Utazás Sopronban

(A Sopronban 1880-ban végzett összeírás alapján a lakosság 21% volt magyar, míg 73.3%-a német [az adatok forrása Krisch András tanulmánya]. Hat évvel később jelent meg az alábbi írás. Ekkora már jelentősen kezdett átalakulni a nemzetiségek aránya a városban, melyet jól példáz az újságcikk is.)

— Hivatalos Jelentés. —

Sopron 34º 15 perc 33 mperc hosszuság és 47º 41 perc 25 mperc szélesség alatt fekszik (Ferrótól számitva.) Tehát még Magyarországon. Egyike a legrégibb városoknak, mert lakosai már három ezer év óta türik békésen, hogy a chauvinek „Kipfelhauser"-eknek nevezik őket, kiknek ereiben kelta vér csörgedez és kiknek muzeumában egy hiteles kelta koponya ábrándozik rég elmult időkről. Mert hogy Sopron városa csak a római időkből származnék, s hogy Sopronius épitette volna, mint a „róka-sörház"-on levő fölirat mondja, azt megcáfolja egy régi okirat, mely a kassai kereskedelmi és iparkamara birtokában van s mely szerint e városban, még Cyperon-korában, a kelták a mazsola-szőlőből gyártott tokajival nagy konkurrenicát csináltak a Hegyaljának.

Hanem azóta sok viz folyt le az Ikva-patakon s a soproniak a sok római, gót, longobárd, avar és bajor vérkereszteződés után ma már akár magyarok is lehetnének, ha ugyan nem volna erős meggyőződésök az, hogy az egész magyar áramlat a chauvinek szédelgése. Ez a soproni „hagyományos szellem", mely azonban kezd már szintén gyöngülni. Mert Sopron jobb is, rosszabb is a a hirénél. Jobb, ha ez a hir rossz ; rosszabb, ha ez a hir jó. Ha ráfogjátok, hogy inkarnátus német város: nincs igazatok; ha azt mondjátok róla, hogy bámulatos módon megmagyarosodott: megint csak nincs igazatok. A kettő közt van az igazság; Sopron átmeneti állapotban van. Megboldogult Tomsich Bertalan (az írod. és müvészeti kör volt elnöke) sokszor emlegette, hogy negyven év előtt öt szál magyar buslakodott egy szál fagygyu-gyertyánál Sopron német voltán. Nos, ma már a magyarok száma ezrekre megy és nem is buslakodnak többé, hanem dolgoznak és terjesztik a világosságot (de nem fagygyu-gyertyával). Mert az értelmiség, kevés kivétellel, magyar.

Sopronnak sajátos bélyegét azonban az adja meg, hogy kereskedő-város: Ezért nem magyarosodhatik oly rohamosan, mint a soproniak által „Heiss-spornok" -nak nevezett tulzók szeretnék, mert a kereskedőnek kozmopolitának kell lennie. (Hanem azért a szerb disznó-kereskedők jó szerbek!) A kereskedővilág (a várkerületi plutokratikus oligarhia) főképviselői: a Flandorffer és a Lenk-család. Amaz arisztokrata, emez demokrata érzelmü; hogy azonban se az az arisztokrácia, se ez a demokrácia nem valódi termés: az képzelhető. Flandorfferek lovagokká lettek (oh, Sötét középkor!), sőt a fiatal Flandorffer magyar nemessé (oh, ungarische Pandurenwirtschaft!); a Lenkek se nem lovagok, se nem magyar nemesek, hanem a város emelése körül mind a két családnak sok érdeme van. Ugy amazok, mint emezek nevéhez sok szép alkotás füződik, csak volna bennük gyengébb a „hagyományos Szellem" is! Hanem azért érnek annyit, ha nem többet, mint azok a ,.magyarok", a kik rossz néven veszik, ha valaki még — lelkesedni tud és a közügy terén dolgozni. A nagykereskedők közül, kis termete dacára is, kimagaslik P. Müller. (Az a nagy „P." ott a neve előtt Paulint jelent, különben mindenki csak Pé Müllernek hivja.) Nem fiatal, de azért még fürge, élénk kis ember. (A „kis" jelző persze csak termetére vonatkozhatik, mert a mi a többit illeti, kérem alásan! . ..) Elnöke a kereskedelmi és iparkamarának, alapítója a k. k. Offizierstöchterinstitutnak és előmozditója minden szépnek és jónak. A chauviniekkel demonstrative magyarul beszél; sógorával: S. (magyar név!) törvényszék biróval azonban nem, mert S . . . ffy nem chauvin. Különben nagy tisztelője (P. M. ur t. i.) Rotschildnak, ki egy lóverseny alkalmával nála volt szállva, mikor is, mint P. M. ur a kaszinóban büszkélkedve beszélte el, százas banknótával gyujtott a szivarra, de csak a magyar felével. (A németért kár lett volna!)

