A Gombócvár és Szent Sebestyén
Fejemben napi teendőim dobpergésére trappoltam a Mező utcán, mikor hirtelen Szent Sebestyénbe botlottam. Majdnem szó szerint. A 27. számú ház lelkiismeretes, lokálpatrióta tulajdonosa buzgó szeretettel tette rendbe a házát díszítő szentet. Ez a köznyelven Knedlburgként emlegetett jó kis Gombócvár őrzi a népi építészet romantikus emlékeit.
A terveket 1874-ben Handler József építész adta be, de fia Ferdinánd is közreműködött a rajzok elkészítésében. Az építtető és kivitelező Nagelreitter Boldizsár kőművesmester, mivel sajátját alkotta meg, több helyen eltért az eredeti elképzelésektől. A ház szerkezete megtartotta arányait, de sok kis kézzel formált, égetett és persze ehetetlen gombóckákat varázsolt az épület ablakpárkányaira és beépítette mindenhová, ahol szerinte szépen mutatott.
Most a nyilakkal átlőtt, szenvedő Szentről is néhány szót, hisz igazából az ő földre szállása állított meg.
Szent Sebestyén vértanúsága az egyik legismertebb. Legendája szerint Diocletianus és Maximianus társcsászárok testőrtisztje volt, és 290 táján szenvedett vértanúságot hitvallásáért. A szabad ég alatt egy karóhoz kötözték és lenyilazták, de hite a halál felett is diadalt aratott. Felépült sebeiből. Sajnos másodszor is elítélték, és ekkor halálra botozták. Évszázadokon át a legkedveltebb szentek egyike volt. A pusztító járványok, pestis, kolera, tífusz idején mint segítőszenthez imádkoztak hozzá oltalomért. Számos kézműves céh és egyesület választotta védőszentjének. A művészetben gyakran ábrázolták vértanúságát, mintegy tiszteletet mutatva patrónusuk felé.
Nos, jó volt látni a tulajdonos felelősségét és törődését. Azt, hogy őrzi a múltat a jelennek és jövőnek. A ház kapujának két oldalát díszítő kis fülkéből Mária és József szobrai sajnos eltűntek, de ő azt is újraálmodja majd és visszahelyezi méltó helyükre.
Nagyon jó, hogy ilyen nagyszerű emberek élnek Sopronban! Csendes odaadással teszik a dolgukat. Köszönet és tisztelet érte!
(A szerző megjegyzése: Winkler könyvének 206.oldalán Handler Nándor közreműködésével készült házak között sorolja fel az épületet, de Mező u. 25. számon és a mi kőművesünket Nagleiter Boldizsár néven említi. Hihetném, hogy ez a szomszéd ház, de más Mező utcát nem említ.)
Zsabokorszky mérnök jellegzetes feliratokkal ellátott képeslapjaiból összeállított, folyamatosan bővülő sorozatunkat ide kattintva nézhetik meg.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 27/2001. önkormányzati rendelete Sopron, Belváros és kapcsolódó történeti városrészek Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról, 3.sz melléklet
Tompos Ernő: Handler Ferdinánd építész és családjának többi építész tagjai. S.Sz.:1962/1.
Winkler Gábor: Sopron építészete a 19.században Bp. Akad.K., 1988.
Winkler Gábor: Sopron 19. századi építészeti emlékeinek védelméről S.Sz.:1974/3.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium Csokonai Kiadó, 1997.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges