Brennbergbánya eredete

Ezerhétszázhatvanöt Szent Mihály havának egyik napján hozott először Rieder mester a Brennender Bergen lévő égő kőből. Az egész műhely, de még a szomszédok is a tűzhely köré gyűltek a nagy próbára. Jóska gyerek izgalomtól vörösen nyomta a fújtatót.

A fekete kő pedig égett, tiszta lánggal, hosszan, sokkal tovább, mint a szén, amelyet a mocskos szénégetők hoztak. Parazsán egykettőre vörösre izzott a vas.

Rieder kovácsmester diadalmasan egyenesedett fel, kezefejét végighúzta izzadó homlokán, szeme örömtől csillogott. Várta a szénégetőket s azok jöttek is. Be sem engedte műhelyébe.

- Eridjetek, nincsen szükségem szenetekre. A brennender bergi fekete kő sokkal jobban izzítja vasamat.

Attól kezdve Reider mester nem egyedül járta az utat a Léberbergen (Lőverek) át az Égő hegyhez. A lakfalvi úton, kétkerekű kordékkal kivonult az egész kovácsműhely. A Brennender Bergen szaporán csattogtak a pörölyök és kalapácsok. Estefelé szénnel megrakodva indultak hazafelé. Egyre mélyebben nyomultak a hegy oldalába a fekete kő nyomán. Néha megtörtént, hogy váratlanul víz öntötte el őket, amely a hegyek mélyében rejtőzött. Akkor új helyen kezdték meg az ásást.

Hozták a szenet az erdőn keresztül, ahol villogó szemmel, mérgesen acsarkodva álltak nagy füstölgő boglyáik mellett a szénégetők, akikre Rieder mesternek már nem volt szüksége.

Panaszra is mentek a magisztrátushoz, de Rieder mester sem hagyta magát, ő is instanciázott, fel, egészen az udvarig. Egy napon megjött a végső szó a Brennender Berg köveinek ügyében, Kállóczy királyi komiszárius parancsa: nemcsak, hogy szabad fejteni a fekete köveket, hanem a városi magisztrátusnak egyenesen kötelességévé teszi, pro cassa domestica kitermelni a szenet.