A Lövér Szálló és egy korabeli reklámja

Keresés az archívumban

A Lövér Szálló
1
Eredeti méret
A Lövér Szálló reklámja
2
Eredeti méret

Korábban megannyi bejegyzésben fogalkoztam már a régi Lövér Szállóval, olvashattak például a történetéről, megmutattam, miként reklámozták a hotelt, többek között itt illetve itt, sőt, még a vendégkönyv lapjaiból is szemezgettem, de szomorúbb képeket is mutattam. Az összes bejegyzés a kép feletti Lövér Szálló címkére kattintva érhető el.

Ezúttal ismét egy képeslappal gazdagodóit létesítményt bemutató bejegyzéseink sora, illetve most is mutatok egy reklámot is, melyet egy turisztikai kiadványból hoztam el Önöknek. A reklám büszkén hirdeti a szálló fennállásának tizedik évét - az első épületet 1934-ben, a másodikat 1936-ban emelték -, nem sejtvén, hogy ez a kerek évforduló az épület utolsó "születésnapja", hiszen a Sopronra lehulló bombák ezt az épületet sem fogják megkímélni, s még a hirdetés megjelenésének évében már csak romok fognak emlékeztetni az egykor szebb napokat látott, szép reményű szállodára.

A kevésbé sérült első épület - a képen balra - az újjáépítés után 1948. június 1-jén fogadhatott először vendégeket, de a szálló régi fényét már nem nyerte vissza, nem sokkal később már szakszervezeti üdülőként működött tovább.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1940-es évek eleje
Szerző
1941
A bejegyzés létrehozása: 2018. augusztus 20.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.