1931 szeptemberében írattak be szüleim Sopronban az addig – és a közszájon még sokáig – reálnak nevezett, nagy múltú intézetbe a Templom-utcában. Az iskola akkor volt átalakulóban, 1930 óta már reálgimnázium, 1936-tól pedig gimnázium. Minket nem érintett az átalakulás szele. Természetesnek vettük, hogy első osztálytól tanulunk német nyelvet, harmadiktól latint, ötödiktől pedig - fakultative – franciát vagy görögöt.
A beilleszkedés az elemi környezetéből a középiskolásba persze nem ment simán. Nekem a szabadkézi rajz jelentett kezdeti nehézséget. Az első feladat az volt, hogy párhuzamos egyenesek közé kellett köröket rajzolni, persze körző-támogatás nélkül. Nekem kimondott krumplikra sikeredtek, amit a kiváló festőművész, Horváth József alias „Hosszi” tanár úr határozott szekundával díjazott. Ez volt a legrosszabb jegy akkor. Komoly munkámba tellett, de év végéig ledolgoztam a hátrányos szituációt.
Az alsó négy osztály párhuzamos volt. Ez után sokan más iskolába iratkoztak, például a zögereibe, a kereskedelmi iskolába vagy pedig nem akartak, illetve nem tudtak továbbtanulni. A katonai pályát választotta például Chapó György, Esső Zoltán, Hajdan Kálmán és Ongjerth Richárd.
Az újonnan alakult V. osztályban nyolcan szerepelnek a hajdani IV./a osztályból, a többiek a IV./b osztályból valók. Néhány hétig furcsa a helyzet, de aztán lassan hozzá idomulunk a nagy létszámhoz és jobban megismerjük osztálytársainkat.
Új nyelv a francia, Dr. Legény János alias Zsan a tanárunk. Igen korszerű módszert alkalmaz. Mindenki felel minden órán. Magyar szó alig hangzik el. Így jutunk el majd a második évre ahhoz a nyelvtudáshoz, amelynek révén a jobbak számára délután tartott külön francia órán szinte kapásból fordíthatjuk André Gide: La symphony pastoral-ját. A Franciaországba kikerülők elboldogulnak nyelvtudásukkal.
A hatodikban ősszel kezdődik a várva-várt tánciskola. Ez fontos alkalom volt ahhoz, hogy a fiúk megtanulják, hogyan is kell viselkedni a kislányokkal, hiszen abban az időben még nem volt ám koedukáció az iskolában!
A tánciskola színhelye a Petőfi téren a szomszédunkban álló ház első emeletén levő nagyterem. Tánctanárunk Horváth Alfréd alias „Csúcsos”, Bécsben szerezte tánctanári képesítését. Az egyes táncok bemutatására mindig a nyurga, kissé szeplős Hartmann Hertát kéri fel. Ő lesz majd a partnerem a koszorúcskán a palotás eltáncolásakor. Ez az első, vallomásmentes szerelem, ami fájdalommentesen múlik majd el, amikor Herta és az én számomra is megjelenik a nagy Ő.
1937 márciusában nagy csapás ér: meghal Édesapám 51 éves korában. Megható, hogy Dr. Emmer József osztályfőnökünk kivezeti az egész osztályt a temetésre. Nem hagynak magamra nagy bánatomban.
Sötét/Világos mód