A Várkerület 49.

Az épület szép és komoly, a Várkerület ezen oldalának talán legmonumentálisabb lakóháza. De a kapun benézve inkább lehangoló, mint hívogató. Sokáig nem is mertem bekukkantani. Azután itt is szerencsém volt. Találtam egy „túravezetőt”. Egy bátor, kedves embert, akinek merész álma, hogy életre keltse ezt a különös múltú impozáns objektumot.

Bejártuk a hátsó traktus, az egykori gabonaraktár réges-rég elhagyott, álomba merült emeleteit. Itt már hosszú évtizedek óta megszűnt az élet, a munka, a teremtés öröme. Por csend és elmúlás. De nagyon sok emlék őrzi még a letűnt időket. A kopottan meredek falépcsők, a gabonaszállítást segítő kézi hajtású falift, a favázas-gerendás szobák (termek), a termény tárolására és zsákok lecsúsztatására használt nyílások, a mennyezet hatalmas gerendái, az ablakok szétmállott vasredőnyei, a megmaradt tároló fiókok feliratai.

Azután az utcafrontot szegélyező, elegáns lakóépület kopott szépségei vártak. Ücsörögtem a lépcsőn. Türelmesen szemlélődve egyszerre kinyílt, életre kelt körülöttem a lépcsőház és a kapubejáró. Nagyon megfogott, elvarázsolt ez a különös épületegyüttes.

Ezért azután elkezdtem kutatni könyvekben, beszámolókban.
Megszólal ez a nagyszerű, elhanyagolt- szigorú neoreneszánsz épület.

Íme:
A Várkerület páratlan oldalán, a várárok külső házsorához tartozik, ahol már igen korán az 1440-es évektől lakóházak álltak. Nem csoda, hisz az Ikvahídtól az Ötvös utcáig terjedő füves területen ekkor már országos marhavásárokat tartottak és az idesereglett rengeteg embert etetni, itatni, altatni kocsmák és fogadók nyíltak. A neve, Kocsmaszer (Wirtshausgasse) is hívogatta , csalogatta a vendégeket.

A most mesélésre bírt épület tulajdonosait már 1715-től megörökítették a városi jegyzőkönyvek.

Az 1766-os házösszeírás két tulajdonost és öt albérlőt említ. A század végére pedig már négy lakást és huszonegy lakót regisztráltak. Az utcát szegélyező lakóház ekkor már emeletes volt, de bizonyosan nem olyan mutatós, mint később.

Mai formáját 1850-ben kapta Franz Lössl osztrák építész tervei alapján. Megrendelője Ritter Lipót gabonakereskedő, kivitelezője pedig Hild Ferdinánd volt. Érdekes, hogy már akkor is állt az udvar hátsó részén egy földszintes gazdasági épület, melyet ekkor istállóval, kocsiszínnel és a kocsisnak való lakószobával bővítettek. És most jött el a számomra érdekes időszak: a gondos és lelkes Klausz Testvérek ideje,akik rengeteg munkával, pénz és idő ráfordításával gabona, liszt és só kereskedést álmodtak ide. Klausz Lajosék már 1885 után megvették Ritter Lipóttól a házat, de úgy látszik össze kellett szednie magát kissé a családnak, hogy belevághassanak a nagy átalakításba. 1902-ben a hátsó magtárra emeletet húztak és az utcai fronton minden igényt kielégítő kereskedést nyitottak. Bár üzletük a Várkerület kevésbé forgalmas részén működött, mégis gyorsan virágzásnak indult. A cégtulajdonos, Lajos úr, 1911-ben a vagyonosok rangsorában már a 41. helyen állt. Társadalmi elismertsége és tekintélye is igen jelentős; kamarai tag volt és a koronaszövetkezet igazgatósági tagjai közé is beválasztották. Nyolc gyermeke közül ketten biztosan a kereskedelem nehéz és igazi elkötelezettséget igénylő útját választották.

A család és az épület további sorsát 1939-ig követhetjük nyomon. Azután? Jött a háború, a bombázás pusztítása, az államosítás igazságtalan könyörtelen fosztogatása. Klauszék üzlete eltűnt.

A házban még él egy késői rokon, de sajnos nem tudtam megtalálni. Talán…
Külön köszönet a Várker Cafét működtető tulajdonosnak, Meszlényi Lászlónak, aki türelemmel körbevezetett.