Az Újteleki utca 14. szám alatt működött Rupprecht cukorgyár főépülete, jobboldalt id. Gecseg Gyula kelmefestő és vegytisztító lakása és műhelye, középen és balra raktárhelyiségek.
Történet
Az egykori Rupprecht féle soproni cukorgyár, a kezdetektől a második világháborúig
A soproni Rupprecht féle cukorgyár, az Újteleki utca 14. ház és a Rupprecht család története összefonódik, egymástól el nem választható. Bevezetőként ismertetem az épületegyüttest, az egykori cukorgyár és boldog gyermekkorom színhelyét.
A szóban forgó ház (Újteleki utca 14.) meglehetősen keskeny udvarral, és kétoldalt házsorral kezdődött. Udvara nagy T betűhöz volt hasonló, az udvar vége felé kiszélesedett, mivel a 12-es és 16-os számú házak itt véget értek, és 14-es házként folytatódtak. Ezáltal udvarunk e részében tágas, szabad tér alakult ki, ami az egykori gyár főépületéig ért. A háromemeletes gyárépület a második világháborúig a környezete fölé emelkedett. Mögötte terjedelmes kert volt. mely a külső várfalig ért. Ott helyezkedett el, ahol jelenleg a Várfal lakópark kezdődik, a piac egy részét és a Csarnok utca egy részét ebből a kertből szakították ki. Ez a nagy terület és a rajta lévő összes épület annakidején mind a cukorgyártást szolgálta. (A ház és kert akkori és mai kiterjedése és elhelyezkedése a mellékelt térképen nyomon követhető)
Cserkész őrsi zászlóátadás az Újteleki utca 14. ház udvarában. Háttérben az egykori Rupprecht cukorgyár főépülete, jobboldalt id. Gecseg Gyula kelmefestő és vegytisztító műhelye.
Mit lehet tudni a gyárról? A korábbi sikertelen kezdeményezések után a Rupprecht család kezén nyílt meg 1806-ban az első jól működő cukorgyár Sopronban, az Újteleki utca 14. szám alatt. Rupprecht János céltudatos vezetése eredményeként nagyon felvirágzott. A gyár készítményei még szerepeltek az 1847-es soproni iparkiállításon. Később a sajtoskáli, majd petőházi cukorgyárak alapítása és beindulása után itt rohamosan elsorvadt a cukortermelés. Csak annyit tudunk, hogy az 1880-as évek végén szüntette be soproni cukorgyárának üzemét Rupprecht János. A gyár végleges megszűnésére az 1880-as évek soproni földrengése tett pontot, ugyanis ekkor a gyárkémény félig összeomlott. Ez után a megmaradt és életveszélyessé vált részt az egykori kazánház magasságáig visszabontották, a főépületet raktárhelyiségekké, a melléképületeket bérlakásokká alakították és így próbálták hasznosítani.
Sok cég bérelt itt raktárhelyiséget. Emlékeim szerint az 1944. december 6-i bombázás után a Soproni Selyemszövőgyár is itt tárolta termékei egy részét, ezen kívül a németek a megszállás alatt élelmiszer raktárbázisként használták az üresen álló részeket. A padlástér és a raktárhelyiségek egy része üres volt, ahol mi gyerekek sokat játszottunk, keresgéltünk és kutakodtunk. Cukrot sajnos sosem találtunk, süvegcukor előállításához szükséges formákat viszont igen. Hű, ezekre nagyon büszkék voltunk, mint valami drága aranyleletre. Baglyok is éltek itt, kerekre nyitott szemmel figyeltek bennünket és hangtalanul, suhanva indultak vadászatra. Leggyönyörűbb egy gyöngybagoly volt, ilyen szép madarat soha többé nem láttam. Gyermekkoromban a visszabontott gyárkémény még megvolt. Nyári estéken denevérek hada rajzott ki belőle.
A háromemeletes épület földszintjén vegytisztító műhely és üzlethelyisége volt, ezen kívül a hozzá tartozó lakás, a többi mind raktár és szárító helyiség. Az udvar elején, a többi épületrészben sok bérlakás volt. Itt laktunk mi is 1939-től 1963-ig. Békességben, összetartásban és barátságban élő lakóközösség volt.
