Kisuszoda - Sportuszoda

Változnak az idők, az emberek és szokások. Magda gyerekei a ’60-as években már a Kisuszodába (Sportuszoda) jártak. Mert, ahogy a neve is mutatja, itt a jókedvű pancsolás, fürdőzés mellett komoly sportélet folyt.

De a soproni úszóélet kezdete még messzebbre, az 1920-as évekre nyúlik vissza. A Kisuszoda léte azonban még ennél is korábbi; az Uszoda Részvénytársaság már 1868-ban megalakult. Célja egy forrásvízfürdő és egy „igazi”uszoda létrehozása. A jómódú soproni polgárok gondoskodó apaként szerették városukat, felelősségüket átérezve komoly anyagi javakkal is hozzájárultak Sopron szépüléséhez, fejlődéséhez, az életminőség javításához. A Kisuszi mindenki örömére hosszú ideig kiválóan működött.

Az 1944/45-ös bombázások során azonban szinte teljesen megsemmisült. Romjaiból kellett felépíteni, a soproni úszósporttal együtt. Nem volt egyszerű; az ötvenes évek, az államosítás nehéz éveiben sorra alakultak és alakultak át az egyesületek, de a szakvezetés a sportteljesítményekre, a jó eredményekre koncentrált és az utánpótlás nevelésére fektette a legnagyobb hangsúlyt. Vécsei Vilmos, Bérczi Jenő (Zigi bácsi) és Hauer Antal foglalkozott szívvel-lélekkel, szívós, kitartó lelkesedéssel, apai törődéssel a fiatalokkal.

1956 szomorú őszén sportolóink jelentős része külföldre távozott. Az itthon maradottak azonban nem adták fel! Dr. Arszin Milkós és Landl Róbert vezetésével szinte a nulláról, de nagyszerű elődeik nyomdokain haladva, nekiláttak a soproni úszósport felélesztésének. Ekkor kezdtek úszni Magda csemetéi is és gyakran emlegetik, hogy a nehéz körülmények ellenére életük egyik legszebb időszaka volt ez. Megélték a sport, a fegyelem, a kitartás és összetartozás élményét és egész életre szóló testi, lelki, szellemi hozományt kaptak.

Lássuk Magda véleményét:

(...) Nehéz időket éltünk, rengeteget dolgoztunk, nyaralásra, pihenésre nem is gondolhattunk. Óriási segítség volt, hogy gyerekeink egész nyáron az uszodában töltötték szinte minden idejüket. Nagyon jó kezekben voltak, Zigi bácsi, Landl Robi nagyszerű szakemberek és kiváló pedagógusok voltak. Fegyelmet tartották, jól kifárasztották a srácokat estére. Nem volt csavargás, bandázás. A sport, a teljesítmény, a versenyzés kemény tartást adott nekik, nem volt a kamasz éveikben semmi gond velük. Az edzések és versenyek kitöltötték minden idejüket. Nagyon sok érmet gyűjtöttek és nagy kedvvel csinálták. Mi szülők pedig örültünk, hogy jó helyen tudjuk a gyerekeinket. A versenyek során sok helyre eljutottak, amit bizony mi nem tudtunk volna megadni nekik. Bejárták az országot, sőt még Ausztriába is versenyeztek. Szegény fiúk akkor ittak először colát és nem merték bevallani, hogy az annyira áhított ital Fagifor ízű. Mivel nálunk nem volt fedett uszoda, ott gyakoroltak, ahol tudtak; télen tornateremben tartottak száraz edzést, úszni pedig szombatonként Győrbe utaztak. A mostoha körülmények ellenére kiváló eredményeket értek el, minden versenyről éremmel jöttek haza.

Ha időm engedte, délután meglestem a fiúkat az uszodában, ott ültek nagy társasággal a gyümölcsfák árnyas védelmében, beszélgettek, bolondoztak, falatozták a hazait. Később elkezdődött a kemény edzés, órákon át rótták a köröket faltól-falig lelkesen. 18 éves korukig járhattak edzésre, versenyekre, mikor búcsúztatták őket, megköszöntem Zigi bácsinak és Robinak, hogy segítettek gyermekeim nevelésében, mindig szigorúan vették az úszó sportot és megtanították őket közösségben élni, egymásra tekintettel lenni, harcolni és győzni. (...)