Sopronban ki ne ismerte volna Nagy Sanyit, Sándort, Sanyi bácsit, aki a Várkerületen évtizedekig bizományban árusította a könyveket, totó-lottó szelvényeket, Olimpiai sorsjegyeket, rágógumit és ki tudja még mi mindent.
Aki csak megállt a kiskocsija előtt, mindenkihez volt kedves szava. Biztatott, ajánlott, dicsérte a kézbe vett könyvet, de sosem erőltetett a vásárlásra. Művelt, olvasott és tájékozott volt. Jó ember volt, feltétel nélkül megbízott mindenkiben, mert hitt az emberi jóságban.
Talán ez okozta a tragédiáját, mert aljas gyilkosság áldozata lett. A tettes személye ma sem ismert. Sas téri háza évtizedek óta üresen áll, lassan elenyészik.
Biztos vagyok benne, hogy a jellegzetes várkerületi Nagy Sanyira mi soproniak még igen-igen sokáig emlékezni fogunk.
Egy város történetét nemcsak az épített környezet múltjának megismerésével fedezhetjük fel, hanem azáltal is, ha az egykor itt élt, hétköznapi emberekről megemlékezünk. G. Nagy Béla fotói számos alkalommal örökítették meg az "utca emberét ", olyan jellegzetes soproni arcokat, akikkel ha szembetalálkoztunk az utcán, rögtön tudtuk, ő "egy ismerős soproni", még akkor is, ha nevét vagy a foglalkozását nem is tudtuk. A fotós az 1970-es években számos ilyen ismeretlen ismerősökről készített felvételeket, akikre az utókor ma már szeretetteljes nosztalgiával gondol. Honlapunkon a "Jellegzetes soproni arcok" címke segítségével ezeket a portrékat, életképeket gyűjtjük össze. Kérjük, ha vannak személyes emlékeik a képeken szereplő soproniakról, írják meg őket nekünk. Köszönjük!
Hozzászólások
Arra is emlékezzünk,hogy főállásban a városi kórház portása volt! A másik portás bácsival (nekem akkor bácsi)ellentétben,akit Singernek,vagy Zingernek hívtak szigorú volt,féltünk is tőle rendesen!Ugyanis akkoriban (ha jól emlékszem)14 év alatti gyermekeknek tilos volt a bejárás!Azért némi trükk segitségével néha(többször) sikerült!Egy mai fiatalnak ez is hihetetlennek tűnik...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Köszönöm a kiegészítést.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Igen, valóban így volt. A kórház portásaként is ismertem, bár akkor már eléggé felnőtt voltam ahhoz, hogy a portánál hivatalosan is bemenjek. Volt egy jóval korábbi korszak (1940-es évek vége, 1950-es évek eleje) mikor gyermekként a még ma is szigorúan tilos TBC-s részlegbe eljussak a kerítésen keresztül, ahol keresztanyámat kezelték hónapokig. Egyik munkahelyi kollégájától - a többi szobatárssal együtt mindenki TBC -s lett. Többen (maga a kór elterjesztője is) meghaltak, de keresztanyám életben maradt, bár haláláig gyógyszereket kellett szednie. Annak ellenére, hogy naponta belógtam a "Tüdőosztályra" én nem kaptam el semmit. Szidásokat a vakmerőségemért annál inkább.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Annyira jók és élethűek ezek a képek Nagy Sanyiról, nem győzöm nézegetni őket. Szinte a hangját is hallom....