A Magyar Thalia hódítása -A soproni új színház
Időről időre szívesen osztok meg az olvasókkal korabeli újságcikkeket, melyek az országos sajtóban jelentek meg egykor Sopronról és melyek segítségével még átfogóbb képet kaphatunk a város múltjáról. Az Ország-Világ 1885. október 10-i száma a soproni színházról és a színjátszás múltjáról közölt egy tárcát Latkóczy Mihály tollából. Az ekkor már évtizedek óta működő teátrumban 1885. szeptember 26-án nyílt meg az első állandó magyar évad. A cikket teljes egészében, változtatások és korrekciók nélkül, de hivatkozásokkal kiegészítve mutatom meg Önöknek.
A Magyar Thalia hódítása - A soproni új színház
Hogyha lehet tárczát írni szép asszonyokról, a kik második házasságot kötnek, miért ne lehetne ugyanezt tenni, mikor egy eddig inkább német, mint magyar színházba bevonul a magyar Thália? S mikor ez olyan városban történik, melynek históriai mellékneve az ország kapuja? Igaz, hogy az a kapu sokáig, majdnem egészen napjainkig inkább befelé nyílt, mint kifelé; igaz az is, hogy néha most is nyikorog, de azért mégis csak a mienk és mi nagyon meg lehetünk elégedve, hogy annyira el tudtuk hódítani attól a szomszédtól, mely össze-vissza csaknem háromszáz évig birta kulcsait.
Néhány évtized óta Sopron, mint előretolt őrszem, küzd a szomszéd túlerős anyagi és szellemi kultúrája ellen és bár ezen egyenetlen harczban a magyarságnak győzelméről eddig szó nem lehetett, Sopron város magyar körei együtt éreztek és együtt búsultak a többi vidékkel, mely az országos négy folyam partjain elterül.
Pontról pontra minden talpalattnyi tért szívós harczczal és sok áldozattal kellett elfoglalni, s az az iczike-piczike kis tér is, a mit elfoglaltunk, minden pillanatban elfoglalható, visszahódítható tőlünk. Néhány lankadó óv, néhány társadalmi elzüllésnek indult eszme és az egész sisyphusi munka hasztalan volt, a nehéz kő, melyet félig felgördíténk, újra ott fog heverni a lejtőnek alján.
De vígasztal, hogy annak a kis térnek, melyet elhódítni sikerült, épen a művészet hajléka képezi egyik részét: Thalia temploma, a színház.
Sopronban a színművészet mindenha szívesen és örömest látott vendég volt. Már a múlt század derekán építettek egy [állandó színházat], mely azonban nem azon a telken állott, a hol a mostani; hanem másutt, a mostani reáliskola helyén. Ebben a színházban állandóan németül játszottak, mindazonáltal a magyar nyelv sem volt kizárva. A «Hírmondó» 1792. évi folyamában tudósítást olvasunk egy műkedvelő előadásról, melyet magyar ifjak rendeztek; 1820 táján pedig a színi évad fel volt osztva a magyar és német színészek között. De különben is e század első felében a német színpad sok konczessziót tett a magyar nemzetiségnek. 1807-ből maradt egy színlap, mely szerint «Czigány-mulatság» (Unterhaltung der Zigeuner) czímű magyar ballettet adtak elő, a szereplő színészek közt pedig akadunk egy Mabolay nevűre is.
De csakhamar változtak a viszonyok. A soproni színház kezdett lassankint a bécsi színházak fiókja és a bécsi művészek vendégjátékainak Mekkája lenni. Daczára a helyárak olcsóságának (zárt szék 30 kr., állóhely 20 kr., karzat 12 kr.) mégis jó üzletet csináltak a vállalkozók, mert olyan vendégeket hoztak Bécsböl, a minők Raymund, a «Tékozló» szerzője, Schikaneder asszony és Kronesék, a kik mindig csináltak tele házat és jutalomjátékaikra selyemre nyomtatott színlapokon hívták meg a publikumot.
Így tartott ez 1837-ig. Magyar társulat csak elvétve tévedt a nyelvére nézve túlnyomólag német városba és midőn 1837-ben a városi tanács egyhangúlag elhatározta, hogy új színházat épít, szóba sem került a nyelv kérdése, hiszen németül mindenki értett. A színház régi helyét alkalmatlan, félig elzárt, félig eldugott voltánál fogva elejtvén, a tanács két hely között választott, a között, a hol a színház most áll és a közt, a hol most a kaszinó van. Végre az előbbire határozták el magukat, ámde előbb egy [tavat] kellett betölteni, mely a régi Sopronban rémületesen gyakori tüzesetek miatt viztartóúl szolgált, azon kívül pedig el kellett határozni azt is, hogy a mai tér (melynek helyén akkor árok volt) betöltessék és a színház homlokzatával szemben megfelelöleg kicsinosíttassék. Mindez természetesen nem csekély tejtörést okozott a város akkori atyáinak, sőt dicséretükre legyen mondva, egyhangúlag elhatároztak minden szükséges költséget és még örültek, hogy a városi közönség ízlése megköveteli az új színház felállítását. Jellemző az is, hogy előre költségvetést nem csináltak, hanem az építőmesterben teljesen megbíztak, ki az építkezést 1839 végén befejezte. 1840 szeptember havában már az ács- és asztalos-munkák is mind be voltak fejezve, s a tanács az illető iparosoknak visszafizette a bánatpénzt. Az új színházban teljesen dominált Bécs. Bécsi építőmester (Loeszl Ferencz) építette, bécsi iparosok vállakoztak az asztalos és kárpitos-munkákra és midőn bérletre került a sor, kiadták Pokorny Ferencznek, a bécsi Józsefvárosi színház akkori igazgatójának. Ez aztán csinált is meglehetősen csinos megnyitást 1841 október 9-én, tehát szombati napon (épen mint most) Bellini “Normájával” nyitották meg azt a színházat, melyben e sorok írásakor Konti József »Eleven ördög»-e pajzánkodék. Ezt megelőzte egy alkalmi prológ Sapphirtól, a kedvelt humoristától és egy ünnepi nyitány. A páholyok ára nem mondható valami nagyon olcsónak (3 frt, 2 frt 30 kr., 2 frt), de a többi helyek ára 24 és 8 kr. közt váltakozott.
Pokorny folyton utaztatta művészeit, mikor Sopronban drámát adtak, Bécsben opera járta, viszont pedig a Sopronban lakó közönség hallott olyan művésznőket, mint akkoriban Coradori, Hofstetter és Dvelesz kisasszonyok voltak. így tartott ez a negyvenes évekig, a mikor Pokorny levevén kezét a soproni színházról, az alantabb kezdett járni művészet dolgában és operák helyett obskúrus vígjátékokat adott 20 és 12 kros belépti jegyek mellett. Ez azonban javára volt a magyar színügynek: így lett képessé konkurrálni ha nem is az elsőségért, de legalább a lét jogért. S ha közbe nem jön a Bach-korszak, ma már talán előbbre lennénk néhány kakas-lépéssel.
De így lassan folyt a magyar ügy haladása, s bár voltak derék vidéki társulataink, maradandó hatásra egy sem tudott emelkedni. Ám e küzdelem már nem tartozik egy rövid tárcza keretébe és azért egyelőre elégnek tartjuk megemlíteni a Bényeiét, Beödyét és a [Jakab Lajosét], a mely most vívja a döntő csatát [pour l’honneur du drapeau.]
Maga a színház csinos két emeletes Thália-templom, melynek piros kárpitozása és szép függönye nem válnék szégyenére egy másodrendű fővárosi színháznak sem. Berendezése tágas, kényelmes, páholyai népes családokat is képes befogadni; szóval pompás kis bódé ez a mi színházunk és a ki nem hiszi, hát jöjjön el és nézze meg.
Latkóczy Mihály
A korabeli újságcikket az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.
A szárazmalomból kialakított játszóhely helyen épült gimnázium Liszt Ferenc utcai falán emléktábla őrzi a létesítmény emlékét, szövege a következő: “Ezen a helyen állt a régi szárazmalom, amely a 18. század elejétől adott a soproni színészetnek otthont, s amely színházzá építve 1769-tól 1841-ig Sopron első kőszínháza volt.”
A Lóusztatónak is nevezett tavat 1840 körül csapolták lel
Jakab Lajos színigazgató, az ő irányítása alatt állt a színház az első magyar évad megnyitásakor
fr. A zászló/a haza becsületéért
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges