1945. április 1.

Hozzászólok
Deák téri részlet a háború után

"Április 1-én senkinek sem volt kedve és ideje arra, hogy a legnagyobb ünnepre, húsvétra gondoljon. Pedig húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának a napja volt. A lakosság tele bizonytalansággal és aggodalommal bujkált a pincék mélyén,padlásokon, bunkerekben és másutt. Lányok és fiatal asszonyok bekormozták, feketére, piszkosra mázolták arcukat, rongyokba öltöztek, hogy öregasszony-külsőt mutassanak: ágyba, dunyhák közé, ágy alá, kamrákba, bútorok mögé rejtőztek, hogy becsületüket megmenthessék.... Szovjet katonák nyüzsögtek mindenütt. A Perkovátz-féle vendéglőből kis és nagy hordókat gurítottak ki az utcára jókedvű, lármázó, kacagó szovjet katonák.... Sok orosz tántorogva járt-kelt az utcákon Mindenfelé ittak és ittak.... A részeg katonák terrorja nem ismert határt. Nemcsak a nőket, de mindenkit és mindent félteni kellett tőlük."

A képen már a borzalmak után láthatóak a Deák tér azóta lebontott házai.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép keletkezési ideje: 
1945 vagy 1946
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

Dr. Németh Alajos: Sopron könnyes-véres dátumai

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1945
3024-2662
Térkép nézetbe kerül: 
Térképre kerül
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. február 18.

Hozzászólások

Moser Aranka (Pauliné) képe

Borzalmas még ránézni is a háború utáni képre. Édesanyámék családja is egy ismerős (Hódicsék) Bécsi-dombi szőlős bunkerében vészelték át az ostromot. Mindkét család lányait elbújtatták a pokrócok alá. Nagyon piszkosak voltak és éheztek a hosszú ott lét alatt. Amikor az oroszok végig söpörtek az úton maguk mögött hagytak sok rettenetes dolgot. Édesanyámtól egy orosz katona "elkérte" az óráját ennek fejében nem bántotta. Szerencséjük is volt, hogy nem rabolták ki ( a bunkerben lévő dolgaikat) és nem gyalázták meg az asszonyokat és leányaikat, mert a Nagymamám orosz származása révén tudott a katonatiszttel beszélni, így vészelték át a szovjetek bevonulását!

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Aranka, köszönöm a történetet.

Bernhardt Judit képe
Tarcsai Mária képe

Nekünk ebben viszonylagos szerencsénk volt, mert mindjárt első nap , mikor Édesapám felment a pincéből, hogy megnézze, mi újság odafent, ahogy a pinceajtót kinyitotta, egy sebesült orosz katona zuhant be és legurult a lépcsőn. Nosza, az asszonyok rögtön bekötözték a sebeit, inni adtak neki és takaróba burkolva lefektették. Még a fegyverét is elfelejtették elvenni tőle. Másnapra a tatár (mert az volt) összeszedte magát, és géppisztolyával a nyakában kiállt a kapuba a házat védelmezni a fosztogatók elől. Ez sikerült is neki.
Az első ilyen hullám elmúlta után a kertben végül is elszállásolta magát egy csoport katona, de nekünk és senkinek a házban bántódásunk nem esett azon kívül, hogy a végtelen kosztól, amit maguk körül terjesztettek, mi gyerekek is megtetvesedtünk és megrühesedtünk, de ezt ki lehetett kúrálni… Tábortűzön főztek többször is, és mi, bár éhesek voltunk, az ételeik „illatától” nem lett jobb az étvágyunk. Sőt.