Az emlitettem nagykereskedők állnak a várkerületi kereskedő-világ élén. A várkerület pedig Sopron korzója: szép boltokkal, jó kövezettel és elegáns sétáló közönséggel. A mi e kerület határán belül esik, az a belváros, itt-ott szük s nem mindig egészséges utcáival. A ki szereti a szabad levegőt, annak az ujon épült Deák-tér fog tetszeni, holott pompázik a felső leányiskola uj palotája, melynek 150 ezerre rugó budgetjéből bátran megtakarithattak volna 50 ezret egy állami népiskolára, melyre oly égető szükség van Sopronban! A ki pedig szereti a régi műemlékeket, az a megyeház-téren fog megállapodni. Nem mintha olcsó viccel a tek. vármegye copfját érteném a „régiség" alatt; nem: Sopron vármegye nem a féle Ugocsa, mely tudvalevőleg non coronat; ellenkezőleg! A belügyminiszternek tán egy megyével sincs oly kevés baja, mint Sopronnal, lévén a megye is oly simulékony, mint az alispánja, ki általánosan ismert demokratikus hajlamai dacára is, bámulatos chickel tűri a „nagyságos" cimet és viseli a vaskorona-rendet. Az a régi műemlék azonban a bencések temploma, mely a XIII. századból való, no meg a városháza, mely tán még régibb, mert csak Póda apát-plébános mindennapi imája tartja benne a lelket, hogy oda ne nyomja a város kormányzóit, mint nyomorult egereket. Valóban méltatlanság, hogy Sopront ily dülő félben levő épületből kormányozzák. Még pedig jól kormányozzák! A polgármester olyan, mint a milyen Sopronnak kell: egész a hidegségig higgadt, egész a kunktátorságig megfontolt. A pártharcok hullámai igy nem érik őt. Volt Sopronnak egyszer vérmes polgármestere: Budapestről importáltak. Arra mentem: volt, és megint arra mentem: már nem volt. A főjegyző a szó szoros értelmében szimpatikus, modern ember. Német neve van, de Vácott született, tehát magyar. Érzelmére nézve is az. Valóban kár volna mindkettőjökért, ha a kegyetlen sors az ő martiromságukkal dokumentálná egy soproni uj városháza szükséges voltát!

Van azonban egy másik hely is, a honnét Sopront kormányozzák: a szép. modern kaszinó-épület, mely a „höchste Fruktitizirung" korában épült, részvényesek megsiratott háromszáz ezer forintjából. Van két fényes terme, a pesti vigadó termeinek mintájára. Földszinti tágas helyiségeiben van a kaszinó-egyesület, mely magában foglalja az egész soproni „társaságot". A ki nem kaszinótag, az „bohnzichter". (L. alább.) Eddig a magyaroknak külön volt társas körük, a hol ők voltak az urak. De nem fizették a tagsági dijat és föloszlott. A kaszinóban nem sok kázust csinálnak belőlük, a választmányból is kigolyózták a chauvinebbeket, de azért benn maradnak és pontosan fizetik a tagsági dijakat. Ilyen a magyar ember; elnyomás kell neki! Sopron város „társaságát" megismerhetjük kaszinójából. Elnöke: Lenk, szelleme: lenki s azt mondják, hogy az a magyar közmondás: „kutya ugat, pénz beszél", ó-soproni eredetü. Sopronban igazán annyi mindenkinek a becsülete, a mennyi a pénze. Az áramlat tehát: materialisztikus, ugy annyira, hogy az arany ifjasság, mely a kaszinóban ugyancsak nagy hangon beszél, szintén megvet minden ideálist. Az eszme, szerinte, csak az anyagban nyilvánulhat s azért mennél többje van valakinek ez utóbbiból, eszmékben is annál gazdagabb, tehát okosabb. Hogy ilyen kaszinó szellemi mozgalmak élére nem állhat: az természetes és senki sem fogja tőle rossz néven venni. De minek is: csak kártyázzanak tagjai nyugodtan! Van Sopronnak kivüle még vagy harminc egyesülete, köztük négy kizárólagosan magyar. Legrégibb ez utóbbiak közül az „irodalmi és müvészeti kör", melyet a jó öreg Frankenburggal alapittattak fiatalabb „chauvinek". A téli hónapokban havonkint egy fölolvasó estélyt rendez, gyakran társas mulatságokat és hirdet irodalmi pályázatokat is. De leghelyesebb intézkedése: a magyar nyelvi tanfolyam. Elnöke Bognár Géza, a fiatal lelkü, emelkedett gondolkodása államügyész, ki öblös hangjával és tüzes előadásával bizonyára a kulturegyesületek budapesti orsz. kongresszusán is föltünést fog kelteni, A legfiatalabb magyar egyesület a „szinpártoló egyesület", melynek elnöke Augusztinetz Antal báró, ez az idegen származása dacára jó magyar érzelmü főur. Titkára Ujváry Béla, a kiből világlátottsága dacára olyan nyárspolgár lett, mint a parancsolat s a kire, mivel archi-chauvin, a helyi német lap geneologusai kisütötték, hogy szláv, jóllehet egy kukkot sem tud Szvatopluk nyelvén. Alelnökei a polgármester és Berecz Ábel, a jóizu, derék magyar fiskális, a kiről egy hirlaptudósitó azt írta, hogy Sopron egyik specialitása, a mire ő szörnyen megharagudott. A szinpártoló egyesület választmánya különben a magyar társaság haute crémeje. Benne van Jekelfalussy cs. és kir. kamarás és postaigazgatő, a ki mindig mérsékelni szeretne s mindig a ,,tulzóknak" szerzi meg a győzelmet; Szabó Károly tanfelügyelő, a kinek legkisebb érdeme az, hogy a felső leányiskolának szép palotát épittetett; Hérich-Tóth János dr., a kir. törvényszék nagy müveltségü elnöke, a kí a szinpartoló egyesület alakulása idején nyugodtan hallgatta végig, midőn egy nagy befolyásu várkerületi ur kapacitálgatta, hogy ne menjen el az alakuló gyülésre, leginkább azzal argumentálva, hogy ott nem lesz egyetlen soproni polgár sem, csupa „Hergloffene' (jövevény.)

