A Pihenőkereszt - háttérben a város látképe

A Pihenőkereszt az egyike Sopron legrégebbi műemlékeinek, alsó része a XIII. századból, a felső része pedig valószínűleg a XVII. századból való. A kereszt ún. lámpásos kereszt, melynek az volt a célja, hogy a fülkéjében lámpa mutassa az utat az éjszaka arra járóknak. A legenda szerint annak emlékére állították fel, hogy Szt. Quirinus püspök ezen a helyen pihent meg miközben Saváriába - a mai Szombathely - vitték vértanúságra. A kereszt történetéről a következőképpen ír a soproni7.hu:

Quirinus a dél-pannóniai Siscia (Sziszek) püspöke volt. Maximus helytartó előtt megtagadta a pogány tömjénáldozat bemutatását, ezért börtönbe vetették, és néhány nap múlva a katonák Pannónia helytartójához, Amantiushoz vezették, aki akkor Scarbantiában tartózkodott. Közben Amantius a ma balfinak nevezett kénes fürdőbe indult, így az agg püspök ügyével csak Savariában volt hajlandó foglalkozni.

Scarbantia határában a megbilincselt Quirinust kísérő százados pihenőt rendelt el. Futótűzként terjedt a hír városunk keresztényei között, és jámbor asszonyok azonnal a szent életű püspök segítségére siettek. Kezén és lábán bekötözték bilincstől feltört sebeit, és étellel, itallal kínálták. Quirinus megáldotta az élelmet és lehulltak róla a bilincsek. Ekkor szelíden megkínálta kísérőit, és velük étkezett. Utána áldást adott az őt körülvevőknek, és a közeli vértanúság bátor vállalásának tudatában továbbindult. Amantius helytartó Savariában kihallgatta Quirinust, és vízhalálra ítélte. 309. június 4-én a hitvalló püspököt belevetették a Sibaris (Perint) patakba. A Scarbantia felé nyíló Városkapu előtt eltemették, sírja fölé később templomot építettek.

Püspöki ornátusban, láncokkal, könyvvel, mellette vagy nyakán malomkővel ábrázolják.

Nagy Konstantin császár 313-ban, a milánói ediktumban megszüntette a keresztényüldözést és megengedte, hogy Krisztus követői szabadon gyakorolják vallásukat. A scarbantiai hívek megjelölték szent Quirinus pihenőhelyét, melyen a 13. századtól a Pihenőkereszt hirdeti a vértanú püspök emlékét.

Az írás forrásául vélhetőleg Mohl Adolf Pap bácsi néven megjelentetett Nyugatmagyarországi mondák és mondafélék című 1926-os könyve szolgált.