Egy lakóház két élete - Ógabona tér 34.

Életkora, és az aktuális restaurálás elmaradása miatt a szép épületegyüttes gyors ütemben tönkrement, végül életveszélyessé vált. Az 1980-as évektől kezdve több helyen alá kellett dúcolni, végül az utcai homlokzati részt is állványzat tartotta meg, amit a járókelők kénytelenek voltak évekig kerülgetni. A lakókat az 1990-es évek elején el kellett költöztetni, a ház kapuját bezárták és sorsára hagyták. A ház Csipkerózsika álomba merült, udvarát belepte a gyom. Úgy tűnt, hogy az egykor oly hangulatos épület léte véget ért. Azt hihettük, előbb-utóbb lebontják és helyére több emeletes modern ház kerül. Szerencsére nem ez lett a sorsa.

A ház korábbi lakói

Mielőtt rátérek a ház további sorsára, szeretnék megemlékezni régi lakóiról, akik közül néhányat jól ismertem.

Az 1858-ban született Coriáry Béla könyvkötő családjával az 1800-as évek utolsó évtizedében az Ógabona tér 6. szám alatt lakott. Három gyermekük születésekor (1893, 1896 és 1898) ezt a címet jegyezték be az anyakönyvbe. Az 1902-ben született legfiatalabb gyermek anyakönyvi adataiban már az Ógabona tér 34. cím olvasható. A család az utcai front emeleti lakásában lakott. Dr. Thirring Gusztáv: „Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig” című könyv alapján Coriáry Béla az 1910-20 évek között vásárolta meg a házat, halála után a feleség nevére került az ingatlan és ebben az özvegy haláláig nem állt be változás.

Coriáry Béla a soproni szabadkőműves páholy tagja volt. A páholy tevékenységei között fontos szerepet kapott az ország első közkönyvtárának megalapítása, melynek egyik jótékonyságból dolgozó könyvtárosa lett. A könyvtárat alapító tagok az 19 -20. század fordulója táján a többezres könyvállományt a városnak adományozták. Úgy tudom, ez lett az egyik alapja a Sopron városi közkönyvtárnak.

A Coriáry házaspár négy gyermeke közül az 1893.március 15-én született egyetlen fiú, Coriáry Béla az első világháborúban hősi halált halt, neve szerepel az Evangélikus Líceum (ma Berzsenyi Dániel Evangélikus gimnázium) első világháborús hősi halottainak emléktábláján.

A családfő 1929-ben, felesége 1937-ben halt meg, mindketten a soproni evangélikus temetőben nyugszanak. A házat gyermekeik örökölték, ami az államosításig a tulajdonuk volt.

Két Coriáry testvért személyesen is ismertem: Mártát és Irént, ők halálukig a szülői házban laktak. A környék lakói Coriáry kisasszonyoknak nevezték őket, jóllehet Irén néninek asszonyneve volt: Ujhelyi Ödönné. Az Elzett Lakatosárugyár tisztviselőjeként ment nyugdíjba. Szerénységük és kedvességük miatt közszeretetnek örvendő, tiszteletre méltó hölgyek voltak. Pár hónap különbséggel mindketten 1984-ben haltak meg. Szüleikkel közös sírban, az evangélikus temetőben nyugszanak.

Az egyik földszinti lakásban a szőlőműveléssel és borkiméréssel foglalkozó Flieger család lakott. Náluk hitelbe lehetett bort inni, így a borkedvelő férfiak egész hónapban gondtalanul borozgattak, mert biztosak voltak, hogy fizetésnapokon feleségeik eljönnek, és a férjek torkán lefolyt bor árát kifizetik. Gondolom, a borissza férjek családi estéi ilyenkor veszekedésekkel, és fogadkozásokkal teltek. Másnap aztán – mintha mi sem történt volna- minden folytatódott.

Az udvar közepe táján volt egy kisebb épületrész. Az 1940-1950-es években egy idős néni lakott itt, lakása egyetlen helyiségből állt. Nagymamám minden vasárnap ebédet küldött neki. Egy ideig én voltam az ételfutár, vittem a fonott kosarat, benne egy kis lábos forró húsleves cérnametélttel, egy másikban rántott hús párolt rizzsel, a fedőként használt kistányérban csemegeuborka. Küldetésem nem csak az étel átadására szorítkozott. Meg kellett terítenem az asztalt, kitálalni az ebédet, és megvárni, amíg a néni megebédel. Ezután összeszedtem a szállító edényeket, visszaraktam a kosárba, a néni edényeit is elmosogattam és rendet raktam a parányi, konyhának nevezett sarokban. Ha mindez megvolt, mehettem haza és én is ebédhez ülhettem. Néha úgy éreztem, a néni ebédelése soha nem ér véget, mert minden falat után hosszabb, Frau Steinernek, vagyis a nagymamámnak címzett hálálkodás következett. Ezek az évek is elmúltak, ételfutár küldetésem egy idő után véget ért. Nálam fiatalabb unokatestvér került sorra, mert unokája és támogatásra szoruló ismerőse bőven volt a nagymamámnak.

Más lakói is voltak a háznak, több családra jól emlékszem, különösen azokra, akik huzamosabb ideig itt laktak, de azokról külön nem ejtek szót.

A ház újjászületése és második élete

A ház korábbi lakóiról szóló kitérő után visszatérek az Ógabona tér 34. ház történetéhez.

A pusztulóban lévő házat Dr. Brandt Dietmar fogorvos 1997-ben megvásárolta, az igen rossz állapotban lévő épületet tetőtől talpig restauráltatta, és eredeti szépségében helyreállíttatta. Az újjáépítés jól szervezett, gyors és gondos volt, a kapu eredeti záróköve hamar a helyére került. Az összes toldalék, sufni eltűnt, a korábban befalazott árkádsort kibontották, most eredeti szépségében tündököl. Tágas, napsütéses udvart alakítottak ki. Az építkezés 1998-ban fejeződött be és még abban az évben elnyerte a Soproni Városszépítő Egyesület elismerését.

Utószó

A ház felébredt Csipkerózsika álmából és szebb lett, mint valaha. Új nevet is kapott: SAXONIA, ami a helyreállítást végeztető tulajdonos szülőhazájára, Szászországra utal. A ház minden kényelemmel ellátott fogorvosi rendelőként szolgálja a betegeket, szépségével pedig hozzájárul városunk jó hírnevéhez.