Farsangi mulatság Sopronban.
Emlékezés
A farsang a tél és tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése. A tél búcsúztatásának és a tavasz köszöntésének ünnepe. A nagy evések, ivások a vidámság és szórakozás időszaka, mellyel a természet bőséges áldását kívánták megidézni és felkészülni a hosszú megkomolyodás, böjtölés, a befelé fordulás és elcsendesedés idejére.
Lássuk milyen volt egy farsangi bál Sopronban a 30-as években.
Farkas Lajosné, született Taby Magdolna emlékiratai nyomán.
A báli szezon a főiskolások, erdészek, bányászok, kohászok báljával kezdődött a Kaszinó összes termeiben. Majd a magyaros és vitézi bál következett és mindennek a koronája február utolsó szombatján a főiskolás álarcos bál. Nagyon szerettem táncolni, ki nem hagytam volna egyetlen mulatságot sem. Nagy volt az izgalom, a készülődés, hisz ugyanazon ruhában megjelenni egy-egy bálon halálos szégyen lett volna. Így azután báltól bálig szorgalmasan dolgoztunk. Sokszor átfestettük vagy teljesen átszabtuk a ruhát. Persze akkoriban nem volt TV, ami elvonta volna az időt, figyelmet. Sosem ültünk tétlenül, összejöttünk, beszélgettünk, de a kezünk folyton járt; varrtunk, kötöttünk, horgoltunk. Nagyon szép ruháim voltak mindig, elegánsak és diszkrétek. A bálba mindig gardéval (kísérő) mentünk. A gavallérok kiöltözve, atillában vártak a bejáratnál. Ők helyezték el kabátjainkat a ruhatárban, majd karonfogva felvezettek a táncterembe. Itt várt azután a nagy Ő, aki átvett és körbesétáltunk, mintegy bemutatva a társaságnak.
Nagyon dobogott a szívem, izgultam szép vagyok-e, tetszem-e.
Farkas Lajosné Taby Magdolna farsangra készül.
A mamák a karzatról gyönyörködtek bennünk. A jelmezek szépek és találékonyak voltak. Izgalmas volt, mert általában már álarcban érkeztünk. Nagyon szerettem a jelmezbálokat, mert a mögé bújva kicsit más lehettem, merészebb, bátrabb, frivolabb, mint aki voltam.
A bál elnöke adta meg a jelet a táncra, kiválasztott egy szép hölgyet és elkezdtek suhanni-keringeni a gyönyörű muzsikára. Lassan a többi pár is bekapcsolódott. Ment ám az iram, a lekérés. A lányok hódítani akartak, méghozzá minél többet, a fiúknak pedig versengeni kellett a lányért. Az álarcokat csak éjfélkor lehetett levenni, mindenki azon volt, hogy minél később ismerjék fel. Szerettük megviccelni a gavallérokat, egyszer Cuci barátnőmmel, aki már férjnél volt, mindketten zsokénak öltöztünk. Egyforma magasak és karcsúak voltunk, igyekeztünk azonos hangon beszélni, szegény férjét a végén úgy összezavartuk, hogy nem tudta melyik is a felesége. Vicces dolgok is történtek, mert sokszor csak a végén derült ki, hogy kinek is súgta a bűvölő szavakat a szépreményű gavallér.
Farsangi mulatság csoportkép.
Éjfélkor szünetet tartott a zenekar, a bálozók, ki-ki a saját társaságával asztalhoz vonult. Ekkor ettek ittak a táncosok. Én nem bírtam enni, csak egy kis üdítőt vagy pezsgőt kortyolgattam. Volt úgy, hogy pincér szolgált ki, de olyan is, amikor batyus alapon zajlott a csemegézés. A fiuk ilyenkor kérték el a táncrendet és lefoglalták a szupécsárdást és a keringőt. A lányok óvatosan intézkedtek, ravaszkodtak, mert ezeket a táncokat csak a mindenkori nagy Ő kaphatta. Figyeltük is nagyon, hogy ki kivel táncol, mert itt sült ki, hogy ki a kiválasztott, kiért rajong a lány és áhítozik a fiú. Olyan volt ez, mint egy rejtett szerelmi vallomás. Ezek a titokzatosságok, kicsi tiszta játékok tetté széppé az egészet. Reggelig folyt a tánc, a mamák kezdtek elálmosodni, mentek volna már haza, mi persze nem, ezért igyekeztünk az ellenkező oldalon táncolni, hogy ne inthessenek indulót. Azután egyszer csak vége lett a bálnak. Hirtelen elkezdett iszonyatosan fájni a lábam, tánc közben soha nem éreztem, de lefelé a lépcsőn gyakran mentem harisnyában.
Másnap délelőtt alvás, de délután már fogadtuk a bálon bejelentkezett első vizitelőket.
Sötét/Világos mód