A Ferenczy János utcai iskola tantestülete 1957 körül

Keresés az archívumban

A Ferenczy János utcai iskola tantestülete 1957 körül
Eredeti méret

Bognár Gábornétól kaptuk ezt a felvételt a Ferenczy János utcai iskola tantestületéről. A fotó valamikor 1957-58-ban készült.

Korábban Facebookos oldalunkon már sikerült néhány, a fotón szereplő személyt beazonosítani, reméljük, még többek nevére fény derül majd hamarosan.

Íme az eddigi hozzászólások:

„Molnár István volt az igazgató. Gátas Ferencné az utolsó álló sorban balról a negyedik.” /Bognár Gáborné/

„Az '50-es évek második felében én is itt tanultam. A hátsó álló sorban jobbról a második Mende István (Mende Gusztáv festőművész fia), aki osztályfőnököm volt, a második álló sorban balról a második szeretett gimis osztályfőnököm, Légrádi Imre tanár úr, aki itt matekot tanított. Sajnos az arcukat már nem ismerem fel, de közöttük van Mayer Árpádné tanítónő, Vadász Istvánné tanítónő és- lehet, hogy a családnévére nem pontosan emlékszem - Várkúti János tanító.”/Both István/

„Az ülő sorban a jobb szélén felejthetetlen emlékű nagynéném, Huszár Mária.”/Huszár László/

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1957-58
Szerző
1958

Hozzászólások

| 2015. november 1. 13:23

a második sorban a harmadik Fürst Editnéni volt első másodikos ofőm. Az ülő sorban balszélen Lenke-néni a volt énektanárom. Harmadik-negyedikben Huszár Mária volt az ofőm. Fekete Imre Felsőtagozatban testnevelést tanitott.... Légrádi Imre volt az osztályfőnököm felsőtagozatban, de tanított Várkuti János tanárúr is.

| 2015. november 1. 13:26

De a felső sorban megtaláltam Huszár Jőska bácsit is. No meg rajtztanáromat és úttöröcsapat vezeteőmet Mende István tanár urat is. De jó látni a régi tanáraimat! Szép emlékeim vannak a Kellner iskoláról

| 2015. november 1. 13:32

Az utolsó sorban baloldalt Papp István, mellette Nagy Gáspár tanár urak

Emmerling Gábor | 2015. november 1. 16:24

Molnár I. Nekünk nézve jobb válla fölött a középső sorban édesanyám Emmerling Józsefné (Olgi néni), tőle kettővel balra, szintén nekünk nézve, Merschich Károlyné (Melinda néni)

Németh Ildikó | 2015. november 1. 18:48

Fekete Imre testnevelő tanárom a jobb szélén, Várkúti János matematika tanárom a jobb szélén a legmagasabb a hátsó sorban, Gáspárdy Mária néni (nekem napközis tanárom volt), a leghátsó sorban balról az ötödik, mellette Ili néni, a hátsó sorban balról a hetedik tanárnő gyakorlati oktatást (kertgondozás, főzés, varrás) tanított Mayer Árpádné Marika néni, a második sorban jobbról a hatodik, nem egészen az ig.úr felett Emmerling Józsefné Olgi néni - ő volt az elsős tanító nénim, az első sorban a bal szélén ül Markó Lenke ének tanárnőm, a bal szélén áll osztálytársam édesanyja Glász Mihályné, de nem emlékszem már mit tanított, mellette Légrádi Imre tanár úr ...és még van pár ismerős arc, de több név nem jut most az eszembe. 1964-72 között jártam a Kellner Sándor Általános iskolába (Ferenczy János utca 1.) ének, majd orosz tagozatra és Farkas Margit néni volt az osztályfőnököm. Balról a harmadik hölgy a második sorban Írén néni, ő is napközis tanár volt. - Szép emlékek kötnek az iskolához és a tanárokhoz, nagyon szerettem ide járni.

| 2015. november 1. 21:59

A második sorban jobbról a negyedik talán Panni néni, matek-fizikát tanított,

| 2015. november 1. 22:07

tanított még 1963-1967 között felsőtagozatban Finta Béláné Ibi néni élővilágot, Lángh Alfrédné történelmet, de Őket nem tudom beazonosítani.

Németh Ildikó | 2015. november 2. 07:06

Az alsó sorban balról a második Joli néni,( Lenke néni mellett) napközis tanár volt abban az időben, amikor odajártam.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2015. november 2. 11:51

Köszönöm szépen a sok-sok értékes hozzászólást!

| 2015. november 3. 20:04

Ide jártam 1965-72 között. Az alsó tagozatban Huszár Mária néni volt az osztályfőnökünk. Édesanyám itt tanított. Ő Bánszegi Jenőné, Ili néni, a középső sorban Molnár István igazgató bal válla felett áll, az eddig leírtak szerint Mersits Károlyné és Emmerling Józsefné között. Felismerem még az eddig nem említettek közül a felső sorban Várkúti tanár úrtól balra kettővel volt gyakorlati foglalkozás tanárunkat Elekes Sándornét (Nusi néni). Mellette balra szemüvegben édesanyám jó barátnője Sipos Lajosné (Éva néni ) tanítónő áll. A középső sorban jobbról a harmadik Hadfi Józsefné (Edit néni) tanítónő áll. (Ők akkor benn laktak az iskolában, a férje szakfelügyelő volt?) Tőle balra Sipos Éva néni alatt, fehér ruhában Siklósi Jánosné (Éva néni ) tanítónő található. Emlékeim szerint -Emmerling úrral nem vitázva- édesanyámtól balra Tamási Edit rajztanárnő áll, de lehet hogy ebben tévedek.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2015. november 4. 10:07

Köszönöm szépen a sok adatot!

A bejegyzés létrehozása: 2015. november 1.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.