Az Újteleki utca 14. szám alatt működött Rupprecht cukorgyár főépülete, jobboldalt id. Gecseg Gyula kelmefestő és vegytisztító lakása és műhelye, középen és balra raktárhelyiségek.
Befejezésül egy kis családtörténet:
II. Rupprecht Jánosnak, a cukorgyárosnak elsőszülött fia az 1911-ben elhunyt Rupprecht Kálmán volt, akinek két leánya született: Aliz és Valéria.
Rupprecht Valéria tiszaujhelyi Ujhelyi Kálmán császári és királyi aranykulcsos kamaráshoz ment férjhez. Valéria nászajándékul az Újteleki utca 12, 14 és 16. számú házakat kapta szüleitől. Gyermekük nem született.
Valahányszor Sopronban tartózkodtak, itt laktak: lakásuk az Újteleki utca 12 es 14-es számú házakban volt, Mindkét ház utcai frontján az egész emeletet elfoglalta, főbejárata a 12. számú házban volt, de a 14-es házból is volt bejárat a lakáshoz.
Ujhelyi Kálmánt és feleségét gyermekként személyesen is ismertem. Jó és emberséges háziurak voltak, rendszeresen és szépen gondoztatták a tulajdonukban lévő házakat. Gyakran tartózkodtak itt. Télen autóval, nyáron homokfutóval közlekedtek. Parádés kocsisuk is volt és gyönyörű lovaik. Mikor a hintó megállt a kapuban, a méltóságos úr és felesége kiszálltak, mi gyerekek odaszaladtunk. Mindig megengedték, hogy felmásszunk, és beüljünk a homokfutóba, és a parádés kocsi végignyargaljon velünk az udvaron. Hű, micsoda kaland volt ez! A kocsis akkorát tudott pattogtatni az ostorával, hogy csuda.
A háziúrnál mindig volt egy cukorkával teli ezüst szelence, ilyenkor kinyitotta és minden gyerek vehetett belőle. Nagy szó volt ez akkoriban, mert ritkán jutottunk édességhez, legfeljebb Mikuláskor.
A háború utáni megaláztatások sora, vagyonuk elkobzása és ki tudja még mi minden aláásta a hajlott életkorú ember egészségét és agyvérzést kapott. Elméje tiszta és ép maradt, de járni nem tudott. Felesége jó időben gyakran lehozta az udvarba (segítséggel) kisszekéren hátrahúzták a diófához, ahol órák hosszat üldögélt és nézelődött. Az államosításkor vagyonuktól megfosztották őket. Ettől kezdve a feleség virágtermesztésből és annak eladásából próbált némi jövedelemre szert tenni.
Ujhelyi Kálmán 1952-ben bekövetkezett halála után özvegye még egy ideig a házban lakott, aztán unokahúgához, Kalmár Dezsőné Losonczi Melindához költözött, 1972-ben halt meg.
Mindketten a soproni evangélikus temetőben, a Rupprecht család kriptájában nyugszanak.
1870-es, régi kataszteri térkép részlet az Újteleki utca 14. házról és környékéről. Láthatóak 12, 14 és 16-os házak alapterületei, méretei, a cukorgyár épülete, a házhoz tartozó kert és a külső várfal. A 14-es számú ház piros körrel jelölve.
