A Royal kávéház belülről

Ez a kép most is sugall valami eleganciát. Az öreg Állami Áruház ugyan ilyen emléket elevenít fel, mint Csillának. Az oszlopnál a halas akvárium és a plafonon a neon égők búgása, ja és a parketta nyikorgása is számomra emlékezetes.

Hú, Aranka, annyira jó a kommented, hogy látom magam előtt...! (+ a textilek-illata)

Én még dolgoztam is az Állami Áruházban, majd a központba kerülve az áruházi osztályok elszámolását intéztem. És éppen akkor zúdították rám ezt a nehéz feladatot, mikor 1956-ban kitört a vásárlási láz és minden üzletet szó szerint kiürítettek (mint az egykori filmben, csakhogy ez igaz volt) Rémálmomban néha előjön, ahogy a blokkhegyek és végtelenített pénztárszalagok között rendet és összhangot kell teremteni, ami szinte lehetetlennek tűnt. Kemény kezdés volt ez egy zöldfülü technikus gyakornoknak. De végül is lecsillapodott a vásárlás, más szóval elfogyott az áru, és akkortól már normálisan lehetett kezelni a dolgokat. Aztán valamikor 1957 évben tűz volt az irodánkban, pont az a szekrény állt legközelebb a tűz központjához, ahol ezek az elraktározott blokkok voltak. Bűntudatom lett, hogy talán azért semmisült meg, mert gondolatban annyi átkot szórtam rá....

Bennem az áruház (kivéve az osztályok elszámoltatását ) a ti véleményeteknél jóval kedvezőbb emlékeket hagyott.

Tulajdonképpen Sopron első, komoly, több osztállyal rendelkező ruházati üzlete volt. Volt ott külön női és külön férfi fehérnemű osztály, női és férfi , felsőruházat, gyermekruházati osztály, bőrdíszmű osztály, illatszer osztály és még tudom is én mi minden. Ezeket három pénztár látta el, mindig mind a három működött, nem úgy, mint mostanában (van nyolc pénztár, de csak kettő működik) élénk forgalmú üzlet volt, mindig tele vevőkkel, a lehetőségekhez képest korszerű és divatos árukkal. Minden osztálynak volt osztályvezetője, aki boltvezetőként anyagilag is felelős volt osztálya minden dolgáért.

Az ügyfél a kiválasztott áruról blokkot kapott, megmondták, melyik pénztárnál fizessen és melyik árukiadóban kapja meg az árut. És ez volt a probléma gyökere, ugyanis az vevők szinte soha nem ott fizettek, ahol kellett volna, hanem körbejárták az áruházat, többféle dolgot vásároltak, majd az összes blokkot egy pénztárnál fizették be és úgy mentek az árukiadóba, ahol a kiadók ellenőrizték hogy a fizetés megtörtént-e, azt az árut kapta-e , amit megfizetett, összehasonlították a pénztári bizonylattal, végül kiadták az árut.
Ebből a legkülönfélébb bonyodalmak keletkezhettek.

1. Az ügyfél leblokkoltatta az árut, majd fizetés és az áru átvétele nélkül kisétált az üzletből. Ez fordult elő leggyakrabban.
2. Fizetett, de ott felejtette az árut.
3. Fizetett, de nem annyit, hanem kevesebbet, netán többet (bár ez ritkaság volt) mégis kiadták az árut (magyarán az árukiadó tévedett)
4. Fizetett, de elvesztette, vagy eldobta a blokkot és követelte az árut.
Nem is tudom, hányféle probléma adódott, és mire a blokkrevizor (mármint én, később más) mindent összhangba hozott, úgy, hogy az osztályok forgalma és a pénztárak forgalma egyezett, abba bele lehetett őszülni néha.... és muszáj volt egyezni, mert az osztályokat ez alapján számoltatták el. Ja és mindezt fejben, papírral, tollal, nem ám komputerrel.
De nem akarok boltkönyvelést oktatni itt, csak néhány problémát felvázoltam....
És én mégis szívesen gondolok vissza erre az áruházra, mert igen jó kollektívája volt. A vezetője sokáig Hatwagner úr (sajnos a másik nevét elfelejtettem) mindenki Hati bácsija Sok-sok személyt még most is ismerek, akik ott dolgoztak anno. Mindegyik személyes jó ismerősöm még közel 60 év után is.

De jó Marcsi! Most én is emlékszem rá! Tényleg így fizettünk! Blokk, árú kiadó.... Áncsi néni ha jól emlékszem volt a cipő osztály részlegén, hátul, balra be kellett fordulni hosszú soron a székek voltak és úgy kellett kérni a cipőt. Nagyon keskeny és hosszú volt az a helység. Ahogy Rezső említi azok az új ruhák illatai! Igen! Valahogy mindig hatalmába kerítették az embert. Azt is tudni kell, hogy akkoriban nagy-nagy ajándék volt ha a szüleink vásároltak ruházati cikket a gyermekeiknek.

A padló alattam is nyikorgott, padig akkor még pehelysúlyban versenyeztem...

A kávéház nem cukrászda volt! A kávéháznak egészen más funkciója volt, nem biztos,
hogy ma megélne! Oda nem azért ültek be, hogy egy süteményt, vagy fagylaltot lehetőleg
gyorsan elfogyasszanak. Néha órákra beültek egy szimpla mellé, írók, művészek dolgozni. Azonos érdeklődési körű csoportok, társaságok rendszeres találkozási helye volt. Kulturális központ, a napi hírek, események, az összes aznap megjelent újsággal, információ cserére a városban, az országban történt eseményekről. A 40-es évek végétől ezt már úri huncutságnak tartották, igyekeztek gyorsan megszüntetni ezt a fajta tevékenységet. A csoportokat rossz szemmel nézték, igazoltatásokkal zaklatták a kávéházak közönségét. Elvették az engedélyeket, a kávéházakból áruházak lettek. Mára csak a nosztalgia maradt meg! Apáink még emlegették a Royal, a Peck, az Elite Kávéház hangulatát, mára ez már visszahozhatatlan!