A Pum-ház az 1960-as években

|1|

Pum Géza ifjúkora

A Pum családnév első ismert említése Johann Pum molnárhoz (sz. 1844) köthető, akinek Stubenvoll Annával (sz. 1862) kötött házasságából született Pum Géza 1891. január 7-én a Németújvári járásban található Kukméren. (Bezirk Güssing, Kukmirn) Kisiparos édesapja felsőőri (Oberwart) magyar ember, édesanyja városszalónaki (Stadtschlaining) német anyanyelvű, de magyar érzelmű asszony volt. Az ifjú Gézát szülei 11 éves korában Köveskálára küldték cseregyerekként, hogy tökéletesen elsajátítsa a magyar nyelvet. A kereskedő szakmát Budapesten tanulta ki 1904 és 1907 között. Tanulóéveit Újpesten, Németh Gyulánál töltötte, ahol később kereskedősegéddé léphetett elő. 1911-1912-ben Sitz Géza fűszer-, termény- és lisztkereskedőnél vállalt munkát, mint segéd. Mindkét főnöke teljes megelégedettségét fejezte ki szorgalmas, jól használható munkájáért és példás magatartásáért. 1912-ben, mint tényleges katona bevonult a soproni 18. honvéd gyalogezredhez, ahol 1914-től kisebb megszakításokkal négy esztendőn keresztül harctéri szolgálatot teljesített.

|2|

Családalapítás - Pum Géza és Bogner Hermina házassága

Pum Géza 1915. december 27-én Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn) vette feleségül a Bogner Tamás kocsmáros és Barbara Pauschenwein házasságából 1893. június 16-án Rétfaluban (Wiesen) született Bogner Herminát. Első gyermekük, Margit néhány hónappal később, 1916. márc.30-án született Savanyúkúton († 2001. máj.8. Sopron). A Trianoni békeszerződés 1920. június 4-i aláírása után a fiatal házasok kislányukkal végleg Sopronba költöztek, nem sokkal később 1920. szeptember 30-án János Géza († 2015.) születésével a család négytagúvá bővült, majd 1921. október 15-én a Pannonia szálló egy kicsi, udvari szobájában megszületett harmadik gyermekük, Gyula († 1945.).

|3|

A legszebb évek - Pum Géza, a köztiszteletben álló soproni kereskedő

A Soproni Commerce Kereskedelmi Betéti társaság Pum G. néven bejegyzett cég 1919. november 14-én kezdte meg működését három ügyvezetővel, Pum Géza irányításával, aki részben felesége hozományából, részben bankkölcsön felvételével nyitotta meg első üzletét Sopronban, az akkori Várkerület 80. szám alatt. A bolt a Sas tér 4. sz. alatt fióküzlettel is rendelkezett. A korabeli fényképek tanulsága szerint a várkerületi boltban Festék és vegyiczikkek valamint Fűszer és gyarmatáru értékesítésével foglalkoztak, míg a Sas téri kereskedés hivatalos elnevezése Fűszeráruház volt, ám itt is kínáltak például petróleumot, lakkokat és festékeket is.

|4|

|5|

Pum Géza később megvette a Schármár Károly által tervezett Újteleki utca 52. sz. alatti házat, abban nyitotta meg fűszer- és csemege kereskedését, ahol kávépörköléssel és borral is foglalkozott. A ház pincéjében akkor újdonságnak számító „villanyerőre berendezett festékkeverő műhelye” volt, de ugyanitt kávépörkölő berendezést is működtettek, sőt családnak egy nagy borospincéje is volt.

|7|

Az 1920-30-as évekről kevés adat áll rendelkezésünkre. Ismert, hogy a megbecsült kereskedő, Pum Géza német nemzetiségű, de magyarajkú polgárként, a soproni népszavazás idején lelkes támogatója volt annak, hogy Sopron továbbra is Magyarországhoz tartozzon.

