1948-ban kormányrendelet tette kötelezővé a romépületek felülvizsgálatát, melyek során statisztikát kellett készíteni az épületek helyéről, tulajdonosairól illetve arról, hogy mikor kezdik/kezdték meg a bontást és mikor fejezik/fejezték azt be. Ugyancsak fontos, és így szintén feljegyzendő információ volt az is, hogy a bontás során mennyi törmelék keletkezik és abból mennyi az az anyagmennyiség, amit később újabb építkezéseknél fel lehet használni. Sopron vonatkozásában az 1948. július 31-i adatok a következő képet mutatták: 328 romos épületből 32 újjáépítettek, míg 91-nél már befejezték a bontást, 144 esetében elkezdték azt, és még 61 épületnél nem kezdődtek meg a munkálatok.
A Vasalóház helyén egykor állt Berczeller-ház a háborúban súlyos károkat szenvedett, így később ezt is elbontották és helyén többek között parkot is létesítettek. Az épület bontásával kapcsolatosan így írt a bejegyzés forrásául szolgáló cikkében Boronkai Pál: "A Szent György utca 2. sz. Berczeller-féle sarokház lebontása súlyos következményekkel járt, mert lebontása folytán támaszukat vesztették a szomszédos Szent György utca 4. és 6., továbbá az Új utca 1. és 3. sz. műemléki házak boltozatai és ezért a beomlási veszély miatt ezeket is le kellett bontani."
A Horváth-Schwerák család fotóalbumában találtuk ezt a felvételt, melyen a súlyosan sérült ház látható. Az épületről a fotó feletti "Berczeller-ház" címkére kattintva látható Diebold Károly felvétele, mely még épségben mutatja a házat.
Boronkai Pál: Sopron újjáépítése, Soproni Szemle, 1960/1.
Ha már végképp úgy döntöttek, hogy elbontják, akkor előbb a mögötte lévő házakat meg kellett volna erősíteni. Az eredmény pedig egy ronda Vasalóház. Igaz, hogy így a Fórum egy része viszont megtekinthető.