Séta a régi Kurucdombon

Ma sokat beszélnek a Kurucdombról: templom készül; évek óta szó van róla, hogy a szélmalmokat ismét felszerelik vitorlával. Ha beteljesül mindkét terv, valószínűleg sokan nekibuzdulnak és meg is másszák az öreg dombot és felfedezik az egyik legszebb kilátást a városra. Akkor a Kurucdombnak nagy lesz a becsülete.

Legelő, hadászati pont.

Régente nem szerepelt valami előkelő helyképpen. A város magjától, a belvárostól ugyancsak messzire esett és a közbeeső külvárost is fal választotta el tőle. Valószínűleg legelőnek használták a középkorban, mert hisz a marhavásárokat sem hozták akkor még ide ki. Azokat a mai Várkerületen tartották. Jámbor szarvasmarhák, kecskék legelészhettek a domboldalon és nemigen lehettek megelégedve a sovány fűvel, ami a köves, kavicsos talajon termett. Jámbor emberek a hegy lábánál egy kápolnát is építettek: volt ott egy tó, vagy talán inkább pocsolya, hiszen a Pócsi-kapu, Pócsi-domb is ilyennek köszönheti nevét: ennek a partján állt az 1486-ban emelt Szent Sebestyén kápolna. A pestisbetegek védőszentje volt a római katona: elkelt bizony az égi segítség, mert minduntalan járvány tizedelte a lakosságot.

De a dombtetőről is kápolna tekintgetett le a legelésző barmokra. Azt meg a legilletékesebb szentnek, Lénárt püspöknek szentelték. Tudvalevőleg ehhez a szenthez fohászkodott a gazda, hogy barmait kímélje meg a járvány. Még egy kereszt emelésével is kívánták ennek a szentnek kegyét kiérdemelni a középkorban.
Szépen éldegéltek, gyarapodtak hát az oktalan barmok a domb oldalán és még ennek elnevezésében is a védőszentnek kívántak tisztességet adni, mert Lénárt-dombnak hívták, dehát az okos ember feltalált valamit, ami miatt vége lett a csendes életnek. Háború közeledett Sopron felé. Az ágyúkat ugyan elég korán megismerték Magyarországon is, de teljes pusztító erejüket Mohácsnál mutatták be a török jóvoltából. A veszedelem hírére Sopronnak is fel kellett készülni. Így lettek figyelmesek a domb kápolnáira: stratégiai pontok voltak, tehát eltüntették őket a föld színéről. 1532-től fogva csak Lénárt keresztje maradt fenn. Ennek a keresztnek sem volt nyugalmas élete a továbbiakban. Ott állhatott a Kis-utca külső torkolatánál. A mult század derekán már meglehetősen rongált állapotban volt. Akkoriban a régi várfal körülvette. 1885-ben onnan megújítva a domb oldalára vitték, újabban pedig a Bécsi utcába.

Majdnem két évszázad múlt el és kevés számú ellenséges támadás nem vette tekintetbe az egyébként stratégiai pontot. Bottyán apó éles szeme kellett hozzá.

Névcsere.

lálta legmegfelelőbbnek az ágyúk felállítására. A golyóbisok szörnyű kárt tettek a belvárosban, még a Dóm-templom is erősen megsérült, sok ház leégett. Szomorú karácsonya volt akkor őseinknek. Gunyversek emlegették Bottyán apót, elmondván az ördög fajzatának. Végre is elvonultak a kurucok. És ma bizony Bottyán apóról utcát is neveztek el Sopronban, de a nyájas szenttől elvették a dombot, ha már annyi ártalmasak származott onnan a városra és attól fogva Kurucdombnak nevezik. Hogy pedig több meglepetés ne érje onnan a várost, megerődítették alaposan. Ennek a redutnak nevezett erősségnek nyomai még diákkoromban megvoltak. Párhuzamosan az új elnevezéssel mint Reduttenberg-et (erődített-hegy) is emlegetik a régi írások a dombot.
Csakhogy mihelyt a béke hosszu korszaka virradt a városra, szemet szurt a haszontalan erődítés és Dobner Sebestyén ügyvéd a város javát célzó munkájában felveti az eszmét, nem lehetne-e belőle kocsmát csinálni és a bérlet a város jövedelmét szaporítaná.

A szép kilátást is felfedezte egy művész, bizonyos Werner, aki 1740 körül beutazta az országot és lerajzolta a nevezetes városokat: ki is adta őket színes metszetekben. Ezen a képen a Kurucdomb felöl tárul fel a város, magán a dombon gödör gödör hátán. A 18. század derekán tehát nagy hasznára nem volt a városnak. Kis János a későbbi költő-püspök meséli emlékirataiban, hogy a diákok este ott krumplit sütöttek.

