találtak maguknak szerény lakást. A férj számos ajánlatot kapott nagyobb körútra. Amíg nem döntött, a Csitkovics-kávéházban muzsikált. Feleségének apja, az öreg Festetics Pál gróf, még mindig nem nyugodott bele a helyzetbe. (Feltehetően a polgári házasságot sem vette komolyan.) Pert indított a fővárosi ház visszaszerzéséért. A budapesti törvényszék Nyárinak ítélte a házat. Fellebbezés folytán az ügy a tábla elé került. Ott viszont már a főnemesi család nyert. Egy régi ajándékozási szerződés alapján a házat az ifjabb Festetics Pál kapta. 15 napon belül kellett átadni neki az épületet. De ez már nem változtathatta meg azt, ami 1909. február 5-én történt Sopronban. A fiatal grófnő a soproni magán-betegápoldában fiút szült, aki azonban rövidesen — meghalt. Az anya vasárnap (7-én) követte őt a másvilágra.
Óriási tömeg vett részt a temetésen (10-én). A tízezer gyászolónak csak töredékét engedték be az új Szent Mihály-temető kapuján. A sírnál, amelybe anyát és fiát együtt temették el, Makkay Béla cigányzenekara játszotta el az elhunyt kedvenc nótáit (Lehullott a rezgő nyárfa levele és A csak egy kislány…). Fél év sem telt el, a prímás hosszabb amerikai turnéra indult. Nagy veszteség — panaszkodtak az Erzsébet-kertben — ki zenél nekünk ezen az eseménytelen nyáron?
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt.
A bejegyzésben használt felvétel a Tolnai Világlapja 1907. áprilisi számában jelent meg, és Nyári Rudi későbbi feleségével látható rajta.
A korabeli fotót az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.