Az egykori Voss-árvaház

1720-ban esküdött egymásnak örök hűséget Sopronban Voss Károly és Lanius Anna Dorottya, akiknek nem adatott meg a gyermekáldás, így arra tettek egymásak ígéretet, hogy amelyikük tovább él, az teljes vagyonukat egy árvaház felállítására fordítja és minden erejével azon lesz, hogy a közös álomból valóség lehessen. A férj 1761-ben bekövetkezett halála után özvegyére várt az ígéret beteljesítése, melyben Primes György városplébános támogatta, aki többek között jelentős szerepet vállalt az árvaházi alapítólevél elkészítésében is. A (mai) Halász utcai családi otthon átalakítása 1768-ban kezdődött meg, Lanius Anna Dorottya azonban 1770-ben elhunyt, így a munka befejezése a városplébános irányítása alatt zajlott. Az épülethez tartozó kis kápolna (Szentháromság-kápolna), melynek oltárképe id. Dorffmaister István alkotása, szintén ekkor épült. Az intézmény 1772 szeptemberében fogadta az első árvákat, 12 fiút és 12 lányt. A lányokat elsősorban a háztartási munkákra tanították, míg a fiúk "a köz számára éppen kívánatos mesterségekben" szereztek jártasságot.

Az árvaház eztán több, mint 170 esztendőn keresztül nyújtott menedéket a szegény sorsú gyermekeknek, az 1900-as évek elejétől 1948-ig pedig a Szent Asztrik Gimnázium internátusaként is működött.

A Halász utcai épületben az államosítás után munkásszállót alakítottak ki.

örömteli és szomorú fejezetek kerülhettek be az intézet történetének lapjaira, a bejegyzésünk forrásául szolgáló, A Soproni Katolikus Konvent története 1625-2000 c. könyvben az árvaházat 1925 és 1946 között igazgató Bán János, későbbi városplébános tollából született írásban olvashatnak.
Innen idézünk:

Regénybe illő történet az, ahogyan a hajdani evangélikus lelkész unokája, Lanius Anna Dorottya és az osztrák tartományokból származó nemes katonatiszt, Voss Károly gyermektelen házasságuk alatt szorgalmasan gyűjtögetett vagyonukból Sopronban - amelyet hosszú együttélésük következtében szeretettel tekintettek szűkebb a hazájuknak -  elárvult gyermekek gondozására létesítettek tartós szociális intézményt. Akiktől életünkben Isten megtagadta a saját gyermek feletti örömet, haláluk után sok-sok gyermeket adott nekik, akik hálás szívvel áldották emléküket. Vagyonuk rokonok kezén nyomtalanul elveszett volna, istensugallta tervük megvalósítása viszont felbecsülhetetlen értéket jelentett a város társadalmára, a szülők korai halála által bajbajutott gyermekekre, és hosszú emberöltőn keresztül fenntartotta a nevüket és megóvta emléküket a feledéstől.

Bejegyzésünkkel mi is ehhez szerettünk volna hozzájárulni.

Az árvaházra napjainkban az épület mellett futó, a Halász utcát és a Balfi utat összekötő Árvaház köz elnevezése emlékeztet.