A Deák tér egy részlete a Felsőbb Leányiskolából

Hozzászólok
A Deák tér egy részlete a Felsőbb Leányiskolából

Pillantás a Deák térre a Felsőbb Leányiskola 1886-ben elkészült épületéből. A Rák-patak beboltozása után létrejött új közterületen -1876-tól hivatalosan is Deák Ferenc téren - az 1800-as évek végén egyre-másra épültek impozáns épületek, így például a Hauszmann Alajos tervei alapján emelt iskolaépülettel szemben, a 25-ös szám alatt Handler Nándor tervei alapján egy különleges küllemű lakóépület (1880) - a képen balra -, vagy az Erzsébet utca új házsorát lezáró, Ullein József tervezte Deák-ház, homlokzatán a magasban Deák Ferenc-szobrával (1889) - a képen jobbra. Az ugyancsak ebben az időben parkosított új városi korzó utcasíkjától kissé távolabb épült fel a Russ-villa, - a képen középen-, melynek tervezésére a bornagykereskedő, Russ János szintén Handler Nándort kérte fel 1879-ben. Miközben a hatalmas zöldterület mentén emelt épületeket csodáljuk, érdemes egy picit távolabbra is szegezni tekintetünket, ahol a városkép további jellegeztes elemei is felbukkannak.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1900-as évek eleje
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1910
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2021. december 9.