Fekete péntek | Az Építőbank bukása 1901-ben

Évtizedek visszatérő beszéd- és újságtémája volt Sopronban an­nak a helyi pénzintézetnek a csődje, amely 1901. október 18- án jelentette be fizetésképtelen­ségét. Ezen a „fekete pénteken” véget ért Schladerer Alfrédnak 1873-tól egyre mélyebbre süllyedt szélhámosság-sorozata. A közel hétszáz befektető - köztük 400 soproni, beleértve a várost is - kerek ötmillió korona veszte­séget szenvedett. Hatalmas összeg.

Képzelhető a széles közönség megdöbbenése, amikor az ese­ményt plakát adta tudtul mindenki­nek. Pedig néhányan már napok óta bizonyára rossz közérzettel hallgatták a fel-felröppenő híreket. Az egyik igazgatósági tagot már korábban figyelmeztették az Oszt­rák-Magyar Bank soproni veze­tői, hogy valami baj lehet, mert más pénzintézetek szokásaitól eltérően az Építőbank sohasem mutatja meg könyveit nekik, tanácskérés végett. Suttogták, hogy Lenck Gyula, a bankkal szorosan összefonódott kereske­dőcsalád évek óta súlyos aszt­mában szenvedő feje összeveszett Schladererrel. Egész éjszaka hallották a hangos szóváltást. Lenek másnap - 13-án - délre halott.
A hatalmas termetű, lengő szakállú igazgató, akinek kedvenc szavajárása volt a közállapotokra: „Ungarische Sauwirtschaft”, ki­fizette a Kaszinóban kártyaadóssá­gait és eltűnt. Két nappal a bukás nyilvánosságra hozatala után talál­tak rá az erdőben. Öngyilkos lett.

A Soproni Építő- és Földhitelbank 1872-ben megfogalmazott céljai között szerepelt az akkor pangó építőipar fellendítése köl­csönökkel, segítséggel, közvetítés­sel. Amikor 1873. január 1-jén megkezdték működésüket, ezek­nek a céloknak a megvalósítása már csak azért is reálisnak látszott, mert a vezetőségben számos építő­ iparos foglalt helyet. Sajnos azon­ban májusban kitört a bécsi „tőzs­dekrach”, s végigsöpörve az orszá­gon csak Sopronban 6 kis bank bukását okozta. Az Építőbank részvényeinek már befizetett há­nyada is elúszott volna, ha ügyin­tézői az utolsó pillanatban ki nem hozzák jelzálogkötvény formájá­ban a csődtömegből. És átvették az egyik bukott intézettől annak igazgatóját, Schladerer Alfrédot is...

Ahelyett, hogy befizettették vol­na a részvények értékének hát­ralevő részét, inkább csökkentet­ték a részvények számát. Ezzel megfosztották magukat attól, hogy számottevő mozgatható pénzük legyen. A szép célok meg valósítására tett néhány kísérlet után Schladerer végzetes útra lépett. A látszat kedvéért növelte az osztalékot, a szükséges fedezetet pedig Bécsben tőzsdejáték­kal próbálta megszerezni. Időn­kénti nyereségekkel és felvett hi­telekkel jó darabig tetszeleghetett a sikeres üzletember szerepében. A társaság hangadója volt, Ban­kett-direktornak is nevezték. Fe­lesége irodalmi szalont tartott fenn, lányát jól házasította ki. Tevékenységét komolyan senki sem ellenőrizte. Pedig ebben, az elvállalt különböző tisztségek révén, a város vezető emberei - közöttük Gebhardt József, a pol­gármester - udvariaskodáson kí­vül komoly lehetőséghez juthat­tak volna. Hosszú évekig foly­hatott a szemfényvesztés, a köny­vek kozmetikázása, majd teljes meghamisítása.

Az igazgató még arra is vetemedett, hogy a letétbe he­lyezett részvényeket eltulajdoní­totta, hamisakat tett a helyükbe. Egyre kevesebb szó esett az ere­deti célokról. Sopron viszonyla­gos lemaradása szomszédai fej­lődéséhez képest részben ennek a banknak is köszönhető.

Amikor kiderültek a disznóságok (Sauwirtschaft), számos vá­rosi alapítvány pénze is elúszott. Az egyik napról a másikra tönkre­ ment üzletembereken kívül így károsodtak a szegények is. A bíró­ság csak három év múlva hozta meg végső ítéletét. A károsultak nem sokat nyertek vele.

A hiszékenység áldozatai - mond­hatnánk. Schladerer a maga részé­ről levonta a tanulságot, de ha vé­gigtekintünk a város gazdasági éle­tén, egészen szinte máig, mintha nem igen tanultunk volna az „eset­ből”. Sőt. Mára már a Baubank em­léke is elenyészett.