— Köszönöm uram — válaszolta a szellemes elnök — hogy meggyőzött a felől, hogy oda kell mennem.
— ? ? ?
— No igen, mert én is „Hergloffener" vagyok.

A magyar egyesületek közt dicséret illeti a „magyar kereskedelmi kör"-t, melynek buzgó elnöke Bella Lajos tanár és a magyar dal egyesületet (elnöke: Mazaly, vasuti forgalami föfelügyelő.) A nem kizárólagosan magyar egyesületek közül a város csinosbitása körül érdemeket szerzett a „szépitő egyesület", mely a közeli hegyoldalon oly rendezett séta-utakat tart fön, a milyenekkel Sopronon kívül egy magyarországi város sem dicsekedhetik; a szegények sorsának enyhitése körül pedig a népkonyha-egyesület melynek elnöke a szép lelkü Schwarcz Miklós drné. De ha csak röviden is meg akarnék emlékezni Sopron egyesületeiről, ivekre terjedne ez a jelentés s isten csodája, hogy Sopronban még nem alapitottak egy Vereint „gegen Vereinsmeierei," Ugy van; ivekre terjedne ez a máris hossza jelentés.

Pedig még nem irtam Sopron egyik kiváló nevezetességéről: Dörfler Györgyről. Dörfler György mesterségére: lakatos, hivatására: államférfi és költő. Az utóbbi választások alkalmával képviselőjelölt volt. (Oh, aranjuezi szép napok!) S kicsi hijja volt, hogy meg nem választották: 33 nyomorult voks. A városi közgyülési teremben nagy ember; a sándor-utcai „ház" -ban nem lett volna az. Mert nem tud jól magyarul és nagyon bámulja magát. Ott pedig csak Tisza Kálmánt szabad bámulni. Külön eszes ember, bár nem mindig okos is egyszersmind. Sokat olvas s a kik nevetni szeretnek a kontójára, azt mondják, hogy egy éjjel tanulta meg a kánonjogot. Mindegy! — legalább tanult valamit, a mit nem minden szereplőrűl lehet elmondani. Mayer Gyula (most kir. táblai pótbiró Budapesten) mindig rossz néven vette Dörfier ambicióját. Nos, Dörtler megbukott, Mayer Gyulát pedig kinevezték kir. táblai birónak.

Dörfler György valóságos egyéniség. Ha a „bohnzichterek" (a gazdapolgárok) királyt választhatnának, Dörflert választanák. Igy is (korona nélkül) vezérük, tanácsadójuk és reményük. A mit ő mond, az nekik szent; a mit tesz, az jól van téve. Dörflert el lehet képzelni Sopron nélkül, de Sopront Dörfler nélkül nem. A „bohnzichterek" erkölcseinek finomodására nagy befolyással van ő: az ő buzditására alakitottak dalos egyesületet s az ő égise alatt rendeznek fényes bálokat, midőn is a folyosón ácsorgó „bohnzichter"-lányokhoz a „bohnzicter"-ifjak ily udvarias fölszólitást szoktak tézni: Menscha, gehts eina, Damenwahl is!: Az a nép különben, melynek D. Gy. a prófétája, jó érzelmü, munkás, becsületes, s ha (ez csak szuppozició, quod deus avertat!) a „plutokratikus oligarhia", egy szép reggel fölszedné a kapitálisait s Bécsbe költöznék, azért a „bohnzichterekből" s a „jövevényekből" még lehetne várost alkotni s nem kellene, hogy Sopron azzá legyen, a mi egykor volt s a mitől a német nevét is kapta: Oede Burg.