A Rák-patak első szakaszának beboltozása után a Városszépítő Egyesületre hárult a feladat, hogy az Erzsébet utca és a Képezde utca (ma Csatkai Endre utca) közt létrejött területet parkosítsa, akkori szóhasználattal parkírozza. A munkálatok 1890-ben kezdődtek meg Schey Károly városi főmérnök tervei alapján. Az elkészült ültetvény szépségét némileg rontotta a terület két szélén felállított korlát, mellyel a növényeket a legelőkre és a vásárokra a téren keresztül hajtott marháktól kívánták megvédeni. A korlátok, melyekhez hasonlóakat állítottak a Promenád - a mai Széchenyi tér - fásítása után is, 1911-ig övezték az új parkot. Az első szakasz elkészülte után, mely még nem érte el a Képezde utcát, a soproni kertészek nehezményezték, hogy számukra nem kínált lehetőséget az egyesület a munkálatok elvégezésében, így a Szépítők versenytárgyalást hirdettek, melyet Fofonka Vencel nyert meg, így ő végezhette el a fennmaradó rész parkírozását, mellyel 1893-ra végzett. Eztán a park csinosítása következett, melynek során padokat illetve a növények mellé kis tájékoztató táblácskákat helyzetek ki - utóbbiakat sajnos rövid időn belül ellopták -, majd elkészült a szökőkút is. Érdekesség, hogy eredetileg két szökőkutat és egy zenepavilont is terveztek a parkba, végül azonban csak egy kutat állítottak fel. Fontos kérdés volt az öntözés megoldása is, szerencsére egy érvényben lévő szerződés alapján a Győri vasútnak a felesleges vízkészletét át kellett adnia a városnak, így egy vízvezeték segítségével könnyen megoldható volt a vízellátás biztosítása. Ahogy a patak beboltozása folytatódott a mai Mátyás király utca irányába, újabb 3000 négyzetméternyi területet kellett a Szépítőknek parkosítani. 1896-ra a park ezen része is elkészült, majd miután 1898-ban átadták a Győri vasút palotáját és megnyitották a Király utcát (a Mátyás király utca elődjét, ekkor még nem teljes hosszában), a parkírozás ezen a részen folytatódott, végül 1899-re teljesen be is fejeződött.
A soproni Városszépítő Egyesület Évkönyve 1869-1929
A fénykép pedig, valószínűleg, már a Győri-Vasút palotájáról készült...