Források:
- Csatkai Endre dr.: Az első soproni (Rupprecht-féle) cukorgyár sorsa, Soproni Szemle: http://epa.oszk.hu/01900/01977/00018/pdf/EPA01977_Soproni_Szemle_1941-v…
- Wikipedia: Gyalóka, Sajtoskál honlapja
- Kisalföld Wikipedia
- Saját gyermekkori és fiatalkori emlékeim és id. Zamostny Róbert emlékei
Elhalálozási évszámok a soproni evangélikus temetőben a Rupprecht családi kripta feliratai alapján
A cukorgyári főépület sorsa a második világháborútól
A második világháborúig, jobban mondva a bombázásokig nagyjából változatlan volt a ház elrendezése. A végzet azonban bennünket sem került el, mert a háború vége felé bombatalálat érte a háromemeletes főépületet, valamint a kertet. Akkoriban már napok óta lent voltuk a pincében és mire feljöttünk onnan, a félig beomlott, életveszélyessé vált ház látványa fogadott bennünket. A ház többi része, a bérlakások viszonylag épek maradtak, kivéve, hogy az ablakok (bár nyitva voltak) mégis betörtek és a lakásaink berendezési tárgyaival elegy üvegszilánkokat a légnyomás szétszórta az udvarban. De ki törődött ilyen apróságokkal, mikor az volt a legfontosabb, hogy éltük!
A cukorgyár főépületét is bombatalálat érte, az emeleti rész egy része összeomlott.
A cukorgyár főépületét is bombatalálat érte, az emeleti rész egy része összeomlott.
Amint véget ért a háború, a tulajdonosok (Ujhelyi Kálmán és felesége Rupprecht Valéria) visszajöttek Sopronba. Első dolguk volt a romos ház helyreállításának megkezdése. E feladat megtervezésére és lebonyolítására Kalmár Dezső építészmérnököt kérték fel, aki haladéktalanul nekilátott a feladatnak. A romok eltakarítása és az életveszély elhárítása után egy emeletessé bontották vissza a házat, és új tetőszerkezetet építettek. Ekkor bontották le és tűnt el végleg a régi gyárkémény.
A bombatalálatot kapott cukorgyári főépület rom eltakarítása megtörtént, a helyreállítás megkezdődött.
Kicsivel később a tulajdonosok a hátsó épületet a hozzá tartozó udvarrésszel együtt fele-fele arányban eladták Zamostny János kelmefestőnek és az akkor már ott lakó Schuh Mátyás gazdálkodónak. A továbbiakban az új tulajdonosok folytatták a ház átalakítását.
Évekig fejlesztette, komfortosította és csinosította ki-ki a maga részét. Az vetett véget ennek az idilli állapotnak, hogy szárnyra kapott a hír, miszerint a Városi Tanács épp ezen a helyen képzeli el a kisvárkerületi piac jövőjét.
Az egykori cukorgyár főépülete egy emeletesre visszabontva és átalakítva. A képen Schuh Mátyásék házrésze a Újteleki utca 14. számú házban, háttérben látható az Óvónőképző Intézet egy része. A baloldalt látható kisebb földszintes ház ma is áll, Rábai János tervei alapján építették az 1960-as évek közepén.
Az egykori, átalakított cukorgyári főépület jobb oldali szárnya, ahol az 1960-as évek végéig üzemelt Zamostny János kelmefestő és vegytisztító családi vállalkozása.
Úgy is lett: először több más ház kertjével együtt a házunkét is kisajátították, majd Zamostnyék épületrésze következett. Az épületből egy méternyit meg akartak hagyni nekik, ami még viccnek is rossz lett volna, de aztán mégis engedtek és józan eszükre hallgatva a maradék egy métert is kisajátították.
Zamostnyék kénytelenek voltak elköltözni a város különböző pontjain számukra kijelölt lakásokba. A nagy múltú kelmefestő műhelyt máshova kellett áttelepíteni.
Schuhék házrésze egy ideig megmaradt, bár az állattartási tilalom miatt hagyományos poncichter gazdálkodást folytatni nem lehetett.
Aztán megépült a piac, amit 1971-ben adtak át a város lakosságának, és ami azóta sem felel meg az elvárásoknak.
A mi történetünk ezzel nem fejeződik be, mert amikor a Schármár Károly utcát meghosszabbították, nem csak Schuh Mátyás gazdasági épületeinek jó része esett áldozatul, de az összes közműtől pár órán belül elvágták őket (víz, gáz, csatorna, villany stb.) azzal, hogy a Schármár Károly utcán túli rész többé nem az Újteleki utca 14. ház része. Két új lakcímet is kaptak, egy Vitnyédi és egy Csarnok utcait.