|6|

A családi emlékezet megőrizte azt is, hogy az üzlet az 1930-as években gazdasági válság ellenére is jól ment, amiben igen nagy szerepe volt Bogner Herminának, akinek kitűnő pénzügyi, kereskedői érzéke volt, olyannyira, hogy sok esetben ő irányította az üzlet működését. A fűszerkereskedés vásárlóköre a városi elitből került ki, - számos ügyvéd, városi tisztviselő járt hozzájuk- akik „könyvre”, tehát hitelbe is vásárolhattak. Az üzlet több különlegességet is kínált a vevőknek, Hermina asszony híres körözöttjéért, és a nemes borokért távolról is eljöttek hozzájuk.

|8|
|9|
|10|

A gyerekek - Pum Margit (1916 - 2001)

|11|

A három testvér közül a legidősebb, Margit 1933. december 17-én, mindössze 17 évesen kötött házasságot Udvardi-Lakos Jánossal (1907-1992), a soproni Állami Fáy András Felső-Kereskedelmi Iskola óradíjas helyettes tanárával. Az akkoriban mindössze két éve Sopronban élő, 1907-ben Susán született ifjú tanár közgazdaságtant, jogi ismereteket, könyvvitelt, statisztikát, tervezést, gazdasági alapismereteket, gyorsírást, gépírást, kereskedelmi levelezést és szervezési ismereteket is oktatott. 1938-ban nevezték ki teljes állású tanárrá. Iskolai munkája mellett bekapcsolódott Sopron város kulturális és társadalmi életébe. 1941-ig ügyvezető elnöke volt a Soproni Gyorsíró Egyesületnek, szervezője és vezetője a Soproni Faluszemináriumnak, főtitkára a Társadalmi Egyesületek Szövetségének. Számos előadást tartott, cikkei, tanulmányai jelentek meg helyi és országos kiadványokban.

A házasságból négy gyermek született: János, Géza, Endre és Klára.

|12|

A gyerekek - Pum János (1920 - 2015)

|13|

A család középső gyermeke 1920. szeptember 30-án született Sopronban. Tanulmányait kereskedelmi középiskolában végezte, ahol aktívan sportolt, az iskola egyik legtehetségesebb kosárlabdázója volt. 1941-ben hívták be katonának, 1943-ban zászlósként megjárta a Don-kanyart. A háború végefelé Ausztriában angol fogságba esett.

|14|

A háború után Budapestre költözött, ahol többek között taxisofőrként majd a Lóversenyvállalat igazgatójának sofőrjeként is dolgozott. Titkos kapcsolatba került az angol nagykövetséggel, ahonnan – mint sofőr erre minden lehetőség megvolt - illegális iratokat juttatott el az ország számos településére.

1956-ban Budapesten, a Péterffy Sándor utcai kórházban irányította a betegek és sebesültek szállítását. Német nyelvtudása révén osztrák újságírókat kísért az események színhelyén, és számos dokumentarista jellegű fotót is készített. Angol kapcsolata és a forradalmi eseményekben való részvétele miatt célszerűnek látta elhagyni az országot.

Ausztriában a forradalom alatt készült fotóinak eladásából fedezte megélhetését, majd rokonai és angliai ismerősei révén kijutott az Egyesült Államokba, ahol különböző alkalmi fizikai munkákat végzett, később pedig banki alkalmazottként dolgozott. Kaliforniában mosogatóként, edényhordóként, pincérként végigjárta a hotelszakma különböző lépcsőfokait. Szorgalmas munkája eredményeként Kaliforniában, Palm Springsben az Egyesült Államok egyik legelőkelőbb üdülőhelyén, elegáns hotelekben lett rendezvényszervező menedzser. Számos hírességgel kerül kapcsolatba, többek között színészekkel és államférfiakkal. Amerikában megnősült, de hamarosan el is vált mormon vallású feleségétől. 1962-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. 1956 után 1963-ban jött át először Európába. Németországban barátai látták vendégül, megfordult Ausztriában is, de Magyarországra ekkor még nem jöhetett. Az 1980-as években újra megnősült, egy Mária nevű német hölgyet vett el feleségül. 2015-ben az Egyesült Államokban hunyt el, hamvait felesége magával hozta Európába és Németországban temettette el.

