A Nagyuszoda

"A város apraja-nagyja idejárt felfrissülni. Különösen a külvárosiak. Ezért aztán némelyek az úri társaságban fel is húzták az orrukat, ha a Nagyuszodáról esett szó. Mennyi lehet a napi bevétel? Tellene belőle több padra, sőt ha jól megnézi az ember, a tóvá dagasztott patakra U-alakban cölöpözött kabinsor és az olcsóbb szekrények, no meg a trambulin állapota ácsmester után kiált. És bővíteni is lehetne arra föl, a zsilip felé." - idézem magamtól az Amit szabad Jupiternek... című novellám részletét. A novella igazi botrányról szól, aminek következtében a húszas években a jó erkölcsök megőrzése érdekében évekig nem fürödhettek egyszerre nők és férfiak a soproni uszodákban. Később aztán észlelték, hogy rajtuk nevet az egész ország. Már az újabb háború küszöbén jártam a Nagyuszodába fürdeni én is. Az odaútban láttam a Jókai utcai Stampf-házból meggondoltan kilépni az itt nyaraló fejedelmi Báthy Annát mellette a férjét. Ugyanoda igyekeztek. Csík Feri bácsi a kéményseprő és mellesleg világhírű fotóművész ott fényképezte sok-sok díjat nyert képét, amint Vécsey Vilmos ugrott a trambulinról a sötétzöld vízbe. Sötétzöld? Amikor már csak a fűzfákat nézni mentem arrafelé, a víz színe a pamutipar festékétől változott műszakoktól függően másmilyenné. Ilyesmire nem is gondolt a publikum akkor, amikor elkezdték ott a fürdőéletet 1845-ben, Greilinger Nándor malmos idején. Ezt viszont Schuster úr krónikájában olvastam. Csak szemüveg kellett hozzá.
/A kép készítésének pontos ideje nem ismert.- A szerk./