A dinasztia alapító Buza János
Bulzu Atanáz János egy erdélyi kis faluban, Parácz községben született 1877-ben. Gyerek volt még, mikor elhatározta, ha nagy lesz, ő biz’ világot fog látni. Még a módját is kifundálta. Azt találta ki, hogy kitanulja a borbélymesterséget és beáll vándor-borbélynak. Erős akaratú gyermek lehetett, mert minden így is lett. 1896-ban vándorútra indult, ment, mendegélt heteken, hónapokon, sőt éveken át. Ha eljutott egy településre hajat vágott, borotvált, frizurákat készített. Mikor mindennel végzett, fogta a cókmókját és továbbállt. Volt olyan település, ahol hosszabban elidőzött, ilyenkor beállt egy-egy borbélyüzletbe segédnek. Vándorlása közben mesterlevelét is megszerezte. Munkakönyve szerint dolgozott Debrecenben, Kecskeméten, Nagytétényben, Budapesten.
Ilyen módon járta végig az országot, végül eljutott Sopronba. Megtetszett neki a város ezért elhatározta, itt fog letelepedni. Sikerült elhelyezkednie Leeb Márton Erzsébet utcai borbélyszalonjában és sokáig ott dolgozott.
Az első világháborúban behívták katonának. A frontra került, ahol szanitécként tevékenykedett: sebesülteket kötözött, segédkezett a tábori orvosoknak, de katonai borbélyként is tevékenykedett. Tábornoktól a bakáig a legkülönbözőbb rangú katonákat borotválta, nyírta. Hosszú sorban ültek és várták, hogy sorra kerüljenek. Haladt a munkával, de a sor csak nem lett rövidebb, mert folyamatosan újak jöttek a távozók helyett.
Egyik alkalommal egy sebesült tiszt került sorra, odalépett hozzá és rutinszerűen megborotválta. Mikor kész lett, a tiszt váratlanul lefordult a székről. Szegény hadnagy! Nem a front pergőtűzében, hanem széken ülve, borotválás közben érte utol a halál.
Bulzu Atanáz János nem szolgálta végig a háborút. Hastífuszt kapott, ezért végleg leszerelték és hazaküldték. Betegségéből kigyógyulva civilként újra dolgozni kezdett, közben családot alapított: feleségül vette Steiger Luise soproni leányt. Házasságukból 1919-ben kisfiú született, akit Károly névre kereszteltek.