|15|

A gyerekek - Pum Gyula (1921 - 1945)

|16|

A Pum-Bogner házaspár legfiatalabb gyermeke, Gyula 1921. október 15.-én született Sopronban. Evangélikus népiskolai tanulmányai után a Líceumban érettségizett. Bár vonzotta a lelkészi hivatás, végül 1939 szeptemberében Sopronban kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó és Erdőmérnöki Karán 1944. január 1.-től oklevelének megszerzéséig -1944. május 24.- , mint fizetéstelen gyakornok, aztán pedig, mint fizetéstelen tanársegéd teljesített szolgálatot 1944. június 30.-ig az Erdőhasználattani Tanszéken. Később a Kárpátokban, Rahón dolgozott, mint erdőmérnök.

|17|

|18|

|19|

1944 októberében kapta kézhez katonai behívóparancsát, a soproni tüzérségi laktanyába kellett bevonulnia. Kiképzését követően Hajmáskérre került, majd 1944. december 10-én Németországba vezényelték, ahol a „Tábori tüzér központi iskola bemérő alosztályába” osztották be. 1945. februárjától Rév-Komáromban teljesített szolgálatot, itt halt hősi halált néhány nappal a háború befejezése előtt.

Jeltelen sírba hantolták el, később hosszas keresés után bátyja talált rá földi maradványaira, melyeket Gyula gyűrűje alapján tudott azonosítani. A sírhelyet később egy árvíz elmosta. Pum Gyula nevét, noha a nyughely hamvait nem rejti, a soproni evangélikus temetőben található családi sírbolt obeliszkjére vésték fel, ahogy emlékét a Líceumban és az egyetem is őrzi a hősöknek állított márványtábla.

János, testvéröccse iránti tiszteletből alapította meg a soproni egyetemen a Pum Gyula-alapítványt - a nyelvtudásukkal és sportteljesítményükkel kitűnt erdőmérnök-hallgatók jutalmazásának céljára -, sajnos azonban az alapítvány finanszírozási problémák miatt rövidesen megszűnt, így csak néhány hallgató részesülhetett a Pum Gyula emlékéremben.

Nehézségek a háború után - a kitelepítés veszélye és a börtönévek

|20|

Miután az 1941-ben megtartott népszámlálási összeírás alkalmával magyar nemzetiségűnek, ám német anyanyelvűnek vallották magukat, Pum Géza és felesége felkerültek a Sopronból kitelepítendő németek listájára. A család kapcsolataik felhasználásával, anyagi áldozatok meghozatala árán és hivatalos úton is mindent megtett azért, hogy mentesüljenek a kitelepítés alól. Pum Géza a Kivételező Bizottsághoz intézett beadványában így írt:

„Bár anyám német ajkú volt, szívemben, lelkemben mindig magyar voltam és vagyok. Büntetlen előéletű munkás és hűséges sociális érzékű polgára vagyok magyar hazámnak és városomnak. Magyarellenes mozgalomban vagy egyesületben soha nem vettem részt, három gyermekemet magyaros szellemben neveltem, aminek bizonyítására elég, ha felhozom, hogy egyik sem bírja tökéletesen a német nyelvet. A német megszállás alatt sok terrornak voltam kitéve családommal együtt, de hű maradtam magyarságomhoz, és mint kereskedőt az igazoló bizottság 1945-ben 100%-ban igazolt. 1945 előtt nem szöktem meg, erre nem volt okom, nem politizáltam, nem feketéztem, nem valutáztam, hanem kereskedőhöz kezem munkájával dolgoztam tisztességes kereskedőhöz méltóan.
Demokratikus gondolkodásomról és érzésemről Sopron társadalma bizonyítékul szolgálhat.”

