G.Nagy Béla fotósorozata 1970. március 15-én készült a Magyar utca 17-19. számnál, az Ingatlankezelő Vállalat az ünnep alkalmából fellobogózott telephelyénél.
Érdemes egy pillantást vetni a második fotón látható kapura, melyen felül, a jobb oldalon a 699-es szám látható, jelölve, hogy 1868 előtt, mielőtt még elkezdődött volna Sopronban a házak utcák szerinti sorszámozása, ez az épület - pontosabban az akkori Kis utca 2-es számú ház (ma Pócsi u.) - kapta a 699-es sorszámot, melynek hátsó kapuja volt a második felvételen látható kapu.
A házakat folytatólagosan már 1766-tól számozták Sopronban, ám „A mai értelemben vett házszámozás az 1868. évhez kötődik. Nemcsak az államszervezetnek, hanem a egyéneknek is fontos volt, hogy szerződéseikben, üzleti levelezésükben, a választási névjegyzékek, az adózók listáinak összeállításában stb. félreérthetetlen jellemzőket adjanak meg.” (Hárs, SSz 1990/2)
A városban ma is több helyen láthatóak még a házak kapui felett a korábbi „házszámok”, így például a Szent György u. 11. – Lenck-ház – kapuja felett a 12-es szám, mely 1784-1868 között volt a ház sorszáma, a Szent György u. 24-es számú ház bejárata felett a 109-es szám, melyet a ház 1810-1868 között „viselt” vagy a Széchenyi tér 21-es számú ház Várkerület felőli oldalán a 209-es szám, ami ugyan rövid ideig, kb.1850-1868 között volt a ház száma. (Thirring)
Hárs József: Utcáink nevei az utóbbi százhúsz évben - Soproni Szemle, 1990/2
Hozzászólások
Köszönöm, megnéztem és valóban, bár fura, hogy miért a hátsó kapu kapta a számot, bár nyilván a Kis utcai homlokzaton is volt anno számozás.
A kapu mögötti épület alatt nem tudom, mit értesz? Sempronia? Bár az picit odébb volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A fűszer nagykereskedő raktárépületére gondolok...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Kótai Mónika szerkesztő asszony!
Igen, a"SEMPRONIA"-ra való utalás megalapozott, mert Ifj. Forster Gusztáv az Ükapám, az ilyen nevű szivarkahüvely-, és szivarszipkagyárat alapította. Az Ő tulajdona volt a Schármár Károly építész úr által tervezett raktárépület.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tisztelt Horváth Péter Pél úr!
Az Ön által említett épület Schármár Károly építész úr kezemunkáját dícséri. És igen, valóban, a kor (1921) egy korszakalkotó és szokatlanul új formájával járult hozzá a városkép kialakításához. Semmiképp sem szabad kihagyni, hogy Schármár Károly úr számos, kiemelkedő épülettel "ajándékozta" meg Sopron várost. Az épület terveit nem mellesleg az Ükapám részére, Ifj. Forster Gusztáv megrendelése alapján készítette.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig tényleg egyszerű. A kapu nem a két mellette levő házhoz tartozott. A Pócsi utca (Kis utcza) 2. sz. telkének hátsó kapuja, mely régebben a 699-es számot viselte. Érdekes viszont a kapu mögötti épület - a századelő érdekes építészeti alkotása, melyről még nem láttam képet a honlapon...