A Csepel üdülő és az órás buszjárat

Keresés az archívumban

SZOT Csepel üdülő
Eredeti méret

A képeslapon az egykori Lövér Szálló épületei láthatók. A háborúban súlyosan megsérült Lővér körúti épületekben az újjáépítés és az államosítás után a SZOT Csepel üdülő működött. A fotó előterében valószínűleg az első menetrend szerinti járatok egyike látható.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1960-as évek vége
Szerző
1967
Évszámos térképre

Hozzászólások

Kovács Péter | 2013. augusztus 3. 16:21

Olyan ritkán járt a busz, hogy sohasem vártuk meg, és még körbe is ment. Az Időjelzőtől hamarabb felértünk gyalog. Igaz, hogy dombot kellett mászni.

Péntek György | 2014. május 21. 17:45

Jó látni a képet. Akkor még tele volt élettel az üdülő. Pár éve arra fújt a szél, majdnem sírtam a lepusztult, gazos környék láttán. Remélem, ma már ismét " teltházzal " működik az épületegyüttes.

Moser Aranka (Pauliné) | 2014. május 21. 21:41

Lövér szálló! Ehhez kapcsolódik egy nagyon fontos esemény! Talán vannak, akik emlékszenek rá bár akkoriban nem lett nagy dobra verve az esemény. Az 1960-as évek elején a képen a jobb oldali épületben szállt meg egy kis időre Dobi István az Elnöki Tanács Elnöke. Engem ért a megtiszteltetés, hogy köszöntsem ,mint az ország egyetlen női nagydobosa, Tarján János vezette Úttörő Fúvószenekarunk tagja, hogy felkereste Sopron városunkat! Térzenét rögtönöztünk neki, meghatódva fogadta. Később egy nagyon értékes pisztonnal ajándékozta meg a zenekarunkat!

Péntek György | 2014. május 22. 02:35

Ha már ismert emberek, Gobbi Hilda is többször volt vendég a Csepel Üdülőben. Elmaradhatatlan cigarettával, meg az olajos overalljában, Ő maga szerelte az autóját. A szerelés végeztével úgy ahogy volt, olajosan, beült egy "kávéra".

Tarcsai Mária | 2014. május 23. 06:26

1958-ban áfonyázni volt a családunk a Pedagógus forrás környékén, mikor Gobbi Hilda arra tévedt. Nagyon szeretett volna cikláment szedni (akkor még szabad volt) de nem talált, mert július eleje volt. Tudtunk egy jó ciklámenozó helyet, odanavigáltuk, és szedhetett kedvére.... aztán a Lőver körútig el is kísértük, mert nem ismerte ki magát az erdőben. Elég merészség volt térkép és helyismeret nélkül elindulni....akár aknába is léphetett volna...

A bejegyzés létrehozása: 2013. augusztus 3.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.