A Győri vasút

Hozzászólok
A régi vasútállomás

A képen a győri vasútvonalhoz tartozó,1880-ban épült régi állomásépület látható. A vasúti pálya megépítést már 1873-ban megkezdték, ám az építést számos akadály nehezítette. A minisztérium a Győr–Sopron közt felépítendő vasútra az 1870-es évek elején több személynek adott előmunkálati engedélyt, majd 1872-ben báró Erlanger Viktor kapott végleges építési engedélyt. Az állam csak a szokásos adómentességet biztosította a vállalkozónak, aki saját vagyonából volt kénytelen fedezni a költségeket. Az építés csak nagyon lassan haladt, s a későbbiekben az állam kénytelen volt engedményeket tenni.1876-ban a vasúton végre megindulhatott a forgalom. Az első GySEV által üzemeltetett gyorsvonat 1907-ben indult Budapestre.

Időben picit visszaugorva, csak érdekességképpen egy adat az 1879.10.28-tól érvényes menetrendből: Az első vonat reggel 6.00.-kor indult Győrből, mely 7.15.-re ért Csornára, majd 8.04-kor Kapuvárra, a soproni célállomásra pedig 9.54.-kor futott be.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép keletkezési ideje: 
1925
Forrás: 

www.wikipedia.hu
Tóth Sándor: A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasut Rt. létrejötte - Adalékok a Győr és Sopron, illetve Sopron és az országhatár közötti vonalak építéstörténetéhez-Sopron, 2010

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1925
Évszámos térképre
5429-3060
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: id. Harald Lobenwein
A bejegyzés létrehozása: 2013. február 18.

Hozzászólások

P-Holl Böbe képe

Vajon van a Sopron anno birtokában ( vagy bárkinek, aki olvassa ) olyan fénykép, melyen a Győr-Sopron-Ebenfuhrt Vasút régi várótermében még talán a 70-es évek elején is látható volt körben a falakon egy freskó. Talán Sterbenz Károly alkotása. Ezt nem tudom biztosan, de Sopron jellegzetességeit ábrázolta. Várostorony. ciklámen, szőlőindák, gyárak, munkások és munkásnők, mérnök emberek és a különböző, akkor még működő soproni gyárak és üzemekre utaló képek. Jó lenne közkinccsé tenni. Igazi szocreál freskó volt, gondolom a város, vagy a Gyesev megrendelésére. Talán a Gyesev levéltárban fellelhető róla egy fotó. Nem létezik, hogy úgy bontották volna le a régi épületet, hogy ne készült volna róla fényképes dokumentáció az utókor számára. Azt hiszem sokunk örömét szolgálná ez a fotó. De jó lenne, ha meg lenne!

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Egyelőre sajnos nincsen, de nem tartom kizártnak, hogy idővel sikerül szerezni egy ilyen fotót.

P-Holl Böbe képe

Nagyon örülnék neki, azt hiszem sokad magammal. Reménykedjünk.

Moser Aranka (Pauliné) képe

Látom a régmúltban sem volt egyszerű a vasút építésre a vállalkozás. Na és ez a menetidő!? Talán ezen a dolgon már változtattunk!

Tarcsai Mária képe

Nem hiszem, hogy mindenki osztja azt a véleményt, hogy javult a menetidő -bár Sopron-Budapest vonatkozásában kétségtelen a javulás- De! Ha valaki nem Budapestre utazik, hanem mondjuk Komáromba, ahol nem áll meg az IC? Az mit csináljon? Vagy Peresztegről utazik Budapestre? Annak először be kell jutnia Sopronba, hogy vonatra szállhasson. Sopron - Balaton vonatkozásában meg nem hogy javult, de romlott a közlekedés lehetősége és sebessége. Tavaly kiszámítottam, a Balaton déli oldaláról óránként 10 km es átlag sebességgel lehet hazaérni, vagy fordítva: innen oda. V agy egyáltalán nem is lehet megoldani, csak Budapesten keresztül.

Horváth Péter Pál képe

Érdekes a vendéglő felirata, a német megfelelője a régi szóhasználattal került fel ...