Az 1990-es évek elején bontották le a régi cukorgyári épület utolsó, még megmaradt darabját, amely kevés híján 50 évig Schuh Mátyás és családja otthona volt. Az épület helye ma is beépítetlen.
Az egykori Rupprech cukorgyári főépület utolsó megmaradt darabjának lebontása. Ez volt Schuh Mátyás lakása és házrésze.
Ez egy olyan történet, aminek a végén sajnos nem mondható el: Minden jó, ha jó a vége!
Az Újteleki utca és környéke a 2012-ben kiadott várostérképen. A Schármár Károly utca meghosszabbítása miatt az Újteleki utca 14-es számú házat kettévágták. A különvált részek a térképen kékkel jelölve.
Forrás:
- Schuh Vera és id. Zamostny Róbert visszaemlékezése és a saját emlékeim.
Színielőadás a kerti házban
Az Újteleki utca 14. ház az új piac építéséig olyan terjedelmes volt, hogy kertje a külső várfalig ért. Szorosan a várfalhoz simulva kőből épült kerti ház állt.
Más házak gyerekeivel megerősített színészgárda a Hamupipőke című mesejáték előadása után az Újteleki utca 14. számú ház kertjében.
Eleje nyitott, két oldalt oszlopokkal. Lépcsősor vezetett a nyitott, földszinti teremhez. Emeleti szobájának, ahová csigalépcsőn lehetett feljutni, két nagy ablaka volt, egyik a kertre (ma úgy mondanánk: a Csarnok utcai Spar felé) másik a Vitnyédi utcára és az akkor még beépítetlen Várfal utcára nézett. Bádoglemezzel borított lapos tetejét vaskorlát vette körül. Oda is fel lehetett jutni, kiváló napozóhely volt.
Az Újteleki utca 14. házhoz tartozott kertben lévő, 1969-ben lebontott, várfal melletti kerti ház tetőteraszán készült családi fotó.
Napozás az Újteleki utca 14-es ház kertjében. Baloldalt az egykori kerti ház a ”Lusthaus”.
A „Lusthaus” (mert így neveztük) kimondottan színdarabozásra csábított. Mi gyerekek sokat játszottunk itt. Szavaltunk, rövid, humoros jeleneteket adtunk elő saját magunknak.
1946 táján kapcsolatba kerültünk Sörtély Mimi nénivel, aki az Újteleki utca 6. szám alatt lakott. Foglalkozása varrónő volt, de kiderült, hogy amatőrként szövegkönyveket írt és jelmezeket varrt a darabjaihoz. Gyümölcsöző kapcsolat lett az ismeretségből. Mimi néni azonnal kiosztotta a Hamupipőke általa írt színpadi változatának szerepeit, mi pedig nekiláttunk a megtanulásának. Mire eljött a főpróba kiderült, hogy a házibeli felnőttek muzikális tagjai négytagú zenekart alakítottak a készülő előadás színvonalának emelésére. Mialatt mi a kertben a darabot próbáltuk, a zenekar a kocsiszínben gyakorolt.
Eljött az előadás napja. A szépen feldíszített Lusthaus volt a színpad, a nézőközönség a szabad ég alatt helyezkedett el. Aki ülni akart, széket, sámlit kellett hoznia. Az időjárás kegyes volt hozzánk, az előadás remekül sikerült. Olyannyira, hogy pár hét múlva a városi színházban is előadhattuk a darabunkat.
Hogyan ment tovább az élet a sikeres előadások után? Minden a régi maradt. Sörtély Mimi néni továbbra is varrónő volt, mi gyerekek lassan felnőttünk, befejeztük tanulmányainkat, hivatásunk, szakmánk, állásunk lett. Egyikünkből sem lett színész, de az biztos, hogy életünk e szakasza nagyon boldog volt.
Az Újteleki utca 14. szám alatt működött Rupprecht cukorgyár főépülete, jobboldalt id. Gecseg Gyula kelmefestő és vegytisztító lakása és műhelye, középen és balra raktárhelyiségek.
Forrás:
- A visszaemlékezésben segítségemre volt Lőrincz Lászlóné Wagner Gertrúd és id. Zamostny Róbert
Disznóölés
A második világháború után nagy volt az élelmiszerhiány. Aki tehette, háziállatokkal foglalkozott, hogy hetente legalább egyszer hús kerüljön a család asztalára.
Ahol laktunk, több család is volt, akik rendszeresen disznót vágtak. Az ólak az udvar rejtett zugaiban voltak, ott cseperedtek, híztak a süldőként megvett állatok.
Mikor megérkezett a hideg, télies idő, elkezdődött a vágási szezon. Ez általában a karácsony előtti hetekre esett, nem úgy, mint manapság. A sertések mit sem sejtve, elégedetten szuszogtak az ólakban, egész nap pihentek, mert ekkorra már jó kövérre híztak. Minél elégedettebben nézte a gazda a hízót, annál inkább nőhetett volna a sertésben a szorongás, de szerencséjére halvány sejtelme sem volt a közelgő végveszélyről.
A kiszemelt állatot négyen-öten elkapták és leteperték. Néha megszökött, ilyenkor nagy hajsza kezdődött az udvarban és ahol utolérték, ott ütött az ártány utolsó másodperce. Egy ember mindig a böllér mellett loholt lábossal a kezében, hogy a leölt állat vérét felfogja. Legtöbbször a házbeli Schuh Matyi bácsi volt a böllér, aki oly ügyesen kezelte a disznóölő kést, hogy az állatot egy szempillantás alatt átsegítette a túlvilágra.
Ha ez megvolt, következett a szőrtelenítés. Nálunk az volt a szokás, hogy a kimúlt sertést forró vízzel teli, hatalmas teknőbe emelték, amin láncok voltak átvetve. E láncok segítségével forgatták, közben folyamatosan pótolták a forró vizet, hogy az összes szőrtől megszabadítsák. Egy-egy fordítás után kaparóval borotválták, mindaddig, míg végül egy parányi piheszőr sem maradt.
A megkopasztott, hófehérre mosott sertést egyesült erővel felakasztották egy állványra. Ekkor fontos feladat kezdődött: kizsigerelni, majd hosszában kettévágni és feldarabolni a disznót. Ez mindig a böllér dolga volt. A levágott, elkülönített részek pillanatok alatt a megfelelő munkaasztalhoz kerültek feldolgozásra.
Matyi bácsi saját maga fűszerezte, ízesítette a különféle hurka és kolbász masszákat, ami hatalmas tudomány volt. A kész masszákat a patyolat tisztára mosott gyomorba és belekbe töltötték. Külön rakták azt, ami a füstölőbe kerül és külön, ami azonnali felhasználásra.
Zsírszalonna aprítással megbízott brigád is volt, míg mások folyamatosan olvasztották a szalonnakockákat. Egy ember feladata az volt, hogy az üst alatti tűz állandó erős lánggal égjen. Mások húst daráltak, hurkát, kolbászt töltöttek. Teltek a zsírosbödönök, gyűlt a tepertő. A munka előrehaladtával a szaporodó finomságok és a sütés-főzés miatt egyre kellemesebb illatok lengték be a házunk táját.
A disznóölés végén a segítők fizetsége egy kiadós tál disznóölési kóstoló volt. Természetesen mi is kaptunk, mert édesanyánk ki nem maradhatott az ilyen munkákból. A koronát az tette rá az egészre, amikor hosszabb idő múltán, mikor már-már feledésbe merült az elfogyasztott hurka, tepertő és egyebek íze, a füstölőben érlelt kolbászok megfüstölődtek, és abból is kaptunk kóstolót.
Sok idő eltelt, ötven éve is van már annak, mikor ezek a kellemes események zajlottak. Azóta is minden ehhez hasonló ételben Matyi bácsi fűszerezésének a harmóniáját keresem, mindhiába. Félek, hogy soha többé nem lesz részem benne.
Disznóölés az Újteleki utca 14. házban.
Forrás:
- Saját fiatalkori emlékeim felidézése
Zamostny János a cserkész, kelmefestő, és házgondnok
Az Újteleki utca 14. házban emberemlékezet óta működött az id. Gecseg Gyula által alapított kelmefestő és vegytisztító műhely. Súlyos betegségétől kezdődően egyik unokája, Zamostny János vezette és irányította tovább a családi vállalkozást, majd nagyapja halála után tulajdonosa lett az üzletnek. A házhoz szinte elválaszthatatlanul hozzátartozott a Zamostny család, illetve Jani bácsi, aki a ház legrégibb lakója volt.
A cégalapító id. Gecseg Gyula kelmefestő és vegytisztító, Újteleki utca 14.
Fiatal korától részt vett a cserkész mozgalomban, 1927-től a 365. számú cserkészcsapat parancsnoka volt. Átszervezés kapcsán a két soproni csapatot 1937-ben összevonták. Ettől kezdve nem vállalt vezető szerepet, de veteránként továbbra is segítette az ifjúsági mozgalmat.
Zamostny János cserkész egyenruhában.
Cserkész őrsi zászlóátadás az Újteleki utca 14. számú ház udvarán.
Jani bácsi az Ujhelyi család mind a négy bérházának a gondnoka is volt, ami komoly és felelősségteljes feladatot rótt rá, olyasfélét, mint ami manapság a közös képviselők dolga. Ezt a megbízatást évtizedekig ellátta.
Zamostny Jani bácsi, a házgondnok.
Kedves, barátságos, ember volt, a gyerekeket különösen nagyon szerette. Csapatostól vitt bennünket fagylaltozni a Danis cukrászdába, közben beszélgetett, tréfálkozott velünk.
Zamostny János kelmefestő és vegytisztító és felesége Almer Karolin.
Idősebb korában 1971-ben bekövetkezett haláláig minden idejét az unokáinak szentelte.
Zamostny János és unokái.
Forrás:
- Saját emlékeim és fia, id. Zamostny Róbert visszaemlékezése
Egy soproni poncichter család
Schuh Mátyás sokgyermekes poncichter család sarja, fiatalon nősült és fiatalon lett özvegy. Első felesége 1944-ben, súlyos betegségben halt meg, két árvát hagyva maga után.
Második feleségével, aki magyar származású, bogyoszlói lány volt, és első házasságából született gyermekeivel költözött a házba rögtön a háború végén. Zamostny Jani bácsi az 1944-ben elhunyt nagyapjának, id. Gecseg Gyulának a lakását adta át nekik arra az időre, míg saját házrészükben fel nem épült a lakásuk.
Schuh Matyi bácsi az Újteleki utca 14. ház alatti udvarában.
Azonnal nekiláttak az építkezésnek. Egyetlen komfort volt az egész lakásban: villanyáram, de akkoriban minden környékbeli lakásra ez volt jellemző. 1946-1947 táján Zamostny Jánossal közösen, fele-fele arányban megvásárolták a félig-meddig helyreállított főépületet a hozzátartozó udvarrésszel az akkori tulajdonostól (Ujhelyi Kálmán és neje Rupprecht Valéria). Most már teljes lendülettel folytatták az építkezést, átalakítást. Idővel csinos, kétszobás lakásuk lett verandával és komforttal, mert időközben a víz, a gáz és a csatornázás is megérkezett hozzájuk.
A hátsó udvar bal oldali része takaros gazdálkodó udvarrá alakult: istálló, kocsiszín, csűr, pajta, szénapadlás, szerszámos kamra, hombárok, füstölő, elkerített rész disznóknak, baromfinak. Voltak lovaik, tehenük, kutyájuk és mindennek megvolt a helye.
Schuh Mátyás udvara a Zamostny udvar felől. Újteleki utca 14.
Közben második házasságából is született két gyermeke: pár év korkülönbséggel két kislány.
