Zupančić Miklós Károly

Sopron zeneéletének meghatározó egyénisége — mint annyi más nagyságunk — nem itt született. 1876 egyik hete volt az a döntő hét, amikor elhatározta, hogy városunkban fog letelepedni. Akkor a 76-osok zenekara szerepelt itt, nem akármilyen együttes, hiszen Ziehrer udvari karmester állt az élén. Zupančić játszotta Ros-sini Tell Vilmosának nyitányában a csellószólót. Amennyire tetszett a közönségnek a játék, annyira tetszett a művésznek a közönség, s mihelyt leszerelt, ide költözött.

Zupančić Károlyvárosban (ma Karlovice) született 1858. szeptember 20-án. Apja Ignác (Vatroslav) sokoldalú ember: borbély, fogász, festő és szobrász volt. Fia elvégezte a zágrábi konzervatóriumot, s — már 18 éves korában — elszegődött a Bécsben állomásozó fenti együtteshez. Leszerelése utáni első soproni éveiben magánórákból tartotta fenn magát. 1887-ben bízták rá a zeneegyesület zeneiskolájában a hegedű és gordonkaszakot, s tanított a Laehne-intézetben is.

1896. november 22-én ült először közönség elé az általa alapított Haydn—Mozart—Beethoven Klub nevű kamaraegyüttes. Eleinte évenként három rendes és több rendkívüli hangversenyt tartottak, sokszor híres művészekkel kiegészítve. Ezek a rendezések azonban sok pénzt emésztettek fel, s ezért kénytelen volt csak egyetlenegy nyilvános szereplésre csökkenteni a fellépések számát. Ez viszont zarándoklat volt „Haydn papa” kismartoni sírjához, a Hegyi Templomba. Itt adták elő a Krisztus hét szava a keresztfán c. művet 1896-tól szakadatlan folytonosságban, amint azt Klafsky Henrikről szólva megemlítettük.

Kétszer nősült. Mindkét házasságából három-három gyermek származott, mégpedig két-két fiú és egy-egy leány. Valamennyi fiú elsőrangú muzsikus lett. Vilmos, a legidősebb (családi nevét Zoltánra magyarosítva) Pécsett volt zeneiskolai tanár, Niko (Miklós) a bécsi filharmonikusok csellistája és a bécsi zeneakadémia tanára. A második házasságából való gyermekei Hübner néven szerepeltek. Miklós (Niko II.) a bécsi szimfonikusok tagja és konzervatóriumi tanár, Vilmos (Willy II.) pedig Sopronban érettségizett, majd Budapesten és Bécsben tanult zenét, végül a bécsi filharmonikusok tagja lett, Az egyik lányról a források nem szólnak. Születési adata az anyakönyvből: az első feleségtől, Merkl Lujzától Walpurga Aloisia 1888. április 30-án született. A második feleség (Hübner Leopoldine), az ő lánya Margarethe (1912), bécsi templomi kórusban énekelt.

Ha a zene nem segítette mindig az élet nehézségeinek legyőzésében, maradt számára a másik szenvedély: a természet szeretete. Éppoly fáradhatatlanul, lelkesen és szakértelemmel mászta meg az Alpok csúcsait, mint ahogy a zene magasságait. Sokszor vitte magával tanítványait is a hegyi túrákra. Ilyenkor szigorúan betartatta a hegymászás törvényeit. Ő volt a vezér. Nem is történt baj ezeken az utakon. Feljegyezték, hogy családi kirándulásokon hangszerekkel együtt másztak fel a Rozáliáig, s ott játszottak el néhány darabot. Ha a legkisebb még nem bírta az utat, hát berakták a hátizsákba.

A muzsikáért élő-haló tanítómester elsősorban a kamarazenélésre nevelte tanítványait. Fáradhatatlanul tanított, s a hivatalos vagy magánórák befejezése után ismét csak zenélt, pihenésképpen, jobb tanítványaival. A soproni zeneélet fejlesztésében Altdörfer Viktor zongora-orgonaművész támogatta. Tevékenységét és gondolatait kerek negyven kötetnyi naplójában jegyezte föl. (Ezekből idéz Kárpáti Sándor az Oedenburger Zeitungban.) Élete során sok elismerésben nem volt része, de lobogó idealizmusa és a kamaramuzsika iránti szeretete mély nyomot hagyott tanítványaiban. Visszaemlékezéseit 1926 májusában szky jelzéssel, több folytatásban közölte az Oedenburger Zeitung (Klafsky Henrik nyílttérben szögezte le, hogy nem ő rejlik a szignó mögött.). 1929. november 13-án halt meg.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt.

Zupančić Miklós Károly emlékét egykori lakóházán, az Újhelyi-házon a Petőfi téren emléktábla őrzi.