Az erőfeszítések nem voltak hiábavalók, a család lekerült a kitelepítéssel fenyegetettek listájáról, otthonukat azonban nem sokkal később elvesztették. A Sopronmegyei Földhivataltól 1949. január 11. keltezéssel kapott határozatban arról tájékoztatták Pum Gézát és feleségét, hogy a Magyar Köztársaság kormányának 12.200/1947. Korm. számú rendeletének [11. paragrafusára] hivatkozásul 1949. január 14-ig – tehát mindösszesen 3 nap alatt – „kiürített lakásukat és üzlethelyiségüket rongálatlanul és tisztán kötelesek elhagyni.”. A határozat új lakhelyükül „a Binder Mihály és családja átköltöztetésével megürült Újteleki u. 37. sz. alatti kettő szoba konyhás lakást” jelölte meg, míg a család otthonáról és az üzletről a következőképpen rendelkezett: „A Magyar Államkincstár tulajdonába került Újteleki-u. 52. sz. alatti házat és a benne lévő üzlethelyiséget a rendelkező rész értelmében a soproni Földmívesszövetkezet részére juttattam, mert az egyéni juttatás mértékét túlhaladná, ezért Csehszlovákiából áttelepítettek részére fel nem használható.”

A nehézségek ellenére az ízig-vérig kereskedő Pum Géza mindent megtett azért, hogy családja számára szeretett hivatásából tisztes megélhetést biztosítson, így a Széchenyi téren új üzletet nyitott. 1950 szeptemberében azonban a családnál házkutatást tartottak, melynek során számos árucikket lefoglaltak.

A házkutatás során felvett bűnjeljegyzék tételei:

• 15 m zefir ágynemű dunyhahuzat-anyag
• 4,7 m lepedővászon
• 3,5 m puplin
• 5,5 m flanell
• 60 dkg pamut
• 2 tucat cérna
• 20,5 kg cukor
• 21 db Elida szappan
• 870 Ft ezüst-érmekben
• 7 liter szilvórium
• 20 dkg bors

Pum Géza vallomásában részletesen feltárta az otthonában talált áruk eredetét. Elmondta többek között, hogy a cukrot természetbeni fizetségképpen a családhoz járó kosztos lánytól kapták, míg a szappanok a kisajátított üzlet árukészletéből maradtak és azokat a család a fehérneműk illatosítására használta, illetve, hogy ugyancsak az üzlet raktárkészletéből maradt fenn a pálinka is.

Pum Gézát gyorsított eljárásban a Városháza nagytermében állították bíróság elé, ahol áruelvonás bűntettében valamint a közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettben bűnösnek találták és ezért 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. Dr. Pinezich Kálmán védő több beadvánnyal is folyamodott a bírósághoz, kifejtve, hogy a nyerészkedés ténye nem bizonyított, téves a járásbíróság álláspontja, illetőleg a cselekmények minősítése.

Pum Gézát a győri börtönbe szállították, a transzfer dátumáról a család a börtönőrök lefizetésével szerzett tudomást. Udvardi Géza, a kereskedő unokája erre így emlékszik:

„Az „utazása” úgy történt, hogy a városközpontban lévő városi börtönből két börtönőr kísérte végig a Várkerületen GYSEV-pályaudvarig. Mindez vasárnap délután történt, amikor abban az időben Sopron zsúfolt volt a városközpont, sétáltak, korzóztak az emberek. Ópapit csíkos rabruhában kísérték, a keze a lábához volt láncolva. Ómamival mi tisztes távolból figyeltük, hogy az emberek sorban barátságosan köszöntötték. Ópapi a köszöntésre igyekezett rabsapkáját levételével visszaköszönni, ami a lánc miatt nem volt egyszerű. Amikor az állomás közelébe az Elzett-gyárhoz értünk, Ómami kezembe adott három darab vajat, azzal odaszaladtam nagyapámékhoz, és a börtönőrök és nagyapám kezébe nyomtam egy-egy vajat. Ópapi megcsókolt, elsírta magát, de mi nagyon boldogok voltunk, hogy láthattuk. Ekkor találkoztam vele utoljára.”