Matyi bácsi főleg fuvarozással foglalkozott, mellette hagyományos gazdálkodást is folytatott. Több helyen volt szőlőjük, szántójuk, zöldséges kertjük, amit folyamatosan művelni kellett. Legtávolabb a Fertő menti szőlőskert volt, aztán az Angeron, Hujpajeron (Pihenőkereszt után) Káposztás kerteknél, Glockenbergen (Szent Mihály-temető mögött) mind-mind a feladatuk volt. Hol ide, hol oda mentek dolgozni.
Vidám szüretelőkkel teli szekér a Hujpajeron, Schuh Matyi bácsi szőlőskertjénél.
Alig pirkadt, mikor Matyi bácsi lovas szekéren, Bözsi néni pedig gyalog indult útnak, nagy, fonott hátikosarával. Matyi bácsi fuvarozott, szántott-vetett, szőlőt és gyümölcsfákat metszett, boronált, aratott, szüretelt, permetezett, hordta haza a terményeket, gondozta a lovait kezelte a borát. Bözsi néni szőlőt kötözött, kukoricát, zöldséget kapált, leszedte a termést. Bármilyen későn ért haza, nekiállt főzni, majd megfejte a városi legelőről hazaért tehenet. A friss tejet kimérte az ott várakozó vevőknek, elmosta a tejes edényeket, ellátta a jószágot, majd ment a kertbe, ahol sötétedésig megint csak kapált.
Kéthetente kenyeret dagasztott, majd elküldte a közeli pékmesterhez, aki kisütötte. Három-négy darab hatalmas fehér cipó lett, pompás kenyér sült belőle. Ha néha hátramentem hozzájuk, mindig jutott nekem is egy karéj ebből a finom kenyérből, mellé egy darab füstölt kolbász. Istenem, micsoda finom volt!
Gyerekeik is kivették részüket a munkából: Matyi le tudta szerszámozni a lovakat, lecsutakolta, megitatta a kútból húzott friss vízzel, majd száron vezetve bekísérte az istállóba, bekötötte a helyére, ellátta ennivalóval. Kisebb gyerekeik is kezdtek alkalmasak lenni apróbb feladatok ellátására.
Gabonacséplés is volt, ami nagy felhajtással járt. Reggelre hatalmas cséplőgép állt a hátsó udvarban. Elképzelni sem tudtam, hogy fért be a kapun. A mellé állított Hoffer traktor kerti törpének tűnt, mégis úgy meghajtotta az óriásgépet, mint a pinty. Gyorsan fogyott a csépelni való, teltek a zsákok. Estére végeztek, a padlás megtelt friss szalmával, a hombár búzával.
Az egykori légoltalmi pince lett Matyi bácsi borospincéje. Ott sorjáztak a hordók nagyság szerint. Szüretelni mehetett mindenki, aki kedvet érzett és ideje is volt. Édesanyám mindig elment ezekre a szüretekre a kishúgommal, mert ilyenkor gyerekek is mehettek. A leszüretelt szőlőt soproni szokás szerint behozták a városba és a házban dolgozták fel. Préseléskor mindenki odatarthatta poharát a csordogáló musthoz, hogy megkóstolja.
Schuh Matyi bácsi, a szorgalmas gazda.
Akkoriban igen sikeresen működött a Haladás TSZ, ahova a szőlősgazdáknak kötelező volt belépni. Egyetlen napra őt is bekényszerítették, de akármilyen rövid tagság volt, lovait és állatait be kellett adni a közösbe. Később minimális, pénzbeli kárpótlást kapott értük.
Ez után az incidens után önálló vállalkozó és gazdálkodó maradt élete végéig.
Schuh Matyi bácsi fákat permetez az Újteleki utca 14. udvarán.
Így múltak az évek, aztán jött a hír, hogy ott lesz a piac, kisajátítják a kertet és az udvar egy részét. Így is lett. Ennek a történetét és az ott élő családokra gyakorolt hatását a 2. részben írtam meg.
Matyi bácsi és Bözsi néni már nem élnek, de sokunk emlékezetében továbbra is élénken él a végtelenül szorgalmas, kitartó, újra meg újra kezdeni tudó, mosolygós házaspár emléke.
Áldott legyen emlékük.
Sötét/Világos mód