A Deák tér a Mátyás király utca felől a bombázások után
A verőfényes napsütés és a padon megpihenő hölgyek látványa már az új kezdet ígéretét hordozza magában, a háttérben azonban a Deák tér páratlan oldalának súlyosan megsérült épületei a háború borzalmait idézik. Középen a Lóskay-ház épen maradt romantikus tornyával, tőle balra a Weiss-féle-ház, melynek szinte csak a homlokzatának egy darabja maradt állva, jobbján pedig dr. Khoór Ödön 1930-ban elkészült családi otthona - romokban. A támadások megkímélték a tér közepén álló Limanowa emlékművet - a fotó bal szélén - , a múltat minden áron eltörölni akaró ideológia azonban néhány évvel később egyetlen éjszaka alatt tüntette el a térről.
Ma mindhárom épület helyén típustervek alapján emelt lakóház áll, az emlékmű helyén - illetve a környező területen - a különböző korok igényei szerint cserélődtek a szobrok, örvendetes, hogy a tér ezen szakaszán Limanowa hőseiről újfent megemlékezik az utókor, több alkotással is.
Hogy milyen volt a terület az 1900-as évek elején, itt megnézhetik, illetve ugyancsak figyelmükbe ajánljuk ezt az interaktív Anno és ma összeállításunkat, ahol a környéket egy napjainkban készült fotón is megmutatjuk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges