A Fegyvertár utca 1. a Lábasház felől

Hozzászólok

Pillantás a Lábasház árkádjai alól a Fegyvertár utca 1-es számú ház irányába, egyszerre két, egymástól teljesen függetlenül, de közel azonos időben - 1950 körül - készített felvételen. A fotók érdekességét nem csupán a megörökíteni kívánt épület, hanem az előtérben látható foghíjtelek is adja. Az egykor itt állt Lunkányi-ház, a háborús bombáknak áldozatul esett épület romjait már elbontották, a területet gondosan megtisztították. A fájdalmas emlékeket idéző üres telek másfél évtizeddel később aztán bevonult a magyar filmgyártás történetébe, hiszen 1964-ben díszletekkel töltötték meg a Kőszívű ember fiai című film forgatásán. Rögtön ezután itt épült fel a soproni belváros talán legellentmondásosabb épülete.

Érdemes egy pillanatra azzal a gondolattal is eljátszani, hogy vajon mit látott volna a fotós, ha átsétált volna a Fegyvertár utcába és visszapillantott volna a Lábasház felé. Nos, igaz ugyan, hogy egy pár évvel későbbi felvételen, de ezt is meg tudjuk mutatni Önöknek, ezen a fényképen, ahol az addigra már elbontott épület helyén a természet is utat tört magának.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1950 körül
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1951
Évszámos térképre
5962-2434
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2020. július 14.