Az elítélt másodfokú bírósági tárgyalására Győrben került sor 1952 január 24-én, melyen az ekkor már a szegedi Csillagbörtönbe átszállított Pum Géza nem vehetett részt. A tárgyalás során hozott ítélet szerint csak a cukorral és szappannal történő bűntényt tartotta a bíróság büntetendőnek. A bíróság szerint "ezek a cikkek a lefoglalás idején csak korlátozott mértékben álltak a fogyasztók rendelkezésére, és éppen a terhelt és hasonló felfogású társai bűnös tevékenysége vonta maga után a jegyrendszer bevezetését. A bíróság kifejtette a fennmaradó bűncselekmény társadalomra való veszélyességét, és súlyosbító körülménynek tekintette, hogy a terheltnek, mint fűszerkereskedőnek éppen ezeknek a cikkeknek arányos elosztása képezte feladatát és az áruelvonás bűncselekménnyel ezt a hivatásszerű kötelességét is megszegte.

A másodfokú ítélet szerint Pum Géza büntetése 1 év és 4 hónapnyi börtön, mint főbüntetés, a közügyektől 3 évi, a fűszerkereskedői foglakozástól 1 évi eltiltás illetőleg 1000 forint vagyonelkobzás.

Pum Gézát 1952. január 26-án engedték ki a szegedi börtönből tekintettel arra, hogy az 1 év 4 hónap szabadságvesztés letöltésre került. A hivatalos igazolás szerint Pum Géza 1950. szept. 23-1952. jan.25 között volt büntetőintézetben, tehát 489 napig. Mivel a soproni börtönben 13 napot, a győri börtönben 14 napot, a szegedi börtönben 135 napot nem dolgozott, ezekre a napokra 885Ft (5, ill. 8Ft/nap) rabtartási költségtartozást mutattak ki. (A soproni Városi Tanács Pénzügyi Osztálya engedélyezte, hogy ez az összeg 148 Ft-os havi részletekben kerülhessen befizetésre).

A szabadulás ténye mellett a család számára az jelentette a legnagyobb örömöt, hogy a védőügyvédnek sikerült elérnie, hogy az ítélet ne tartalmazza a Sopronból való kitiltást, így Pum Géza hazatérte után szabadon mozoghatott a városban.

Az akkori rendelkezések szerint a börtönből szabadulók kötelesek voltak munkát vállalni. Pum Géza kereskedői engedélyét azonban 1952. januárban a Sopron Városi Tanács Begyűjtési és Kereskedelmi Osztálya törölte, üzlet nyitására lehetőséget sem adva. A hatályos törvények alapján azonban aki nem helyezkedett el, azt megbüntetették, ugyanakkor a munkavállalás egy büntetett előéletű embernek nagyon nehéz volt. Pum Géza csak személyes kapcsolatainak köszönhette, hogy a petőházi cukorgyárba répaátvevői munkakörben alkalmazták.

Mivel a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a 7 liter szesz és a vászonanyagok birtoklása nem volt jogellenes, és nem volt jogos ezek elkobzása, 1953-ban az Igazságügyi Gazdasági Hivatal az elkobzott és visszaadni rendelt áruk értékesítéséből befolyt 442.40 Ft-ot visszautalták az 1000Ft vagyonelkobzásból eredő, de még ki nem egyenlített 130Ft visszatartásával.

Sajnos ezt Pum Géza már nem élhette meg, ugyanis a börtönben szerzett betegségei következtében 1952. október 15-én, 62 éves korában elhunyt.

|21|

Egy erős asszony, Pum Gézáné, Bogner Hermina

|22|

Férje letartóztatása után Pum Gézáné egyedül vezette tovább a Széchenyi téri boltot, az üzlethelyiséget azonban a Városi Tanács 1951. február 14-én kelt határozatában hatósági igénybevétellel a Kiskereskedelmi Vállalat részére utalta ki és elrendelte, hogy azt három napon belül az addigi bérlőnek el kell hagynia. A berendezési tárgyakat a hatóság az Állami Zálogház és Árverési Csarnoknak ajánlotta fel a bérlő által felhalmozott tartozás kiegyenlítése céljából.

