A Széchenyi tér keleti fele

Városunknak ezt a keleti szögletét számosan örökítették meg a képeslap története folyamán. Mindegyikről kihagyhatatlan a "kéttornyú templom". Tornyainak 1775-beli felépülte óta alig-alig változott ez a főhomlokzat. A jobbról hozzátapasztott rendház sok évtizedes változatlanságban mutatkozott az arra járók előtt. (Kívülről legalábbis.) Nem úgy a templom keleti oldala. Sok évig hivatali szobák és kávéházak mélyén forrt a világ körülötte, mígnem előkerült a bontó csákány. A képen sötétlő kapu végleg kinyílt, egészen az állomásig. A házzal együtt megszűnt a Tschurl átjáró név, s lőn a rövid Király utcából Mátyás király út (tkp. utca). A templom falán a felső szintekig még éveken át értetlenkedett a szobák tarka-barkán festett maradék fala. Háború kellett ahhoz és újjáépítés, hogy ezek a múltidézők eltűnjenek. A családnév is csak a helytörténeti könyvekben található meg. (Illetve Marastoni festménye Tschurl Edéről a Múzeumban.) A modern világ jelentkezik a téren két vonatkozásban is. Egyik az oszlop tetején sorakozó porcelán szigetelőkre erősített hosszú-hosszú vezeték (villany, távíró, telefon?), a másik az a csupasz előtér, a park "szerény vadgesztenye-és akácfacsoportjai" (idézet Boronkaitól) és egy szál árusító bódé előtt, ahol korábban tó volt. Itt az új század első éveiben parkosított a város. Nem sok látszik a több telken épült hatalmas Széchenyi-palotából. Ha meglett volna már a villamos, a fotós néhány lépést hátrahúzódott volna, hogy a kanyar sínét látni lehessen. Így marad a kérdés: kire-mire vár a család a tér közepén?