Sopron német nevének eredetét sokáig azzal magyarázták, hogy a város északi oldalán a dombokon állt egy földvár, melynek emlékét még a 13-14. században is őrizték és melyet a városból kitelepülő német lakosság Burgnak nevezett el. Mások azt a változatot tartották hitelesnek, hogy Ottokár cseh király ostroma adta a név alapját, megint mások pedig azzal magyarázták az elnevezést, hogy az az 1283-1359 között a belváros területéről kitelepült lakosság által üresen hagyott terület adta annak alapját. A legvalószínűbb magyarázat azonban az, hogy az elpusztult római város maradványait nem fedte be teljesen a föld, így az egészen a 13. századig védte a várost. Ezek szerint a régi lakóitól elhagyott római város maradványát nevezték Ödenburgnak, amit magyarul Pusztavárnak lehetne fordítani. Major Jenő egy, a témával foglalkozó 1955-ös cikkében még az Ottokár cseh király ostromának idejéről származó elnevezést tartja valószínűnek, de hogy a kérdés mennyire összetett, az mi sem bizonyítja jobban, mint hogy dr. Mollay Károly egy egész tanulmányt szentelt a témának.