Bogner Hermina a nehézségek ellenére elszántan küzdött azért, hogy folytathassa kereskedelmi tevékenységét, a töretlen hitet pedig siker koronázta, a Templom u. 27. szám alatt megnyílhatott a család újabb üzlete. Az újrakezdés lehetőség azonban tiszavirág életűnek bizonyult. 1951. szeptemberében ezt a helyiséget is elvették tőle úgy, hogy azt a Cipész KTSZ-nek utalta ki a Közületeket Elhelyező Bizottság. A döntés elleni fellebbezést elutasították.

Pum Gézáné ekkor 60 éves volt. Egyedül maradt kereset és nyugdíj nélkül, tartalékait, különböző értéktárgyainak eladásából befolyt pénzét lényegében felemésztették az ügyvédi költségek és a férje kiszabadítása érdekében tett anyagi ráfordítások. Ugyanakkor nagyon erős egyéniség, és optimista ember volt, aki képes volt minden probléma ellenére újra berendezni életét.

A Cipész KTSZ-től felvásárolt egy nagy adag bőrhulladékot, és megtanulta, hogy lehet abból táskát készíteni. Egy sablonnal formára vágta a bőrhulladékot, majd ringlivel táskát alakított ki. Különböző nagyságú, színű és formájú táskákat készített, kezdetben teljesen egyedül, később már segítője is volt. A táskákat a piacon árulta. A termékeknek akkora sikere volt, hogy még családját is tudta a munkája eredményéből támogatni.

Férje halála után, illetve azután, hogy legkisebb gyermekét a háborúban elvesztette, életének értelmét családja jelentette. A gyásszal töltött évek után elérkezett 1956, amikor János fia úgy döntött, elhagyja Magyarországot. Bogner Hermina bízott benne, hogy fia Ausztriában marad, ám ő úgy döntött, az Egyesület Államokat választja lakóhelyéül, ezzel elérhetetlen távolságba kerülve édesanyjától.

Bogner Hermina, ha már fiával többé nem találkozhatott, legalább az ausztriai rokonokat szerette volna meglátogatni, ezért 1961-ben több ízben is útlevélért folyamodott, kérvényét azonban rendre elutasították. Talán érdekes feleleveníteni utolsó útlevélkérelmének néhány sorát:

Kedves jó Alezredes Elvtárs!
Elnézést kérek, hogy ezekkel a sorokkal zavarom, de mivel hallottam, hogy milyen melegszívű igazságos megértő tetszik lenni, ezért merek Önhöz fordulni. Útlevélkérelmemet már másodszor utasították el. Kérem, hogy ügyemet kedvezően bírálják el.
(...) ... igen szomorúan lesújtva vagyok.
Alezredes elvtárs jó szivében van minden reménységem.

Az elvtárs szíve nem enyhült meg. Özv. Pum Gézáné Bogner Hermina soha nem láthatta viszont rokonait sem. 1963-ban a csornai kórházban hunyt el, 71 éves korában.

|23|

Epilógus

Egy családi krónika írását befejezni nem, pusztán csak abbahagyni lehet. A Pum név első ismert viselőjének születése (1844) és az utolsó ismert viselő halála (2015) között eltelt 171 esztendő a családtörténeti és a történelmi események tekintetében is rendkívül sok emléket hagyott örökül az utókorra. Jelen írás fókuszában egy egykor nagyrabecsült soproni kereskedő és családja álltak, akiknek emlékét, szeretném hinni, ezen sorok segítenek majd feleleveníteni és ébren tartani.

Tisztelettel köszönöm Pum Géza unokájának, Udvardi Gézának a bizalmat, mellyel a krónikát rendelkezésemre bocsátotta és lehetővé tette annak szabad felhasználását a szerkesztői munkában. Ugyancsak köszönöm a gazdag képanyagot, melynek az itt bemutatott felvételek és dokumentumok csak töredékét képezik.

Udvardi Géza áldozatos kutatómunkája és nyitottsága nélkül ez az írás nem születhetett volna meg.

Az epilógus epilógusa. Udvardi Géza 2020. április 21-én, életének 82. évében elhunyt. A fenti írás családja és leszármazottjai mellett immár az ő emléke előtt is tiszteleg. Nyugodjék békében.

|24|