Kaszárnyája ma már nincsen meg. A soproniak korán megunták már a beszállásolással járó sok gabalyodást és 1753-ban már kaszárnyát építettek a lovasságnak. 1817-ben megvette a város Predl Ádám majorját a Halász utcában. Ez a polgár rendkívül vállalkozó szellemű volt, házakat vett, eladott, korcsmát nyitott, csukott és ezt a majort alighanem cukorgyár létesítésére szánta, de mivel 1816-ban a hatóság erre nem adott engedélyt, örömmel átadta a városnak. Olyan korszerűen sikerült az uj kaszárnyában a tisztek és a katonaság elhelyezése, hogy Magyarország akkori kormányzója, Ferdinánd főherceg, aki egyébként több évet töltött a francia háboruk idején Sopronban, Budáról november 22.-i kelettel írásbeli elismerését fejezte ki a városnak. A tanács nagy örömmel vette tudomásul a kormányzói dicséretet és ebbeli örömének továbbítására felkérték az akkori katonai parancsnokot, aki nem volt más, mint a híres Radetzky gróf. A kaszárnyát a Halász utcáról Fischerkasserne néven emlegette köznyelv. Képét Hauser Károly nagyobb olaj festményben örökítette meg, azonban csak már akkor, mikor a csákány régen végzett vele. Az 1908-as évvel jelzett kép a városi múzeumban van, míg a kaszárnyát már 1906-ban eltüntették és helyébe a polgári iskolát építették. Egy emeletes ház volt, az emeleten kilenc ablak nézett le a Halász utcára, az egész épület minden különösebb bélyeg nélkül szűkölködött.
Forrás
Dr. Csatkai Endre: Petőfi Sopronban
Magyarázat
24
Számláló
A médium típusa (Fotó, Grafika, Képeslap...)
Fotós körút - egy időben készült, ugyanazon fotós képei
Időutazás (Anno és ma összeállítás)
i
Van ismertető a médiumhoz
Korabeli térképen szerepel
Google utca nézet kattintásra elérhető
Van médium az ismertetőhöz
Részletes adatok megjelenítése
1/2
Képsorozat - kattintásra léptethető
Sötét/Világos mód
Leírás
Rövid szöveges ismertető
Életrajz
Neves soproniak
Emlékezés
Személyes emlékek
Történet
Hosszabb illusztrált írás
Újságcikk
Korabeli újságcikk
Idézet
Részlet egy helytörténeti írásból
Dokumentum
Teljes tanulmány, dolgozat, pályamunka
→
Védett kép, kérjük írjon emailt a szerkesztőnek, ha szeretné felhasználni!
Védett szöveg, kérjük ne másolja!
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.