A Petőfi Sándor Általános Iskola 1991-ben

Hozzászólok
A Petőfi Sándor Általános Iskola 1991-ben
A Petőfi Sándor Általános Iskola 1991-ben
A Petőfi Sándor Általános Iskola 1991-ben

Bárdics József 1991-ben készítette ezt a fotósorozatot a Petőfi iskoláról. A Halász utcai épület helyén állt egykor az a kaszárnya, ahol Petőfi Sándor katonáskodott. Az ezt megörökítő, 1907-ben felavatott emléktábla ma is látható az iskola épületén, a kerítést azonban a 2014-es felújítás során elbontották.

Az intézmény elődjének, az Állami Polgári Fiúiskolának történetéről Németh Ildikó Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században című kötetében részletesen ír, ebből idézünk:

"(...) a város az iskolaépület céljaira felajánlotta a Halász utcai laktanya épületét, a kultuszminisztérium pedig vállalta, hogy 1906. szeptember l-ig felépítteti a laktanya helyén az új iskolaépületet. A tanítás azonban már 1904 szeptemberében megindulhatott a város által a Színház tér 5. sz. alatt, az úgynevezett Herzog féle házban bérelt helyiségekben. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1904. július 29-i 61.986. sz. rendeletével nyitotta meg az állami fiú polgári iskola első osztályát. A tantestületnek az igazgató Leitner Ferenc mellett az első évben két állandó tagja volt, Derszib Károly és Fábián Jenő, több tárgyat óraadó tanárok tanítottak.
A Halász utca 23. szám alatt, a volt kaszárnya helyén időközben megkezdődött az építkezés Steinhardt Antal budapesti építész tervei alapján. Az új épületbe 1906 novemberében költözhetett be az iskola."

Petőfi soproni tartózkodásával kapcsolatban a Kapcsolódó bejegyzéseket illetve a Kapcsolódó kiadványt is olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1991. május 5.
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1991
Évszámos térképre
7486-2148
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: Bárdics József
A bejegyzés létrehozása: 2016. szeptember 23.

Hozzászólások

Tarcsai Mária képe

A bátyám 1949-ig itt járt általános iskolába, innen lépett tovább egy budapesti középiskolába, ahol azt a szakmát tanulhatta, amire egész életében vágyott. Ott is kiválóan megállta a helyét.