Valószínűleg akkor irányult feléje nagyobb figyelem, amikor 1790 táján a Kis-utca végén áttörték a falat és kaput építettek, a régi emlékek felújultak. És ezt a kaput Szent Lénártról nevezték el. Ott volt a Balfi kapu felé a vágóhíd is.

Benépesül a hegyoldal.

Jóllehet Napóleon már döngő léptekkel rótta Európa országait, 1802-ben a redutot elkezdték bontani: 1802-ben 50 fuvar építőkövet bocsát árverésre onnan a város. A következő évben Óváry Lipót tanár gondol egy nagyot és miután ügyvédnek nyergelt át, fakereskedelmet is akar űzni. Kér a várostól ott telket, hogy raktárt létesítsen. A környékbeli házak lakói azonban nem kívánták a ma szokásos hivatalos úton bejelenteni tiltakozásukat a tűzveszedelemmel járó telep ellen, hanem a helyszínen nekitámadtak az álláshalmozónak és majdnem megverték. Így a város a telket átadta az evangélikus konventnek, csináljon ott temetőt. Hogyan hogyan nem, soha nem került erre sor, mert közben az élet mindinkább birtokba vette a domboldalt. 1808-ban Walch és Emerich kőfaragómesterek kaptak ott telket műhelyük felállítására. 1814-ben Tscheckel György polgár vette meg a domboldal egy részét és Neubauer György Frigyes harangöntő. Ez utóbbi működéséről semmit nem tudunk. 1817-ben már Seltenhofer Frigyes vásárol Walch mellett a Lénárd-kapu közelében telket műhelye számára. Eladdig a Bécsi-kapu előtt volt a harangöntőműhely. A mai híres Seltehofer öntöde tehát eredetileg a városfalon kívül esett.

A dombon magán mészégetőkemencék létesültek: minden építésznek, kőművesnek volt ilyen üzeme és a rokonszakma, a fazekasok is létesítettek kemencét. És későbbi jellege a dombnak is kezdett kialakulni. Akkoriban volt Sopronban egy katonai iskola, annak parancsnoka 1824-ben azt kérte a várostól, hogy nyolc öl területet adjon sáncásás tanulására.

Megjelennek a szélmalmok.

Úgy látszik, minden megismétlődik a domb történetében. Az első szélmalom megjelenése előtt évekkel már szó volt ilyenek létesítéséről. Schumacher Frigyes ruszti kőműves 1810-ben ajánlatot tett a városnak, hogy részvénytársulati alapon hajlandó a Kurucdombon szélmalmot építeni: esetleg gyűjtést rendez a cél érdekében. A tanács úgy vélekedett, hogyha egyedül meg tudja csinálni, nincsen ellenvetése. A dologból semmi sem lett. Így elmúlt pár évtized, mire 1841-ben Salzmann Károly megkezdte a hatalmas szélmalom építését. 1842. október 7-én a Legnagyobb Magyar is felkeresi a még mindig épülőfélben lévő uj nevezetességét Sopronnak. De naplójában nem tesz rá semmiféle megjegyzést. Haladóbb üzemekhez volt szokva.

A nagy épület egyszerre úrrá lett Sopron városképén. Ebben az időben alig akart látképe festőknek, rajzolóknak, hogy ne uralkodjon rajta a szélmalom. Sőt, megihlette a költőket is. Góbi Imre, a későbbi jeles irodalomtörténész licista korában megverselte.

Anyagilag is úgy látszik, bevált a szélmalom. 1858-ban Salzmann egy másik szélmalmot építtet a Sandbergen. Ez volt-e a második szélmalom Kurucombon, eldönteni nem tudom, de sajátságos, hogy az 1857-ben készült Kugler-féle szép litográfián a város látképe csak egy szélmalmot tüntet fel és több példányon ceruzával rárajzolva láttam a másodikat is annak jeléül, hogy a város képéhez nagyon is hozzánőtt a második szélmalom. 1874-ben bizonyos Kropf a német ujságban két szélmalmot kínál megvételre és 1876-ban valamilyen idegen Lenk felépíti a harmadikat és már a következő évben ő is szabadulni kíván tőle. 1876-ban egyébként a város megvette a főépületet és átalakították kaszárnyának. Így tért tehát vissza megint a katonai jelenleg a dombra. A nép humor Himmelkaserne-nak, Menny-kaszárnyának nevezte el. A magyar katonák himmlinek hívták. Volt egy kantin, azt is a mennyországhoz címezték. A világháború után nyomortanya vált a kaszárnyából.

Az idő halad, ma ugyan sok rendes ház népesíti be a domb oldalait, de a mult csak vissza-visszatér. A középkori kápolnák szelleme feltámad az uj templomban. No meg ha igaz, forog még majd a régi szélmalom vitorlája is.