A kórház 1919-ben

Hozzászólok
A kórház 1919-ben Gantner Antal felvételén

Az 1919. június 23-án átadott Erzsébet Kórház építését 1910-ben kezdték el és elkészülését jelentősen akadályozta az első világháború. A katonaság által több évig használt létesítményt a háború után nehézkesen sikerült a városnak visszaszerezni. Dr. Király Jenőt 1918-ban nevezték ki igazgatónak, aki 4 évtizeden át a kórház sebész-főorvosa volt. Emberi és szakmai kiválóságát az is jelzi, hogy a soproniak napjainkban is megannyi történetet osztanak meg egymás között a nagyszerű orvosról. Emlékét a róla elnevezett utca is ápolja.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1919
Kapcsolódó kiadvány: 
Kép keletkezésének éve: 
1919
A fotó készítőjének életrajza: Gantner Antal
A bejegyzés létrehozása: 2014. szeptember 26.

Hozzászólások

Both István képe

Érdekes, hogy a felvétel olyan helyről készült, ahonnan a kórház mögött a Kuruc dombtól a Széchenyi térig látható a város. Ha jól ítélem meg, balra a Domonkos templom tornyai, majd középen a Szent György templom tornya és a Tűztorony is látható.

Horváth Péter Pál képe

Valóban, ezek láthatóak, sőt még a Széna térre is belátni. A képet a GySEV vasúti töltéséről készítették, és dokumentálja, hogy annak idején a kórház területe kisebb volt, nem ért ki a Lóki sorig. A Győri út melletti harmadik épület, a későbbi bővítés után épült.

Kovács Péter képe

Sajnos a térképre nem tudom rátenni, ez a rész már nincs rajt a térképen!

Horváth Péter Pál képe

Nyugodtan ráteheted az 1925-ösre, mert az ott látható alaprajz ezt az állapotot tükrözi. Az 1911-es térképen, csak mint Bergäckert tüntették volna fel.

Friedrich Rezső képe

Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam, hogy a kórház építésekor sem volt idegen a "panamázás", mai nevén korrupció fogalma. Állítólag a telek értékesítésekor volt valami kis részrehajlás a város vezetőinél, mert átnyomták a dolgot, pedig sokan a vasút zaja miatt ellenezték a helyszínt. Nem olvastam utána, csak hallomásból tudom.

De mégis igaznak tűnik: 65-72 oldalak

http://epa.oszk.hu/01900/01977/00177/pdf/EPA01977_Soproni_Sz...

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Nekem is úgy rémlik, mintha lett volna ilyesmiről szó. Bár nagyon régen olvastam erről, lehet, hogy ideje lenne felfrissíteni az emlékeimet.

Friedrich Rezső képe

Ezzel én is így vagyok...de felkutattam és igaznak tűnik a szóbeszéd.