Történet
Stöckert Elvira néni visszaemlékezései
Elvira néni tündér volt. Hajlott hátú, törékeny, éteri tisztaságú, hófehér kicsi tündér. Kék szeme mindig nevetett, apróka keze szeretettel simogatott. Gyakran látogattam, jó volt vele. Mikor már úgy legyengült, hogy nem mozdulhatott szobája fogságából, ha csak tehettem vittem neki a Világot; tavasszal a friss szellő illatát az első hóvirággal. Nyáron az érett gyümölcsök ízével a perzselő napot. Karácsony előtt a hó tisztaságát és a megváltó érkezésének örömét egy fenyőággal. Gyakran ültem az ágya szélén, fogtuk egymás kezét, imádkoztunk, beszélgettünk vagy egyszerűen csak hallgattunk. Biztató, vigasztaló szavaimat elhárította: „Bátorságot és erőt kívánj nekem a végső utazásra. Hogy szép legyen!” Mosollyal az ajkán aludt el, csendesen.
Ő mesélte nekem apjáról ezt a szép történetet, és adta át féltve őrzött kincsét, a számadáskönyvet.
Íme:
"Édesapám sokgyerekes szegény családból származott. Nehezen éltek sok mindenről le kellett mondaniuk, de bölcs kis édesanyja, az én nagyanyám szeretettel figyelt a gyerekeire és hamar észrevette, hogy fiacskája esze, mint a beretva. Gyorsan tanult, nagyon jól számolt. Ennek a gyereknek feltétlen tanulnia kell!- gondolta. Nem kis áldozat árán kereskedelmi iskolába adták. Szerettet tanulni és nagyon lelkes is volt. Tanulmányai végeztével a Lenck Samu féle vegyeskereskedésbe került inasnak, de ezt akkor már Varga Ferenc vezette. Nagy hírű, jól működő bolt volt. Abban a részlegben, ahová került gyarmatáruval foglalkoztak. Hát apám itt kivirágzott, úgy érezte végre a helyére tette a jó Isten, azzal foglalkozhatott, amit szeretett. Ő szerette a boltot, az árut, de nem utolsó sorban szerette és tisztelte a vevőket, így mondta a Vevőket, nagybetűvel. Folyton járt az agya, mindig kitalált valami újítást az árubeszerzésben a polcok és a kirakat rendjében, hogy felhívó, gusztusos és tetszetős legyen. A vevőket majdnem mind név szerint ismerte, tudta kinek mi az ízlése, mit szeret. Gyakran volt, hogy kiszaladt az utcára egy-egy kedves vásárló után, hogy felhívja a figyelmét az újonnan érkezett csemegére. Minden reggel átnézte a kirakatot, ha kellett, megpucolta az üveget, kitárta az ajtót és felsöpörte a bolt előtt a járdát. Tavasztól őszig gyakran tett ki cserépben növényeket a bejárat elé.
Hogy minden szépen rendben legyen.
Később más csinálta már a kuli munkát, mert Varga egyszer magához hívatta és azt mondta neki:-Ide figyelj fiam, látom, hogy téged az Isten is kereskedőnek teremtett, te a szíveddel vagy boltos. Én már elfáradtam, átadom néked az üzlet vezetését, vidd tovább, megérdemled.
Hát így történt, hogy apám főnök lett és ez szárnyakat adott neki. Egészen 1955-ig, az államosításig vezette a boltot, komoly sikereket ért el. Szerették és becsülték a soproniak."
Elvira néni elfáradt, lassan kihúzta az éjjeli szekrénye fiókját és elővette a számadáskönyvet. "Apámé volt. Neked adom, mert tudom, megbecsülöd."
Üldögéltünk még egy kicsit csendesen, azután Elvira néni elszenderedett.
Szép történet. Modern mese, ahol még a jó, igaz, okos és bátor legkisebb fiú elnyeri a fele királyságot.