A Raffensperger családnak Sopronban három kertészete volt. Az első az Ady Endre úton, a második a Kossuth Lajos utcában, a harmadik pedig a Vitnyédi utcában. Az Ady Endre úton Raffensperger Ignác alapított kertészetet 1803-ban, majd ezt követte a Kossuth Lajos utcai kertészet, mely 1876 és 1935 között működött, eztán pedig a Vitnyédi utcai kertészet, melyet Raffensperger József és Wilfing Mária alapított 1928-ban. Ennek a kertészetnek a helyén épült fel 1986-ban a mai VasVilla. A másik két telephely sem kerülte el szomorú sorsát, a Kossuth utcai kertészetet a Vörösmarty utca megnyitása miatt sajátították ki, az Ady Endre úti telephely helyén pedig az aluljáró épült fel.
Ezen bejegyzés fotói a Vitnyédi utcai kertészetnek állítanak emléket, a fotók feletti Raffensperger család címkére kattintva további fotók érhetőek el a családi vállalkozásról. A család jóvoltából a fotóanyag folyamatosan bővül. Köszönet Németh Lajosnak a bejegyzés megíráshoz nyújtott segítségéért és az utolsó fotóért. A többi felvételt Kiss Attilától kaptuk.
Hozzászólások
Korábbi szerintem, de lesz kép. Vagyis mát van, csak nem került fel. De én úgy tudom, a kertészetet a Vörösmarty utca nyitásakor felszámolták, az pedig korábban volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztosan így van, csak akkor én mire emlékszem
úgy 8-10 éves koromból?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Passz. A családtól tudom, hogy '35-ig működött ott a kertészet, de ez nem zárja ki, hogy a ház ott lehetett még később is, csak nem a Vörösmarty utca nyomvonalában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Raffensperger Ferenc kertészete a Nándor fasor 3/5 (később 8), Raffensperger Miklósé a Kossuth utca 21 sz. alatt volt (20-as évek vége). A 40-es években a Raffensperger Ferenc fiai, pedig közös virágtermet üzemeltettek az Erzsébet utca 9, és a Kossuth L. utca 45 sz. alatt ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Raffensperger Miklós Nagyapán testvére volt és grafikus volt. A Kertészet Dédapámé volt Raffensperger Józsefé. Ő is alapította, mivel a szülői házból Ő repült ki elsőnek. Fia a nagyapám szintén Raff.József alapította a Vittnyédi utcai kertészetet.
Beküldte: Németh Lajos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Vörösmarty utca kinyitása két részletben történt. Először a Kossuth utca 23 sz. (Takács) telken zsákutcát alakítottak, melyet balról > a Haller villától idáig nyúló, majd a zsákutca végén folytatódó kertészet határolt. Később " ...a 1937-ben a mai Vörösmarty utca megnyitásakor az utca északkeleti oldalát szegélyező lakóépületek részére parcellázták." (NL Ssz.) Ezek szerint a sarkon állott házról szól a történet ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen 1936 ban szűnt meg a kertészet. Dédapámé volt!
Beküldte: Németh Lajos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 9 sz. kép a korábbiak közül való, itt még a Vitnyédi utca ezen szakasza az Óvónőképzőhöz közelebb volt földesútként ( a képző kertjében található domb tövében). Jól látható, hogy a ház előtt is veteményes volt, így egy földes bejárón lehetett megközelíteni a ház kapuját, ahol két kutya várta a látogatókat. A kereskedésbe - nap közben a Ferenczy János utcai kiskapun jutottunk be. https://sopronanno.hu/archivum/terkep/1931-soproni-hegyseg balról: 5996 px fentről: 3290 px
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy csak álmodtam? A Kossuth utca sarkán földszintes ház, mellette
a Vörösmarty utca felől egy kis deszka ajtó. A 40-es évek vége, vagy talán az
50-es évek eleje is. De ott volt kertészet. Emlékezik-e valaki még?